Új névadó szponzor az Albánál

Mint ismeretes, a székesfehérvári kosárcsapat idén még eddig mindent megnyert, amit meg lehetett: a Magyar Kupa első helye mellett ők zártak az élen a magyar bajnokság alap-, majd középszakaszában is. A pályán elért sikerek mellett a háttérben is komoly munka folyt és folyik is, ennek eredményeként új névadó szponzorral erősödött az együttes, és a döntőben már Bericap Alba Fehérvár néven fog szerepelni. A fehérvári sajtótájékoztatón megszólalt a Bericap Bt. mellett a Seawing Kft. ügyvezető igazgatója, valamint a csapat szakosztály-igazgatója, Halm Rolland is.

A sajtótájékoztató teljes krónikáját a szekesfehervar.hu portálon elolvashatjátok!

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus