Secsanszki és Radonjics is marad Kecskeméten

A tavaly rájátszásba jutó Kecskemétnek megvan mindhárom légiósa erre a szezonra, hiszen a már korábban szerződtetett Thomas Kelley mellett a két eddig próbajátékon szereplő szerb kosarassal, Dejan Secsanszkival és Goran Radonjics-al is aláírt a klubvezetés. A kontraktus mindkét külföldi esetében hét hónapos időtartamra szól. A csapat szakmai igazgatója, Sztojan Ivkovics bizakodóan nyilatkozott a Kecskemetse.hu portálnak, szerinte a két új légióssal stabil egységet fog alkotni a a gárda.

"Nem csak szakmailag, de anyagilag is stabil lábakon állunk. Szilárd, erős és problémamentes volt eddig is a szakosztály működése – csak úgy mint a többi sortszervezet se jobban se rosszabbul – ez a jövőben is így lesz és tesszük ezt úgy, hogy nem csak a felnőtt csapatra koncentrálunk. A jövő héten várjuk az utánpótlásnevelésre benyújtott pályázat elbírálását, hogy mennyire tudjunk a kialakított konkrét koncepciónkat megvalósítani" - mondta Ivkovics a Kecskemét hivatalos honlapjának.

A két külföldi nagyon nagy tisztelettel és bizakodással tekint a közös munka elébe, ami azt feltételezi, mentálisan valóban ráhangolódtak a feladatra. Az eddigi felkészülési meccseken kiugró teljesítményt eddig még nem láthattunk a két szerb játékostól, de Ivkovicsnál megszokhattuk, hogy nem a csillogás és az egyénieskedés az első, hanem csapatembereket szeretne a Kecskemét keretében látni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus