Sabáli: A végén a színházi közönség is felébredt

Fekete szerint megmutatták, hogy hogyan nem szabad kosárlabdázni - Szekulovics: sokat kell tanulnunk a mai meccsből - Berényi: most játszottunk a legjobban - Okorn megköszönte a támogatást.

Sopron KC - Kaposvári KK 79-57

Sabáli Balázs: Ünneprontó leszek. Az öltözőben is elmondtam, hogy a győzelemnek örülök, de a mutatott játéknak egyáltalán nem. Az első öt perc a Kaposváré volt, de utána már védekezésben elvégeztük azt a feladatot, amit szerettünk volna. Mindamellett, hogy a Kaposvár gyengébben támadott, én tartottam ettől a találkozótól, és kértem is a fiúkat arra, hogy hazai pályán még nagyobb koncentrációval játsszunk. Ma ez a teljesítmény elég volt a győzelemhez, de más csapat ellen nem biztos, hogy nyertünk volna. Így kell tovább készülnünk, de ezen a mérkőzésen is látszott, hogy támadásban vannak még problémáink. Rengeteg eladott labdánk volt, és a játékosaim ki is engedtek egy kicsit, amikor már húsz pont felett járt a különbség. Ezért nem mondhatom, hogy teljesen elégedett vagyok, de a végén két olyan akció volt, amitől a színházi közönség is felébredt, és jó szájízzel fejeztük be a találkozót.

Fekete Ádám: Gratulálok a Sopronnak. Mi ma megmutattuk, hogyan nem szabad kosárlabdázni, leszámítva az első öt percet. Onnantól kezdve viszont úgy kosárlabdáztunk, mint a Szolnok elleni mérkőzés előtti időszakban. Nagyon nehéz időszak ez a csapat számára, de nagyon fontos, hogy már nagyobb felelősséggel, és jobban megtervezve nézzünk a jövőbe, mint ahogy azt a szezon első részében is tettük. Kaposváron mindenkinek ezen kell dolgoznia.

Molnár Marcell: A jó védekezésünk adta meg a lendületet, főleg az első félidőben, ahol összesen 22 pontot kaptunk. A támadásaink akadoztak, de a második félidőben már többször találtunk be, ez eredményezte a nagyobb arányú győzelmet. Azonban szerintem ezt a mérkőzést el kell felejtenünk, és a Kecskemétre kell koncentrálnunk.

Hock Gergő: Gratulálok a Sopronnak. Végig magabiztosan vezettek. Ami a mi játékunkat illeti, a rengeteg eladott labda meghatározta a játék képét. A védekezésünk kezdett összeállni, de a támadásaink nagyon szervezetlenek voltak. Nem vállaltunk eleget kintről, üres helyzetekből tovább osztottuk a labdát, és elvesztegettük az előnyt. Ma ez döntött a Sopron javára.

Naturtex-SZTE-Szedeák - DEAC 88-82

Andjelko Mandics: Az első félidőben tizenegy eladott labdánk volt, amiből könnyű kosarakat dobott az ellenfél. A második félidőben jobban ügyeltünk a labdára, sokat nyomott a latban, hogy Green pontosan célzott. Kiemelném, hogy a srácok megértették, milyen nehéz helyzetbe kerülhetnénk, ha ma nem nyerünk, ennek megfelelő küzdéssel és akarattal játszottunk ma.

Berényi Sándor: Gratulálok a Szegednek! A bajnokságban most játszottunk a legjobban, úgy érzem, mi is győzelmet érdemeltünk volna, de ez ma nem sikerült, és többet nem is szeretnék mondani.

Kerpel-Fronius Gáspár: Nehéz helyzetben álltam be, kicsit bátortalanul is kezdtem. Ahogy a mester is mondta, sok eladott labdánk volt, de szerencsére sikerült javítanunk, és fontos győzelmet arattunk.

Polyák László: Gratulálok a Szegednek! Egy ilyen meccsen nem kezdhetünk ilyen rosszul, de sikerült visszajönnünk. A végén buta hibákat követtünk el.

Szolnoki Olaj KK - Atomerőmű SE 94-77

Dragan Aleksic: Nagyon nehéz mérkőzést játszottunk egy fárasztó utazás után. A Paks keményen játszott ma, nem jött jól nekik Ruják sérülése, aki eléggé hiányzott a végjátékból.

Srecko Sekulovic: Gratulálok a Szolnoknak. nagyon rosszul dobtunk kintről, ami nagyon zavaró és ez már nem az első ilyen mérkőzésünk volt. Sokat kell tanulnunk a mai mérkőzésből, de dolgozunk tovább. Sok sikert kívánok a Europe Cupban a Szolnoknak!

Kovács Péter: Gratulálok a Paksnak, jó mérkőzést játszottunk. Tudtuk, hogy egy erős csapatot fogadunk ma este. A 2. negyedben volt egy kis mélypontunk, de a végjátékban sikerült összeszedni magunkat és nyertünk.

Kovács Ákos: Gratulálok a Szolnoknak. Végig partiban tudtunk lenni velük, de voltak olyan periódusaink amikor a helyzeteink kimaradtak és a hibáinkat az Olaj kihasználta. Tanulság, hogy csapatként kell játszanunk az egész mérkőzés folyamán.

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely - Zalakerámia ZTE KK 88-75

Gasper Okorn: Nagyon jól játszottunk, gratulálok a csapatom minden játékosának és a szurkolótáborunknak is, mert ők is nagyon kitettek magukért. Óriási volt az élőkép, nagyon köszönöm a támogatást. A terveink szerint zajlott a meccs, ugyanakkor nem volt könnyű játszani az első félidőben ellenük, hiszen frissek voltak, de a 2. játékrészben átvettük a játék irányítását, Curry, Váradi és Norfleet is jól irányította játékot, jól érvényesült a stílusunk. Más kérdés, hogy, amikor 17 ponttal vezettünk, miért álltunk meg, hiszen nem ért véget még a meccs. Nehéz volt az elmúlt 10 nap, de jó volt most itthon játszani és szórakoztatni a közönséget.

Bencze Tamás: Gratulálunk az ellenfelünknek, a 2. félidő alapján reális volt a győzelmük, a 3. negyed eldöntötte a meccset, a Falco ekkor csapatként játszott, frissebbek voltak, jobban dobtak kívülről. Aztán a végén még visszajöttünk, de a kulcsszituációkban nem jó döntéseket hoztunk. Mindkét szurkolótábor fantasztikus hangulatot teremtett, sajnos nem mi örültünk a végén.

Tóth Norbert: A szezon nehezen indult, a sorsolásunk is nehéz volt, de most előreléptünk, most jó úton járunk. Ezt a meccset jól kezdtük, de aztán ritmusba hoztuk a ZTE-t, ám a 2 .félidőben úgy játszottunk, ahogy kell hazai pályán, szerintem megérdemelten nyertünk. Köszönjük a szurkolóinknak, örülök, hogy megmutattuk az új légiósainknak, hogy milyen itthon rangadót játszani. Személy szerint én ,,csak” tettem a dolgomat, jó volt, hogy így tudtam játszani, de nekem mindig első és legfontosabb a csapat jó teljesítménye.

Dustin Ware: Az első félidőben kimondottan jól játszottunk. A második félidőben keményebben védekezett az ellenfél. Kiváló hangulatú volt a mérkőzés

fotó: hunbasket.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus