Testvérével készül az új szezonra Kemal Karahodzsics

Az új igazolások közül Révész Ádámot ismeri, Lewis Chesterről és Devaugntah Williamsről egyelőre nem sok mindent tud.

Edzés hátán edzés, mérkőzés mérkőzést követ – nagyjából erről szólnak egy profi kosárlabdázó mindennapjai. Na persze nem egész évben, hiszen jelenleg éppen szünetel a bajnokság, így pedig a KTE-Duna Aszfalt játékosai is jól megérdemelt pihenőjüket töltik - írja a ktekosar.hu.

- Én már túl vagyok a nyaraláson, a feleségemmel és a kisfiunkkal egy hetet töltöttünk el Törökországban – mondta Karahodzsics Kemal. - Nagyszerűen éreztük magunkat, lehetőségem volt pihenni, mielőtt elkezdtem az edzéseket. A nyarat egyébként Szabadkán töltöm a családommal, élvezzük, hogy ezúttal többet lehetünk együtt, mint a szezon során.

A vakáció mellett persze a munka sem marad el, Karahodzsics Kemal a tavalyi szezonban a spanyol Huescát erősítő testvérével, Kenannal készül.

- Már elkezdtük a felkészülést egy személyi edzővel, a testvéremmel együtt dolgozunk. Jelenleg inkább az erőnléti feladatokra helyezzük a hangsúlyt, de persze labdás gyakorlatok is vannak a programban, hogy a pihenő után visszarázódjunk.

A nyolcadik kecskeméti szezonjára készülő játékos beszélt a KTE-Duna Aszfalt új igazolásairól is.

- Révész Ádámot ismerem, nagyon remélem, hogy jó párost fogunk alkotni a palánk alatt. Lewis Chesterről és Devaugntah Williamsről egyelőre nem sok mindent tudok, de bízom benne, hogy beleillenek majd a csapatunkba és jól fogják magukat érezni nálunk. Azon leszünk, hogy jó eredményt érjünk el a következő szezonban.

fotó: ktekosar.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus