Ezt várják az érintettek a mai NBI/A-s meccsektől

Eilingsfeldet akarja kivenni a KTE - otthon kötelező győzelemmel számol a Falco - papírformát borítana a DEAC. 

Három mérkőzést rendeznek ma a férfi NBI/A-csoport alapszakaszában, nézzük, hogy az érintettek mit várnak tőlük - a Kezdő5.hu beharangozója ide kattintva, Fogadni Mernék c. rovatunk pedig ezen a linken elérhető!

DEAC - Egis Körmend

Farkas Attila, DEAC (debka.hu): A bajnokság egyik legerősebb keretével rendelkezik a Körmend, öt nagyon komoly légiósuk mellett tapasztalt válogatott játékosaik is vannak. Az előző meccsekhez képest sokkal nehezebb lesz felkészülnünk az ellenfélből, hiszen nekik jóval több opciójuk van támadásban, ráadásul a kispadról érkezőkkel sem romlik a játékuk minősége. Már kezdjük megszokni, hogy eddig még egy meccsen sem volt teljes a csapatunk, de szerintem eddig nagyon jól sikerült megoldanunk a helyzetet. Nem mi vagyunk szombaton az esélyesek, de ezt többször is mondták már ránk idén, mégis pozitív a mérlegünk. Jó meccset várok a Körmend ellen is, szeretnénk nagyon megnehezíteni a dolgukat, és borítani a papírformát.

Gasper Potocnik, Körmend (vaol.hu): Nagyon jól kezdték a szezont, bár újoncok az élvonalban. Egyáltalán nem látszik rajtuk, hogy nemrég jutottak fel az élvonalba. De őszintén szólva mi most sokkal többet foglalkozunk a saját csapatunkkal, mert vannak problémáink sérülések, betegség miatt. De ahogy már oly sokszor mondtam korábban is, nem számíthat mindez. Aki rendelkezésre áll, azokkal a játékosokkal kell megoldanunk a feladatunkat. Nekik kell még többet adniuk, hogy készen álljunk a találkozóra, amelyen a győzelem lesz a célunk. Fontos, hogy felkészüljünk a zóna elleni játékra, mert a debreceniek előszeretettel alkalmazzák a területvédekezést, támadásban pedig sok elzárással játszanak. Veszélyes ellenfél otthonába indulunk, de mi most is a saját stílusunkban szeretnénk kosárlabdázni. Nem készülünk semmi különössel a találkozóra. A legfontosabb, hogy koncentráltak, energikusak legyünk és harcoljunk az elsőtől az utolsó percig.

Atomerőmű SE - KTE-Duna Aszfalt

Seth Allen, Paks (Atomerőmű SE): Azt gondolom, hogy a saját dolgainkra kell koncentrálnunk, nem várhatunk sem az ellenféltől, sem a játékvezetőktől segítséget. Ezen az úton kell haladnunk és megnyerni a mérkőzést. 

Forray Gábor, Kecskemét (ktekosar.com): Az, hogy tavaly oda-vissza megvertük a Paksot, hatalmas bravúr volt. Pénzügyi értelemben az ASE jó ideje a legerősebbek közé tartozik, biztos, hogy könnyebben tudnak építkezni, mint mi. Négy kiváló légiós van a keretben, a két hátvédjük a honi topjátékosok közé tartozik, ők alakítják a csapatjátékot. Mindketten veszélyesek, jól bontják a védelmet, majd kosárral fejezik be az akciót. Mellettük ott van Barnies, aki régóta Magyarországon kosarazik, hasznos, sokoldalú játékos, kellemetlen ellenfél. A centerük sokat dolgozik a palánkok alatt, kiválóan végzi a feladatát. Eilingsfeld János és Ruják András a legjobb magyarok közé tartoznak, előbbi a válogatottban is alapembernek számít. Külön feladat lesz, hogy Eilingsfeldet kivegyük a játékból, hiszen nagyszerűen teljesít eddig a szezonban. Medve Mátéról, a csapatkapitányról sem szabad megfeledkezni, évek óta az ASE-nél játszik. Nem lesz egyszerű feladatunk, megnéztük, hogy hol tudunk előnyt kovácsolni, mi az, ami nem igazán fekszik a paksi csapatnak. Remélem, hogy sikerül majd meglepetést okozni.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Kaposvári KK

Dancsecs András, Falco (falcokc.com): Nagyon remélem, hogy nyerni fogunk és szerintem a csapatnak külön nagy motiváció az, hogy veretlen a Kaposvár, mindenképp meg akarjuk verni őket emiatt. Hazai pályán szinte kötelező a győzelem, ezt mindannyian tudjuk, úgyhogy biztos küzdeni fogunk érte, hogy nyerjünk. Az elmúlt mérkőzéseken gondjaink voltak a lepattanószerzéssel és a védekezéssel, de az utóbbi időben ezen javítottunk és az edzőnk is azt mondta, hogy nagyot léptünk előre. Szerintem ez az előző meccsen is látszott, a Kaposvár ellen pedig még jobban látszani fog, hogy jobban akarunk, kizárunk, ez lesz a kulcs, támadásban hazai pályán általában jók szoktunk lenni. 

A Kaposvári KK szöveges felvezetője ide kattintva olvasható!

fotó: kosarsport.hu 
slide: kesport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus