Sima meccsen nyert az ASE

Három nappal a Debrecen elleni bajnoki után ismét kosármeccsre gyülekeztek a paksi szurkolók. Az ellenfél ezúttal a Sopron volt, amely az edzőváltás után - immáron Meszlényi Róbert vezetésével - magabiztos játékkal győzte a ZTE csapatát. Bár az akkori ellenfél a tabella utolsó helyét foglalta el, a mutatott játék mégis reménykedésre adhat okot a soproni hívek számára. Ami a paksiakat illeti, az újonnan szerződtetett center, Hernold Gardener most mutatkozott be a csapatban, így az ő játéka mindenki számára újdonságot jelentett. Miután még csak két napja készült a csapattal, a figurákkal és a játékokkal még nem teljesen ismerkedhetett meg, de a paksi remények szerint a palánk alatt így is nagy segítségére lesz az ASE-nak.


 A feldobás után az ASE hozta el a labdát, de az első támadást sem nekik, sem a soproniaknak nem sikerült kosárral befejezni. Az első találat végül Rubin nevéhez fűződött, ám Nick Williams rögtön triplával felelt. Ezután Tóth Ádám is betalált egy támadólepattanó után, majd sajnálatos módon Gombás Gábort úgy kellett letámogatni a pályáról, miután rosszul fogott talajt. A sérülés mindkét együttest megzavarta, sorozatban rontották el a támadásaikat a felek. Zo Williams egy triplával fújt ébresztőt az övéinek, ám Rubin a fordulásból hasonlóképp felelt. Az ötödik percben aztán cserére szánta el magát Völgyi Péter, és pályára küldte az új igazolást. Gardener rögtön két támadólepattanóval jelentkezett, majd a kiharcolt fault után értékesítette a büntetőit, így mondhatni hamar túlesett az első piros-kék mezben elkövetett kosáron. Felváltva estek ebben az időszakban a kosarak, ám mintha a Sopron egy hajszállal magabiztosabban játszott volna. Rubin triplájával három ponttal megugrott a Sopron, ám jött Gardener és egy 2+1-es akcióval egyenlített. A center támadásban rendre problémát okozott a soproni védőknek, így Meszlényi Róbert időt is kért, hogy közölje fiaival, mit talált ki a semlegesítésére. A folytatásban valóban szigorítottak egy kicsit a védekezésükön, és a vezetést is visszavették, így ha csak egy ponttal is, de ők jártak előrébb az első negyed után.

A második negyed egy véleményes Nick Williams támadóhibával indult, amely után a közönség hangos füttyszóval fejezte ki nemtetszését. Ezt követően ismét Gardener harcolt ki büntetőket, és értékesítette is mindkettőt, majd egy elrontott soproni indítás után Körtélyesi is a vonalra állhatott, és ha már ott volt, ő sem hibázott. A Sopron kapkodott támadásban, aminek két alkalommal is elhibázott dobás, majd paksi tripla lett a vége. Két és fél perc alatt 10-0-át repesztett az ASE, így Meszlényi Róbert kénytelen volt ismét időt kérni. A pauza után azonban ismét eladott labda jött, amelyből Körtélyesi Gergely zsákolt brutálisat. A vendégektől Rubin igyekezett meccsben tartani az övéit, előbb büntetőkkel, majd egy szép középtávolival köszönt be. A hazaiaknál a második negyedben pályára kerülő Morgen is szép megmozdulásokkal vetette észre magát, ám az igazi üdvrivalgás Kámán Tamás gyönyörű blokkját követően hangzott fel. A negyed első nem Rubin nevéhez köthető vendégkosara Thomastól érkezett, majd jött az előbb említett Rubin, és bevert egy nagyon fontos triplát, amivel tízen belülre zárkózott a Sopron. Jött is a paksi időkérés, amivel orvosolni kívánván a kisebb zavart, ami a paksi csapat soraiban felütötte a fejét ekkortájt. Az eredmény nem maradt el, Zo Williams duplát, majd triplát szórt, apró szépséghiba mindössze az lehetett Völgyi Péter számára, hogy közben Boldizsár is beemelt egy hármast. A negyedbe még belefért három Egemonye és két Gardener pont, így mikor megszólalt a félidőt jelző dudaszó, 43-33 állt a táblán.

A második félidőben majd' két percet kellett várni arra, hogy megszülessen az első mezőnykosár. Ekkor Molnár András talált be egy szép betörés után majd Rubin ismét eredményes volt, és máris csak hat volt közte. a soproniak amerikai bedobója ekkor már 16 pontnál járt, és egyértelműen ő volt az első számú vezére a vendégcsapatnak. A túloldalon Kámán törte meg a gólcsendet, majd Tóth Ádám is betalált, így ismét két számjegyű volt a különbség. Nem sokkal később Gardener szedett vissza egy támadólepattanót, és gyönyörűen, 3 embertől szorongatva fel is tudta tenni. Ez hiányzott a szezon során az ASE játékából, így már most elmondható, hogy remek vásárt csináltak vele a paksiak. Sőt, Kámán egy újabb triplája után egy indítást is ő fejezett be, 15 pontra növelve ezzel a csapatok közötti differenciát. Meszlényi Róbert ismét időt kért, de a csapatán ez sem segített. Az ASE parádézott, Kámán triplát, majd duplát szórt, a különbség pedig 20 pont fölé kúszott. Gardener óriási blokkot osztott ki, amely után láthatóan a közelébe menni is féltek egy darabig a vendégjátékosok. A történethez az is hozzá tartozik, hogy egy újabb labdaszerzése után zsákolást is hibázott, ám ezt a csarnokban mindenki elnézte neki, hasznos és látványos játékának köszönhetően.  A negyed zárásaként még egy-két elrontott támadás akadt mindkét oldalon, ami főleg a figyelmetlenségnek volt betudható, így 20 pontos hazai előnnyel vonulhattak pihenőre a játékosok.

A meccs eddigi képének megfelelően ismét nehezen indultak be a felek a játékrész kezdetén, majd újfent jött Rubin, és az ő nyitókosara. Ezek után Boldizsár is betalált, majd - talán a lendülettől hajtva - nagyon csúnyán szabálytalankodott Nick Williams kárára. Az eset sportszerűtlen hibát ért, a sértett pedig mehetett a büntetővonalra. Csak az első volt jó, ám az ezt követő támadásból Lorenzo Williams is betalált, így három ponttal zárták az akciót a paksiak. Ezt követően felváltva estek a kosarak, a 18-20 pont körüli különbség pedig állandósulni látszott. Morgen és Takács triplaváltása után eladott labdák tömkelege következett, végül Egemonye zsákolása zárta le a rossz sorozatot. A meccs ekkor már egy ideje eldőlt, vélhetően ennek volt "köszönhető" a sok rossz megoldás. Még akadt egy-két kosár mindkét oldalon, ám a lényeg már nem változott, így elmondható, hogy helyenként szép játékkal aratott magabiztos győzelmet az ASE


Atomerőmű SE - Kis-Rába menti Takarék Soproni KC 82-62 (18-19,25-14,21-11, )

Paks, 800 néző

ASE: Lorenzo Williams 18/6, Nick Williams 7/6, Vojvoda 5, Kámán 13/9, Tóth 9. Csere:  Gardener 14, Körtélyesi 4, Morgen 9/3, Kovács Ákos 3/3, Kerpel-Fronius -, Czinger -.

Sopron: Thomas 10, Rubin 20/9, Molnár 7/3, Gombás -, Egemonye 9. Csere: Boldizsár 8/6, Keresztes 1, Takács 5/3, Vesztergom -, Lakatos2 .


 Völgyi Péter: Helyenként jó és közönségszórakoztató játékkal hoztuk ezt a kötelező győzlmet. A következő hetek feladata, hogy megtaláljuk mindenkinek a helyét támadásban és védekezésben is. Az új légiósunk, Hernold Gardener biztató játékkal mutatkozott be.

Meszlényi Róbert: Sajnos az új centerrel nagyon stabil lett a Paks palánk alatti védekezése, nem tudtunk onnan kosarakat szerezni, és ez eldöntötte a mérkőzést.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus