Remon Nelson újra Jászberényben

Szurkolói ankétot tartott a jászsági együttes, ahol a keretben történt változások mellett a szponzorokról is szó esett.

A jkse.hu közleménye:

 

Pénteken este a Bercsényi úti játékcsarnokban szurkolói ankétot tartott egyesületünk vezetése, melyen szó esett az idei szezon eddigi alakulásáról, történéseiről és arról is, hogy milyen nehézségekkel küzdenek jelenleg.

Petőfi Áron elnök és az elnökség két tagja, Gulyás Csaba és Hőgye István várta klubunk szurkolóit és szimpatizánsait pénteken este a Bercsényi úti játékcsarnokban. A mintegy másfél órás találkozó bevezetőjében kb. ötven érdeklődő szurkoló előtt Petőfi Áron vázolta fel az idei szezon előkészítését és eddigi történéseit, majd az elnökség másik két tagja is válaszolt a szurkolói kérdésekre.

Az elhangzottak lényege:

- A tavalyi szezon vége előtt Gulyás Csaba jelezte, nem kívánja tovább betölteni az elnöki posztot. Pótlása nem ment könnyen, helyére érkezett Petőfi Áron.

- Kiderült, hogy az új szezonban a Jász-Plasztik cégcsoport már nem kíván névadó szponzorként megjelenni az egyesületnél. Ez az eredetileg tervezett – az előző évivel azonos összegű – költségvetésben okozott, s jelenleg is okoz gondot, hiszen új névadó szponzort azóta sem sikerült szerezni. Ezzel kapcsolatban folyamatosak a tárgyalások.

- Colemant és Pittset nem tudta megtartani az egyesület, s az idei szezonra az idegenlégiósok kiválasztása nem sikerült olyan jól, mint az előző évben. Későn állt össze a keret, melynek munkáját ráadásul sorozatos sérülések is nehezítették.

- A vereségeket a vezetőedző és a játékosok is nehezen viselték. Ebből is adódtak problémák, s ez vezetett oda, hogy Nikola Laziccsal és a Juwan Statennel is megegyeztek a szerződésük felbontásában.

- A személyi változásoknak nincs vége: LaMarcus Reed újabb sérülése után kezdeményezték a közös megegyezéses szerződésbontást, mert az amerikai légiós ebben az állapotában nem tud a csapat segítségére lenni. Ugyanez a helyzet Marko Marinkoviccsal is, akinek felépülése a bokatörésből hosszú időt vesz igénybe. A klub felvette a kapcsolatot korábbi irányítónkkal, Remon Nelsonnal, aki Jászberényben sérült meg, s Lengyelországban tért vissza a pályára. Ő hétfőn érkezik és 2-3 hetes próbajáték-szerződés után a szezon végéig szóló szerződést kaphat, amennyiben a szakmai stábnak megfelel a játéka. LaMarcus Reed helyére akkor kerülhet új játékos, ha ezt az anyagi lehetőségek biztosítják. Jó hír, hogy Aleksa Brbaklics sérülése gyorsabban gyógyul, mint gondolták. A jövő héten már ő is tud edzeni, s remélhetőleg játszani is.

- Gondot okoz a klub életében, hogy a helyhatósági választások egy részét újrázni kellett Jászberényben, s egyelőre nem lehet tudni, hogy a város új vezetése milyen támogatást biztosít majd a JKSE számára. Ugyanakkor a város számára sem lehet kérdés, hogy mit jelent, ha csapata a legjobbak között szerepel. Az elmúlt években számos olyan beruházás, bővítés, felújítás valósult meg ugyanis a kosaras TAO-nak köszönhetően – a várossal közös együttműködésben –, amely messze nem csak a kosárlabdázás érdekeit szolgálta, szolgálja.

- A klub vezetése folyamatosan dolgozik, hogy lehetőségeik javuljanak, s mint mondták, voltak már rosszabb helyzetben is, amikor pár évvel ezelőtt konszolidálni kellett az egyesületet. Elhangzott, hogy óriási szükség van ebben a helyzetben a nézőtérről érkező biztatásra, azaz a klub vezetői és a játékosok is számítanak arra, hogy a szurkolók ebben a nehéz helyzetben sem pártolnak el a csapattól. Mert együtt sikerülhet, hogy a következő szezonban is a legmagasabb osztályban szerepeljen a JKSE. Más opcióval nem számol az egyesület vezetése.

Egyesületünk, felnőtt csapatunk helyzete tehát nem könnyű, de a kihívások nem megoldhatatlanok. A gondokra, problémákra a legjobb megoldás a győzelmek lennének, s remélhetőleg decemberben már lesz okunk az örömre is.

 

Fotó: Gémesi Balázs

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus