Megvan, ki pótolja Szekulovicsot Szegeden
A szezon végéig ő irányít.
A Naturtex-SZTE-Szedeák közleménye:
Klubunk vezetősége a 2021-22-es szezon végéig Simándi Árpádot bízta meg a vezetőedzői tisztség betöltésével: mint ismert, a korábban másodedzőként dolgozó szakember győzelemmel mutatkozott be kispadunkon, miután szombaton a DEAC-ot idegenben tudtuk legyőzni.
"Nagyon jól reagáltak a srácok azokra a dolgokra, amiket kértem, abszolút partnerek voltak. A hétvégi meccsel megkoronáztuk az első hét közös munkáját. Nem mi voltunk a favoritok, azonban okos játékkal sikerült nyernünk, teljesen elégedett vagyok a játékosok munkájával. Amikor elkezdtem komolyabban edzősködni, titkon vágytam rá, hogy egyszer vezetőedző legyek, ez a lehetőség pedig most jött el. Ez egyben egy hatalmas felelősség is, de mindent meg fogok tenni, hogy jól szerepeljünk, a legjobb tudásom szerint szeretnék dolgozni, és remélem, sikeresek lehetünk együtt. Ha ugyanígy, csapatként tudunk játszani, mint tettük azt Debrecenben, akkor jó eredményekre lehetünk képesek" – mondta Simándi Árpád.
A szezon előtt a rájátszásba jutást tűzte ki célként csapatunk, 10 forduló után pedig borzasztóan szoros a tabella, így ez a cél még elérhető számunkra.
"A Falco kiemelkedik ebből a bajnokságból, de a többi csapat nagyon hasonló játékerőt képvisel. A lehető legtöbb meccset próbáljuk megnyerni a folytatásban, aztán meglátjuk, ez elég lesz-e a playoffba jutáshoz. "
A következő bajnokit egy hónap múlva játsszuk, a válogatott világbajnoki selejtezői miatt legközelebb december 10-én a Nyíregyházát fogadjuk majd.
"A következő hetekben próbáljuk továbbvinni azokat a dolgokat, amiket szeretnék látni a játékosoktól. Fontos lesz, hogy védekezésben és támadásban is definiáljuk mindenki szerepét, tovább szeretnénk fejlődni az előttünk álló hetekben" – zárta Simándi Árpád.
A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.