Pankár Győrben folytatja

Pankár Tibor, a korábban teljes felnőtt pályafutását Szombathelyen, a FALCO kötelékében eltöltő bedobó az előzetes hírekkel ellentétben nem vonul vissza és tovább folytatja játékos pályafutását - igaz már "csak másodállásban". A korábbi 57-szeres válogatott sportoló a Győrszol-Széchenyi Egyetem csapatánál pattogtat az előttünk álló szezonban. Az 1999-ben az Európa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottban is szereplő Pankár életkorát tekintve (35 esztendős) még nem feltétlenül számít "túlkorosnak" ebben a sportágban, ugyanakkor az utóbbi években szerzett sérülései jelentősen tördelték pályafutása utóbbi szakaszát.

Az előző évadban, mely a 17. szombathelyi szezonja volt a körmendi születésű bedobónak,  4,3-as pont, illetve 2-es lepattanó átlagot tudott felmutatni 28 mérkőzésen szerepet kapva, melyekből 19 alkalommal kezdőként számított rá a szakvezetés.

Miután Szombathelyen már nem számítottak a további szolgálataira, szinte minden jel arra utalt, hogy befejezi az aktív játékot, de szerencsére végül nem így döntött és a rutinjával, tudásával jó példát mutathat a többnyire fiatalokra építő egyetemi egyesületnél. Minden bizonnyal nagy erőssége és húzóembere lesz a győri alakulatnak, ahol egyébként egy másik egykori A-csoportos harcos, Csaplár-Nagy Arnold is a csapattársa lesz.

Az előző idényben ő szerezte a bajnokság legtöbbet vitatott, de csapata, a Falco számára talán a legfontosabb, mondhatni sorsfordító kosarát a későbbi bajnok Szolnok ellen, még az alapszakaszban:


Fotó: nemzetisport.hu

Fotó(slide): bb1.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus