Remek szerb center Jászberényben!

Miután a statisztikailag rendre eredményes, de a csapat számára sokszor jóval kevésbé hasznos Jonathan Jones Vietnámba távozott hosszú hetekkel ezelőtt az újonc Jászberénytől, most új nagyembert igazolt a JKSE vezetősége, méghozzá nem is akárkit!

Nem sok ennyire magasan jegyzett kosárlabdázó fordul meg hazánkban, mint a szerb elsőosztályú Borac Cacak gárdájától érkező Rastko Dramicanin. Az 1986-os születésű, 207 centis, 105 kilós játékos idén 32 percet átlagolt a szerb élvonalban, ami alatt 14,5-ös pont-, valamint 5,9-es lepattanó átlagot tudott felmutatni 1,4 szerzett labda kíséretében. Az 56,7 százalékos mezőnypontosság sem számít rossznak, egy belső posztos embertől pedig a 31,7 százalékos triplázás és a 73,5 százalékos büntetőzés is jónak mondható. A korosztályos válogatottakat végjáró Dramicanin már felnőtt szinten is magár ölthette a nemzeti csapat dresszét, korábban pedig a patinás Crvena Zvezdában és az akkor német első osztályú BC Weissenfels együttesénél is megfordult már.

A délszláv centert nem elbocsátották a Cacak-tól, hanem hasonló szerződése volt, mint a Jászberényből távozó Jones-nak, tehát úgymond nyitott kontraktusából kiléphetett egy jobb ajánlat esetén, most ezt éppen a magyar bajnoki újonc együttesétől kapta meg. Horváth Balázs gárdájához a jövőhét végén csatlakozhat a négyes-ötös poszton bevethető új érkező, aki vélhetően hatalmas erősítés lesz a bajnokságban 3 - 9-es mérleggel a 13., utolsó előtti helyen tanyázó JKSE-nek.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus