Forray Gábor bajnok szeretne lenni

Úgy érzi, hogy készen áll erre. 

fotó: KTE Kosárlabda Klub

A hiros.hu készített interjút Forray Gáborral, a KTE-Duna Aszfalt vezetőedzőjével - ebben elhangzott például a következő részlet is:

"Sajnos én egy sikerorientált pasas vagyok, egyszerűen nem tudom elfogadni előre azt, hogy nem nyerünk. Bennem nagyon erősen munkál a győzelmi vágy, éppen ezért szeretnék bajnok lenni, mert a bajnok a legutolsó, legfontosabb meccset is megnyeri. Úgy gondolom, készen állok erre. Egy éve azért köteleztem el magam Kecskeméten, ráadásul újabb két évre, mert elképesztően jó az összhang a klubban, és mint ahogy az elmúlt években bizonyítottuk, itt is lehet nagyot alkotni" - mondta Forray.

"Mi például a 2018-as ötödik helyünket úgy éltük meg, mintha bajnokok lettünk volna, a körülményeinkhez képest igen jó eredményt értünk el. Itt megkaptam az önállóságot, szakmai kérdésekben nem szólnak bele a munkába. Van egy rendszer, egy stratégia, az adja a klub működésének stabilitását. Vágyom arra, hogy léphessek előre egy nagyot. Tudom, hogy lesz erre esélyem, hiszen korábban kerestek már két komoly élvonalbeli klubtól is. De egy biztos, csak akkor mennék el Kecskemétről, ha az a karrierem szempontjából fontos lépés lenne" - tette hozzá.

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus