Alekszics szerint hosszú, vontatott meccset játszottak

Constantinides szerint a végeredmény túlzó - Szekulovics: volt erő és tartás a csapatunkban - Dzunics szerint nem érdemtelenül vezet a Falco. 

Szolnoki Olaj KK - Egis Körmend 92-72

Dragan Alekszics, Tóth Ádám, Antonis Constantinides és Németh Ákos nyilatkozata:

Dragan Alekszics, Szolnok (nso.hu): Hosszú, vontatott mérkőzést játszottunk, amilyen meglepett bennünket a Körmend. Jól védekeztünk, de ezúttal nem volt tökéletes a dobóformánk, szerencsére már köztünk lehetett Vojvoda Dávid és lesz újabb két napunk készülni a nehéznek ígérkező körmendi összecsapásra.

Antonis Constantinides, Körmend (nso.hu): Érdekes, de egyben jó mérkőzést játszottunk, hogy az összkép alapján a végeredmény túlzottnak mondható. A folytatásban is azon leszünk, hogy elcsípjük a Szolnokot, a fiúknak pedig el kell hinniük, hogy ezt meg tudják csinálni.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Alba Fehérvár 90-88

Szrecsko Szekulovics, Falco (nso.hu): Ahogyan arra számítottam, nehéz mérkőzést vívtunk. Az első félidőben biztosan vezettünk, mégsem tudtunk megnyugodni. A harmadik negyedben megtorpantunk, szétesett a játékunk, a hibáinkat pedig kihasználta, büntette az Alba. A hajrában aztán már az ellenfelünk vezetett tíz ponttal, de innen is vissza tudtunk jönni. Szerencsére nem ez volt az első szoros végjátékunk, amit meg tudtunk nyerni, ez is bizonyítja, hogy van erő, tartás a csapatunkban. Voltak negatívumok is a játékunkban, de a lényeg, hogy győztünk, vezetünk. Csütörtökön megpróbálunk Székesfehérváron is nyerni!

Dzunics Braniszlav, Alba (nso.hu): Gratulálok a Falcónak, mert a végjátékban csak kicsikarta a győzelmet, és nem érdemtelenül, igaz, talán mi is rászolgáltunk volna a győzelemre – volt is esélyünk, de nem éltünk a lehetőséggel. Jó meccset játszottunk, mind a két csapat becsülettel, keményen odatette magát. Vezet a Falco, de csütörtökön egyenlíthetünk.

fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus