Dzunics kiegyensúlyozott idényt vár

Az Alba Fehérvár vezetőedzője beszélt a nyárról, a felkészülésről, Keller Ákos távozásáról, a fehérvári együttes céljáról, a magyar mezőnyről, illetve a nemzetközi porondról is.

Az Alba Fehérvár hivatalos honlapja, az albakosar.hu készített interjút az együttes vezetőedzőjével, Dzunics Braniszlavval:

Bajnoki aranyérmet és kupagyőzelmet követően távozott Paksra 2013 nyarán, két év elteltével tért vissza a koronázóvárosba. 2016 nyarán ezüstérmes lett együttesével, tavaly júniusban bajnoki aranyérmet nyertek, előzőleg a kupa aranyat is begyűjtötték, tehát dupláztak a szezonban. A legutóbbi, június derekán zárult idényben, a bajnokságban bronzérmes, az MK-ban pedig negyedik lett az Alba Fehérvár.

- Volt időd kipihenni a szezon fáradalmait?

- Igen, sikerült feltöltődnöm. Szerbiában, Belgrádban töltöttünk pár napot, meglátogattuk a családtagokat, valamint a megszokott helyszínen, Horvátországban nyaraltunk. Remekül ki tudok ott kapcsolódni, szeretem azt a tengerpartot – mondja Dzunic Branislav vezetőedzőnk.

- Tavaly augusztus 15-én indítottuk a felkészülést, ezúttal augusztus 6-án. Mondhatni, korán kezdtünk.

- Nem korán, hanem időben. Az első héten a fiatalokkal gyakoroltunk, hozzájuk csatlakozott Markovic Luka, aki nagyon balszerencsés idényen van túl, hosszú hónapokat hagyott ki, sérülés miatt. Nagyon motivált, nemrég tért vissza Belgrádból, a kontrollról, amely megállapította, hogy a műtött válla tökéletesen rendbejött, terhelhető. Természetesen utol kell érnie magát, remélem, erőssége lesz a csapatnak. Miként a fél év távollét után, kaposvári kitérőről visszatért Tóth Péter is. Ő is súlyos sérülés után tért vissza tavaly ősszel, ismeri a klubot, a körülményeket, a társakat. Bízom abban, hogy hozzátesz a csapat játékához. Fiataljaink is szorgalmasan dolgoznak, miként az elsőként érkezett légiósunk, Kyron Cartwright is. A többi, amerikai játékosunk szeptember elején csatlakozik hozzánk. A külföldiek kapcsán fontos, célzottan, minden posztra igazoltunk amerikait, így lesz ezúttal is.

- A válogatott center, Keller Ákos Franciaországba igazolt. Nyilván hiányozni fog.

- Szerettük volna megtartani, én különösen szorgalmaztam. Ajánlottunk is új szerződést, ám Ákos nem titkolta, ki akarja próbálni magát külföldön, erős bajnokságban. Örülök, hogy sikerült neki. Komoly pontvadászatba, jó csapatba került, természetesen hiányozni fog, de őszintén örülök, hogy megvalósította az álmát. Úgy gondolom, rendelkezik azokkal a képességekkel, hogy megállja a helyét a Pau-Lacq-Orthez együttesében.  

- Az Alba egy éve aranyat nyert, a közelmúltban bronzot szerzett. A cél vélhetően a bajnoki finálé.

- Én ezt nem merem kijelenteni. A célunk az, hogy a legjobb csapatot rakjuk össze a szezonkezdésre, aztán kiderül, ez mire lesz elég. A tavalyi bronzérem reális volt, közel voltunk a döntőhöz, végül a harmadik helyet szereztük meg. Az idény elején sok problémával, sérülésekkel küzdöttünk, aztán összeálltunk, voltak hosszú, sikeres időszakaink. Természetesen eredményes idényt szeretnénk, ahogy a korábbi években, most is sokat dolgozunk.

- Legutóbb a Szolnok lett a bajnok, aztán az Alba, majd a Körmend következett. Ezúttal milyen erősorrendre tippel?

- Nem szeretném a csapatok neveit felsorolni. Kiegyensúlyozott idény elé nézünk, a korábbiakhoz képest nagy meglepetések nem várhatóak. Úgy gondolom, akik legutóbb ott voltak az élmezőnyben, ismét ott lesznek a dobogóért folytatott küzdelemben. De lehet meglepetés is, általában akad egy csapat, amely lényegesen jobban szerepel, mint azt előzőleg várja a közvélemény. Szerintem a Paks felzárkózik azon együttesek közé, akik meghatározóak voltak a tavalyi szezonban.

- Ismét érdekeltek vagyunk a nemzetközi porondon, a FIBA Europe Cup sorozaton bizonyíthatunk. A görög Lavrio BC, vagy az ukrán BC Dnipro ellen. Mire számit?

- Szeretnénk továbbjutni. Azért volt fontos a legutóbbi, hazai bronzérmem, mert ezzel tudtunk kilépni a nemzetközi porondra. Ez jogos elvárás a klub vezetői és a szurkolók részéről, hogy minden évben mutassuk meg magunkat európai sorozaton. A papírforma a görögök mellett szól, a hellén kosárlabda erősebb, mint az ukrán. Ez persze nem jelenti, hogy a Lavrio jön ki győztesen a párharcból. Amit ígérhetek, mi felkészülten várjuk majd mindkét összecsapást.  Az első, múlt szombati edzőmeccsen magabiztosan nyertünk az NB I/B-s Veszprém ellen. Szerdán este, 18 órakor Komárnóban lépünk pályára, természetesen ezúttal is nyerni szeretnénk. Bár a felkészülési összecsapásokon természetesen nem az eredmény az elsődleges, hanem az edzéseken gyakoroltak további finomítása, nyerni mindig jobb, mint veszíteni. Tét nélküli találkozón is.

Forrás - albakosar.hu
Fotó, Slide - Alba Fehérvár hivatalos facebook-oldala

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus