Báder a negyedik negyed védekezését dicsérte
A Szolnok szakmai igazgatója szerint akkor voltak jók hátul, amikor mindent elváltottak - érdekes lesz a lélektan - fel lehet készülni.
A Trabzonspor elleni hazai sikert követően Báder Márton, a Szolnoki Olaj KK szakmai igazgatója értékelt az Olaj TV-nek és egyben előre is tekintett az idegenbeli visszavágóra.
Báder először is kiemelte a szurkolókat és hogy ismét olyan volt a hangulat a Tiszaligetben, mint régen, hiszen ezt továbbra is nagyon fontosnak tartja. A meccsel kapcsolatban kiemelte, hogy ő így még csapatot nem látott dobni, ahogy a törökök tüzeltek három negyeden keresztül és az ilyen dobóforma ellen sokszor nincs is ellenszer, azonban most minden pályára lépő szolnoki olyan jól teljesített, hogy sikerült nyerni a záró etapban.
Az utolsó tíz perccel kapcsolatban még kiemelte, hogy az a védekezés, amikor mindent elváltottak Perryék, kiválóan működött és ennek köszönhetően sikerült visszafogni a török tripladobást - erre lehet építeni a visszavágón is.
"Ha ez volt az év legfontosabb mérkőzése, akkor ennél még fontosabb mérkőzés jön" - zárta gondolatait Báder.
A teljes interjú ide kattintva olvasható!
fotó és forrás: olajtv.hu