Svéd válogatott játékost igazolt az ASE

Elijah Clarance érkezik.

Az Atomerőmű SE facebook közleménye:

Maliek White szerződésbontását követően az Atomerőmű SE vezetősége megállapodott a svéd Elijah Clarance-el. A 26 éves, 195 cm magas, 86 kg-os kettes posztos játékos profi karrierjét a német első osztályban a Fraport Skylinersnél kezdte, majd a holland bajnokság után Horvátországba igazolt. 2021 szeptemberében a montenegrói Lovcen 1947 gárdája szerződtette, ahol a montenegrói ligában és az ABA League II-ben szerepelt. A szezon végén 19.9 pontot, 4.1 lepattanót és 4.9 gólpasszt átlagolt, ezzel a liga MVP és Top Scorer elismerését is bezsebelhette.

Pályafutását ezután Lettországban a VEF Rigánál folytatta, ahol a Bajnokok Ligájában és a Lett-Észt bajnokságban is pályára lépett.

Elijah tagja a svéd válogatottnak is, az olimpiai előselejtezőn 4 mérkőzésen 19.3 pontot, 4.8 lepattanót és 2.3 gólpasszt átlagolt.

"Az elmúlt két vereség után változást kellet eszközölnünk a keretben. Örülök, hogy sikerült Elijah Clarancet szerződtetni, aki több szinten is tapasztalt játékos, hiszen nem csak a svéd válogatottban, de a bajnokok ligájában is szerepelt. Motivált légiós, úgy gondolom, hogy sokat tud majd segíteni nekünk a céljaink elérésében."
-mondta Sebastjan Krasovec vezetőedző

"Izgatott vagyok, hogy itt lehetek, mindenki tárt karokkal fogadott a csapatnál, már most érzem, hogy jó közegbe kerültem. Sok tehetséges játékos van a csapatban, szerintem a finomítások után jönni fognak a győzelmek, én készen állok!"
-nyilatkozta Elijah Clarance

Az Atomerőmű SE vezetősége azon dolgozik, hogy a légiós pályára tudjon lépni a Sopron KC elleni bajnokin.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!

 

Fotó, slide: Atomerőmű SE férfi kosárlabda facebook

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus