Oroszlány: "Egy feljutó csapat mindig érdekes mindenki számára"

Demeter Attila szeretne felnőtt válogatott lenni, Garamvölgyi Ákos azt mondja, hogy a sorsolástól is függhet a szezonjuk.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, Garamvölgyi Ákos és Demeter Attila eddig az élvonalba feljutó OSE két magyar igazolása - őket mutatta be alaposabban a klub honlapja.

"Garamvölgyi Ákos az elmúlt szezon egyik riválisától, a MAFC együttesétől érkezett hozzánk. A 25 éves, 200cm magas, 4-5-ös poszton bevethető, meglehetősen fizikális játékos már több ízben megtapasztalta az első osztály küzdelmeit, ugyanis az Atomerőmű SE együttesénél, előtte pedig a Vasas Akadémia, valamint a Nyíregyháza színeiben is a honi élvonalban kapott játéklehetőséget. Ákos az elmúlt szezonban 31 mérkőzésen 11.2 pontot és 7,5 lepattanót átlagolt 25,6 perc alatt. 

- Ákos: „Június elején érkezett a megkeresés a vezetők és az edző részéről. Szimpatikus volt a közeg, illetve az is amit vázoltak, számítanak rám, így nem volt nehéz a döntés. Egy feljutó csapat mindig érdekes mindenki számára. Mire lehetnek képesek egy osztállyal feljebb, milyen játékosok érkeznek stb. Szerintem nem lesz probléma, hiszen vannak A csoportos rutinnal rendelkező játékosok, illetve remélhetőleg minőségi légiósok érkeznek. Ezekhez nyilván kemény munka is kell, hogy jól működjünk. Sorsolástól is függhet a szezonunk, hiszen egy jó szezonkezdettel hamar, számunkra kedvező pozícióba is kerülhetünk. Bízom benne, hogy a csapatnak megfelelő sablont kapunk az edzőnktől, illetve megtalálom én is a helyem és a számításom. A tervem mindig ugyanaz minden szezonban, keményen dolgozom minden nap, akárhol vagyok, és ezt igyekszem kamatoztatni, élvezni a pályán töltött perceket. Várom nagyon a következő szezont a szurkolók miatt is, hiszen élmény lesz ilyen hangulatban játszani."

Demeter Attila személyében egy 199 cm magas, 2-3-as poszton bevethető, agilis fiatal játékos érkezett gárdánkhoz. Attila az elmúlt szezonban 16 mérkőzésen 18 pontos és 7,3 lepattanós átlaggal segítette a PVSK NBI/B-s alakulatát, emellett pedig rendszeresen játéklehetőséget kapott az élvonalban bronzérmet szerző Pécsi VSK-VEOLIA csapatában is. A válogatott tagjaként több 3x3-as tornán is büszkén képviselte hazánkat, ott volt a felnőtt Eb-re utazó négyes keretben, tagja volt a Nations League-en szereplő magyar válogatottnak, a produktív 3x3-as idény zárásaként pedig bronzérmet nyert a nemzeti csapattal az U23-as világbajnokságon. 

- Attila: „Nagy várakozásokkal és elkötelezetten készülök Oroszlányba. Megérdemelten került a csapat az A csoportba, és bízom benne, hogy én is hozzájárulok majd ahhoz, hogy még előbbre léphessünk! Magamról annyit szeretnék elmondani, hogy Szegeden és Pécsen kosaraztam eddig A csoportban. Jelenleg negyedéves jogász hallgató vagyok a Pécsi Tudományegyetemen. Az OSE Lions csapatába nagy örömmel jövök, úgy látom, hogy egy ambíciózus csapat, nagy célokkal, évről évre nagyobb sikereket kitűzve maga elé. Én is így gondolkozom a személyes életemben, szeretnék egyre jobb játékos lenni, kiegyensúlyozott, magabiztos és kiváló teljesítménnyel segíteni a csapatomat a sikerhez. Úgy éreztem, kell az új impulzus, a környezetváltozás, az új kihívás ahhoz, hogy a legjobbat tudjam kihozni magamból, a legjobb tudásom szerint szeretném sok győzelemhez segíteni a csapatomat. Szeretném megmutatni, hogy szorgalommal és elkötelezettséggel a fiatal magyar sportolók is lehetnek kulcsemberek az A csoportban. Szeretnék felnőtt válogatott lenni néhány éven belül, és úgy gondolom, hogy Oroszlányban minden adott ehhez, hogy ezt elérhessem. Nagyon várom már a találkozást a szurkolókkal, az edzőkkel, a stábbal és a csapattársakkal, csak jót hallottam róluk, és remélem, hogy közösen egy szép szezont fogunk zárni. Én biztosan mindent meg fogok tenni a közös sikerért. Számíthat rám az OSE Lions csapata!"

fotó és forrás: oselions.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus