Tóth Norbert szerint így születnek a nagy csapatok

A tegnapi Magyar Kupa negyeddöntők után Ruják András, Darrin Govens, Tóth Ádám és Tóth Norbert nyilatkoztak.

A tegnapi nap első negyeddöntőjét a Sopron és a ZTE vívta, a mérkőzést pedig a jobban kezdő SKC nyerte. Ruják András és Darrin Govens osztották meg gondolataikat a meccs után.

Ruják András: - Tudtuk, hogy a két amerikai játékos nagyon veszélyes a ZTE-nél, ezért a meccs elejétől próbáltuk nyomás alatt tartani őket, ennek köszönhetően építettük föl a 10 pontos előnyt az első negyedben, ami döntőnek bizonyult.

Darrin Govens: - Kemény meccset játszottunk egy nagyon jó csapat ellen. Gyengén kezdtünk, s végig futottunk az eredmény után. 

A Paks-Körmend találkozó hosszabbításba torkollott, amelyet végül a vasi együttes nyert meg. A meccs után a két Tóth, Ádám és Norbert nyilatkoztak:

Tóth Ádám: - Megnyert meccset vesztettünk el. A Körmend faulthatáron védekezve olyan nyomás alatt tartott bennünket, amilyenre csak nagyon kevés magyar csapat, talán még a Szolnok képes. A végjátékban, a hosszabbításban megérdemelten nyertek, sok sikert nekik a folytatásban, mi pedig a bajnokságra koncentrálunk.

Tóth Norbert: - Így születnek, születhetnek nagy csapatok. Nem sokkal azután, hogy otthon kikaptunk a Pakstól, semleges pályán hátrányból hosszabbítás után győztünk. Az ilyen sikereknek óriási hatásuk van a csapategységre, ez a siker óriási erőt adhat nekünk a folytatásra.
 

Foto, Slide - kosarsport.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus