McCray szerint fizikálisabb, gyorsabb játék kell a MAFC bent maradásához

Watkins szerint a Sopronnak ugyanazzal az energiával kell játszania a második meccsen is, mint az elsőn - McCraynek nem ízlett, hogy Sabáli Balázs csapata duplázta legutóbb.

Pénteken lejátszották az NBI/A kiesőjéről döntő playout első mérkőzését és a Sopron gyakorlatilag végig vezetve aratott magabiztos győzelmet a MAFC ellen - a két sikerig tartó párharc kedden folytatódik a fővárosban, ahol Garai Péter csapatának muszáj nyernie, ha életben akar maradni. A Kezdő5.hu soproni oldalról Ryan Watkinst, a MAFC részéről pedig Toney McCrayt kérdezte.

"Az első mérkőzésen úgy éreztük, hogy a védekezés a kulcs és az, hogy nagyobb energiával játsszunk. Ugyanez kell majd a második meccsen idegenben is, kiegészítve annyival, hogy koncentráltnak kell maradnunk és az első találkozón elkövetett hibáinkat meg kell próbálni kijavítani" - mondta Watkins.

"Az első meccsen a Sopron hamar előnybe került a fizikális játékával és azzal, hogy nyomás alá helyezte a labdás embert. Engem sokszor bedupláztak, amivel meegnehezítették a dolgomat, a többieket kényszerítették arra, hogy játékokat kreáljanak és ehhez csapatként nem alkalmazkodtunk túl jól. A második meccsre fel kell pörgetnünk a tempót, a festékben ők vannak előnyben, szóval nálunk mindenkinek több energiát kell hozni, felvenni a kesztyűt fizikálisan, kihasználni az erősségeinket és megadni magunknak az esélyt arra, hogy az utolsó öt percben nyerni tudjunk. Várjuk a lehetőséget" - tette hozzá McCray.

A playout második mérkőzését kedden 19 órakor rendezik a Gabányiban.

fotó: kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus