Miskovics vezérletével nyert az NYKK

A Nyíregyháza két vereség után egy héttel ezelőtt Jászberényből távozott győzelemmel, míg a kaposváriak eddig nem jártak sikerrel a bajnokságban, legutóbb azonban csaknem meglepetést okoztak a bajnok Szolnok otthonában. A hazaiak továbbra is Sitku Ernő nélkül léptek pályára, míg a KKK Kiss Kornélt volt kénytelen nélkülözni.

altKapkodva kezdte a meccset a Kaposvár, a labdaszerzésekből pedig Miskovics szerezte a találkozó első négy pontját. A szerb centerrel nem nagyon bírtak a vendégek. Mohácsi triplája után időt volt kénytelen kérni Fekete Ádám, ekkor 15-6-ra mentek a vendéglátók. Miskovics 2+1-e után Keister már három hibánál járt hét perc alatt, így ülhetett is le a kispadra. Óriási gondba kerültek a vendégek a palánkok alatt miután a Lekli is megkapta harmadik faultját, Miskovics azonban mindkét büntetőjét elhibázta.
A 9. percben 20-15-re zárkózott a Kaposvár, de a remeklő Mohácsi és Miskovics révén ismét meglépett az NyKK.

A második játékrészben a hazaiak friss igazolása Pap is feliratkozott a pontszerzők közé. Kutasi két triplát is bevágott, így hat pontra jött fel a KKK, de pillanatokon belül tíz fölé hizlalták előnyüket Siskáék. A vendégeknél döbbenetesen korán összeszedte negyedik faultját Lekli, míg a nyírségieknél Fekete járt ekkor háromnál. A negyed végén a hazaiaknál összegyűltek a csapathibák, így Wilson és Koma pontjaival háromra is feljött a Kaposvár, ám – akárcsak az első negyed végén Miskovics – a dudaszóval egy időben Mohácsi dobott egy duplát (42-37).

A félidőben a KKK ügyvezetője Monok Tibor kapott reklamálásért technikai hibát, így a nagyszünet után két nyírségi büntetővel indult a játék. Ismét beragadt a Kaposvár, Polyák triplájával visszaállt a közte tíz pont. Ekkor kosárra kosár volt a válasz, így tartotta ezt az előnyét a Nyíregyháza. A hazaiaknál Djogo is játékba lendült, a vendégeknél pedig ahogy beállt a második félidőben Lekli, szinte azonnal megkapta ötödik faultját. A 26. percben 59-44-nél menetrendszerűen érkezett Fekete Ádám időkérése. A parádézó Miskoviccsal továbbra sem bírtak a vendégek, a center ekkor már 21 pontnál járt és lassan eldőlni látszott a találkozó.

A záró negyedben azonban mindent egy lapra téve jött fel a Kaposvár. Szőke hármasával 64-55-re jöttek fel, de Miskovics ismét jókor volt jó helyen. Elsősorban Josh Wilson révén igyekeztek ugyan a vendégek, de a különbség inkább csak a nőtt a felek között. Az utolsó percekben az addig halványan teljesítő Raivio kozmetikázott az eredményen, de a fiataloknak is lehetőséget adó Nyíregyháza végig vezetve, megérdemelten győzött.

Marso-Vagép Nyíregyháza KK – Kaposvári KK 79-69 (24-15, 18-22, 20-13, 17-19)
Nyíregyháza, v.: Papp, Gál, Fodor.

Nyíregyháza: Fekete (11/3), Polyák (5/3), Mohácsi (17/3), Djogo (11/6), Miskovics (25). Csere: Siska (5/3), Pap (2), Nagy K. (3/3), Pavlovics (-), Jakab (-), Varga M. (-). Vezetőedző: Ferenci Tamás

Kaposvár: J. Wilson (13), Raivio (19/3), Szőke (5/3), Lekli (5), Keister (6). Csere: Koma (10), Kovács S. (2), Kutasi (9/9), Bíró B. (-). Vezetőedző: Fekete Ádám

Ferenczi Tamás: Nagyon fontos volt a Kaposvár elleni győzelem, ami lehetett volna nagyobb különbségű is. Örülök annak, hogy a fiatal, saját nevelésű játékosaink is pályára léptek a végén.

Fekete Ádám: Gratulálok a Nyíregyházának. Center nélkül nagyon nehéz játszani a kosárlabdát és ez meg is látszott a csapaton.

Kép: szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus