Raivio: "Annyi mérkőzést nyerjünk, amennyit csak lehet"

Már az előszezon második felkészülési mérkőzésén győztes kosarat szerzett a Fortress Jászberény új játékosa, Nik Raivio, aki második szezonját kezdi majd a férfi NBI/A csoportjában. Az amerikai hátvédet a Szolnok elleni mérkőzésről, a félküszülés tapasztalatairól és az EuroChallenge általi lehetőségekről kérdeztük.

Milyen volt a szezon első idegenbeli, Szolnok elleni felkészülési meccse?

Jó meccset játszottunk, nagyszerű légkörben. Nagyon jó érzés volt ekkora közönség előtt játszani, különösen egy szeptemberi felkészülési mérkőzésen.

Hogy haladtok a felkészüléssel?

Jól haladnak a dolgok. Közel egy hónapja vagyunk együtt, és hétről-hétre jobbak leszünk, fejlődünk. Ám még nagyon az elején járunk az útnak, a következőkben arra kell törekednünk, hogy minél jobban érezzük egymást a pályán, összeszokjunk. Ezen dolgozunk majd a felkészülés hátralévő részében.

Mi a fő célod az előttünk álló szezonban?

Célom, hogy annyi mérkőzést nyerjünk a Jászberénnyel, amennyit csak lehet. A szezon hosszú, ezért nehéz hosszú távú célokat kitűzni, de próbálok folyamatosan fejlődni, és mindent megtenni, ami csak telik tőlem a csapat eredményességéért.

Első alkalommal indulhat a Jászberény a nemzetközi porondon. Mit gondolsz az EuroChallenge szereplés lehetőségéről?

Úgy gondolom, hogy az EC egy remek kihívás számunkra, a csapatnak pedig nagy lehetőség, hogy egy nagyszerű sorozatban játsszon. A leendő ellenfeleink már mind játszottak felkészülési meccseket, így már kaptunk támpontot arról, hogy mire számíthatunk ellenük. Sok erős csapat lesz az EuroChallengben, már nagyon izgatott vagyok, várom a meccseket, szeretném minél jobban segíteni a csapatom.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus