Sztojan Ivkovics felajánlotta lemondását szövetségi kapitányként

Távozhat a válogatott éléről. 

A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy felajánlotta lemondását a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Sztojan Ivkovics. A lap szerint Ivkovics a hét végén az MKOSZ vezetőinek és az elnökségi tagoknak elküldött levélben tette ezt meg. A történet hátterében minden bizonnyal a kaposvári szerepvállalása áll, hiszen az MKOSZ azt már jelezte, hogy a szerződése nem engedi meg azt, amit megtett, vagyis hogy leüljön a KKK kispadjára.

„Számomra mindig a magyar válogatott a legfontosabb, de az embernek van büszkesége, a kialakult hierarchiát pedig be kell tartani. Úgy gondolom, olyan megoldást ajánlok január 28-án az elnökségnek, amely mindenki számára elfogadható lesz. Az elmúlt nyolc évben sikerült közösen felépíteni egy rendszert, ezt nem szabad lerombolni, tudom a felelősségem. Az anyagiak nálam soha nem számítottak kérdésnek” – mondta az nso-nak sejtelmesen Ivkovics.

Az MKOSZ szerint a január 28-ai ülésen fog bármilyen döntés is megszületni, addig nem kívánják kommentálni a hírt.

fotó: delfinek.hu

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus