Szomorú játék - emlékezés Orosz Lászlóra
Hétvégén, szülővárosában, Miskolcon kísérték utolsó útjára Orosz Lászlót, vagy ahogy kosaras berkekben mindenki ismeri Benőt. Szép számmal tették tiszteletüket régi edzői, játékostársai, korábbi kiváló, válogatott kosarasok.
A szomorú szertartás másnapján Benő első csapata, a MEAFC emlékmérkőzést rendezett tiszteletére, amelyen, mint aki egyetemi évei alatt két esztendőt együtt játszott az elhunyttal a miskolci egyetemi csapatban e sorok írója is részt vett.
Alapvetően jó dolog az, ha régi játszótársak, barátok összejönnek, s újra szerelést öltenek, és játszanak egy jót. Normális esetben az ilyen összejövetelek jó hangulatúak, megy a zrika, az ugratás.
Szombaton délután azonban erről szó sem volt. Némán, csendben kosaraztak Orosz Laci korábbi társai, két csapatra osztva. A nézőtéren pedig talpig feketében ott ültek Orosz László szülei testvérei, gyermekeinek édesanyja, a fekete mezes együttesben pedig pályára lépett - és igen ügyesen is játszott - Benő három gyermeke, Bence, Benjámin és Zsófi.
Az összecsapás vége torokszorító volt. A legidősebb gyermek, Bence átadta Orosz Laci édesanyjának a 13-as mezt - Laci ezt a számot viselte a MEAFC-ban -, s a fekete mezes csapat négy játékossal fejezte be a mérkőzést.
A lefújás után a zokogó hozzátartozók köszönték meg a szomorú játék szintén könnyeikkel küszködő résztvevőinek a sportos emlékezést.
Ezt követően az öltözőben azt fejtegettük, jó volt újra látni egymást, s együtt játszani. Akadtak, akik nem is évek, inkább évtizedek óta nem látták egymást. Nagy kár, hogy egy ilyen szomorú, tragikus esemény hozott újra össze minket, s ennek kapcsán találkoznunk.
Elbúcsúzva egymástól abban maradtunk, a találkozást próbáljuk a jövőben mondjuk féléves, éves szinten rendszeressé tenni. A találkozás miatt is, meg azért is, hogy magunk között őrizzük a közülünk a kosárlabdázásban messze-messze a legtöbbre, legmagasabb szintre jutó társunk emlékét.
Orosz Laci, Benő, nyugodj békében!