Ivkovicsnál nem az egyéni képességek számítanak

A magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya mesélt az utolsó két vb-selejtezőjére készülő csapat történetéről, sikerességének okairól.

A molcsapat.hu interjújának részlete:

“Nem az egyéni képességek számítanak, hanem az, hogy a csapatunknak mennyit tud segíteni egy játékos. Nem biztos, hogy a legjobb kosárlabdázók szerepelnek a válogatottban, de úgy gondolom, a lehető legerősebb magyar csapatot küldhetem pályára. Nekem nagyon fontos, hogy aki itt van, az szívét-lelkét tegye a válogatottba, és átérezze, mit jelent a hazáját képviselni. Ebből a szempontból maradéktalanul elégedett lehetek a csapatommal.”

Ivkovics a remek eredmények ellenére távolról sem elégedett csapata játékával, szerinte többet is ki lehetne hozni a keretből, ha lenne elegendő ideje együtt dolgozni a játékosaival, ez azonban szövetségi kapitányként mindig nehéz feladvány.

“A mi játékunk a szervezett csapatjátékra épül, hiszen általában képzettebb, erősebb, magasabb csapatok ellen kell helyt állnunk. Ezért lenne nagyon fontos, hogy sok időt tölthessünk el együtt, de erre sajnos elég kevés lehetőség van.”

“A romániai Európa-bajnokság előtt sokat dolgoztunk együtt, és sajnos az a helyzet, hogy még most is abból a munkából élünk, amit akkor elvégeztünk. Pedig ez nem olyan, mint a biciklizés, a közösen megszerzett tudás is megkopik, és most velünk is ez történik. Ki kell mondanunk: kicsit visszaesett a játékunk.”

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható a molcsapat.hu oldalán.

Fotó - MKOSZ

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus