Kerpel-Fronius: "A szezon rajtjára készen fogunk állni"
A ZTE hátvédje szerint idén többször fogja megbontani az ellenfelek védekezését, a csapaton belüli kémia kezd kialakulni.
Kerpel-Fronius Balázs az V. Orosz László Emléktornán aratott győzelem után nyilatkozott honlapunknak:
Hogyan élted meg a kaposvári tornát?
A kaposvári torna előtt is jó mérkőzéseket játszottunk, erős csapatok ellen és kezdett összeállni a saját játékunk. Ezeken a meccseken kijött sok hibánk, amiken próbáltunk változtatni, javítani Kaposváron, ez úgy gondolom részben sikerült. Pozitívan éltem meg ezt a két napot, hiszen úgy érzem egyértelműen előre léptünk a torna alatt és persze nyertünk egy kupát.
Összességében a felkészülésetekkel mennyire vagy elégedett?
A felkészülés úgy érzem jól sierült, mindenki jó fizikai állapotba került és a csapaton belüli kémia is kezd kialakulni. A Göcsej kupán is még van időnk kijavítani a hibáinkat, vagy foglalkozni olyan apróságokkal is, amiknek esetleg a későbbiekben nagyobb szerepe lehet. Én úgy érzem, hogy a csapat a szezon rajtjára készen fog állni.
Mi a legnagyobb újdonság a ZTE-nél a Jászberényhez képest?
Mivel Bencze Tamás az edző, ezért új stílushoz nem kellett hozzászoknom, hasonló játékot fogunk játszani mint tavaly Jászberényben, persze apróbb változtatásokkal. Ami újdonság lesz, az a négy légiós személye, de ez minden csapatnál így lesz idén, mindeki a háromhoz volt szokva eddig.
Az eddigiek alapján milyen szerepre számítasz idén?
Mivel a stílus is hasonló, mint tavaly, ezért hasonló szerepre számítok, nem én fogom kialakítani a legtöbb helyzetet, de idén probálom kicsit többször megbontani az ellenfél védelmét, mint az előző szezonban. Ezen kívül próbálom a társaim kialaította helyzeteket minnél jobb százalékban pontokra váltani.
Ki a "legjobb arc" az öltözőben?
Jó a hangulat az öltözőnkben, jó társaság gyűlt összeidén. Nem szeretnék senkit sem kiemelni, sok hangulat felelős van, ami könnyebbé teszi majd a munkát, úgy érzem mindenki jól érzi most magát ebben a közegben.
Az első tétmeccseteket majd Székesfehérváron játsszátok - min kell addig leginkább javítanotok?
Fehérváron mindig nehéz nyerni, kemny mérkőzésre számítok. Ahhoz, hogy ott nyerni tudjunk, a védekezésben minimalizálni kell a hibáinkat, támadásban pedig még gördülékenyebbé kell tenni a játékunkat. A Göcsej kupa jó gyakorlási és fejlődési lehetőség lesz, hogy még többet tudjunk előrelépni ezekben a dolgokban.
fotó: ztekosar.hu