Első Kézből: Szabó Zsolt szerint javulniuk kell

A Paks erőcsatára beszélt portálunknak a ZTE elleni meccsről, a csapat és a saját helyzetéről, EC-kiesésről, riválisokról

Nagyon sima győzelmet arattatok a Zalaegerszeg otthonában, minek volt ez köszönhető?

Mi a saját játékunkat játszottuk az első perctől kezdve, a ZTE pedig sajnos idénre eléggé meggyengült, sok gondjuk van. Mi végig próbáltunk keményen játszani, ők pedig egyrészt kicsit elfogytak, másrészt, ahogy én láttam, lelkileg is megtörtek a végére. Így jött össze ez a nagy különbség.

Statisztikailag ez volt idén a legjobb meccsed.

Statisztikailag lehet, egyébként én mindig próbálom mindenben segíteni a csapatot. Nem megyek arra sosem, hogy én dobjak sok pontot, mert ha nem nyerünk, mit érek vele? Ha én kicsit gyengébb vagyok, de győzelem a vége, én azzal tökéletesen kiegyezek. Most sem azért jöttek tőlem a pontok, mert mindenképpen én akartam dobni, egyszerűen így jött ki a lépés, most rám jöttek ki a jó helyzetek.

Változott egyébként a szereped idénre valamit?

Úgy gondolom, hogy igen. Mindenből próbálok beletenni egy picit, ez nem változott, viszont ugye a második legidősebb játékos vagyok a csapatban, és úgy érzem, hogy több szerep hárul rám a csapat összetartásával kapcsolatban, tudok hozni némi rutint, ami szükséges a fiataloknak. Körtélyesi Gergővel kettőnkön oszlik el most ez a dolog.

Az első találkozókon talán nem úgy ment a szekér, azóta viszont a játék mindenképpen gördülékenyebb lett. Váltottatok valamit, vagy csak eltűnt a szezon eleji forma?

Igen, a szezon eleji forma is belejátszott erősen. Szerintem többet edzettünk, erősítettünk akkor, ami nagyon meglátszott és sajnos nem jó értelemben, majd jött a EuroChallenge, hétközi meccsek, kevesebb edzés és a korábban elvégzett munka talán innentől jött ki rajtunk jobban. Többet tudunk pihenni most, meg hát mégiscsak volt két új ember, akiket be kellett építeni, és hiába csak kettő az a kettő, ők alapemberek, akiknek bele kell szokniuk a mi rendszerünkbe.

9-2-vel álltok jelenleg, a Sopronnal és a Kecskeméttel harcoltok nagyot eddig. Mit gondolsz, miben lehettek többek náluk és miben kell javulnotok?

Nehéz kérdés. Mindkét csapat nagyon jó, bár más a stílusuk. Sajnos kikaptunk mindkettőtől, igaz mindegyik hosszabbításban volt, de a végén az ő akaratuk érvényesült. Nekünk az lehet a fegyverünk, hogy gyorsabban, pörgősebben kell kosaraznunk náluk, illetve otthon szerintem mindenki ellen mi vagyunk az esélyesek, ebben lehet bízni. Kelleni fog a hazai pálya.

Ha jól értem, úgy érzed, hogy van még bennetek.

Remélem, hogy van, mert ha nincs, az komoly baj lenne. A két riválisunkhoz képest mindenképpen javulnunk kell még, most elég sok a sérültünk, betegünk, bízom benne, hogy ha ők felépülnek, sikerül visszatalálnunk a helyes útra, mert tényleg jobbak voltunk már, mint a szezon elején. Ha teljes lesz a keret, remélem, hogy tudjuk onnan folytatni.

Ma EuroChallenge-meccset játszotok, de a továbbjutásra már sajnos nincs esélyetek. Hogyan éltétek meg a legutóbbi, nem mindennapi vereséget?

Igen… rendkívül nehezen éljük meg, legalábbis én biztos. Nagyon jó lett volna az a tizenegy pontos győzelem, erre próbáltunk rámenni, nem sikerült, és ugye még a mai siker is kellett volna. Már csak azért is, hogy ne az legyen, hogy na, itt van ez a Paks, megint hat meccset tudott játszani a EuroChallenge-ben… Nem tudom, talán kicsit komolyabban kellett volna felkészülnünk, jobban kellett volna akarni, vagy nem is tudom. Ami a magyar bajnokságban elég, akár egy húszpontos győzelemre is, az nemzetközi szinten kevés, és ezt nem tudtuk megugrani.

Mai meccs?

Jó lenne hazai győzelemmel búcsúzni, hiszen ez lenne csak a második, és azért egy sikerrel befejezni nem lenne túl jó… egyszerűen csalódás. 

fotó és slide: kosarlabda.ase.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus