NB I/B: Papírforma forduló

Komoly meglepetések nélkül (kivéve talán az egri bravúr Győrben), több nagy arányú győzelemmel zárult az elmúlt hét, az esélyesek szállították a győzelmeket, így nagy változás nincs a tabellán egyik csoportban sem, az Újpest kezdte meg felzárkózását a Zöldeknél.

Piros csoport

Nyíregyháza Blue Sharks – OMNIA Pub & Food Békés 101-53 (20-7, 24-22, 29-14, 28-10)

Csak az első percek döcögősebb játéka alatt akadt ”izgulnivaló” hazai részről, a nyíregyháziak gyorsan rendezték a soraikat és egy 14-0-s etappal le is szakították magukról a Békés gárdáját. A két magasemberrel felálló Kék Cápák uralták a lepattanócsatát (41-25), de a dupla-dupláig jutó Bus vezetésével (13/3 pont, 6 lepattanó, 13 gólpassz) a labda is jól járt náluk, 31 gólpasszt osztottak ki egymásnak, és a támadójátékuk is hiba nélkül működött, 15 értékesített tripla mellett 55 %-al céloztak mezőnyből. Czura és Fazekas 17-17 ponttal lettek a meccs legeredményesebbjei, ráadásul mindketten kitűnő dobószázalékkal dolgoztak, míg a vendégeknél elmaradtak a kulcsemberek jó teljesítményei, egyedül Farkas Gergő (12/6 pont, 4 lepattanó) igyekezete emelhető ki.

Legjobb dobók:

Nyíregyháza: Czura 17/12, Fazekas 17/6, Bazsó 13/9, Bus 13/3, Locke 12/3

Békés: Farkas 12/6

Budapesti Honvéd SE – MTK Törökbálint 64-58 (18-19, 19-8, 17-13, 10-18)

Küzdelmes csatát hozott a két rivális összecsapása, amit jól jelez, hogy mindkét fél 40 % alatt maradt a mezőnypontosság terén, de ennek ellenére a mérkőzés nagy részében a Honvéd tudta diktálni a tempót, köszönhetően Horváth Ákos rutinjának (20/12 pont), valamint a sokoldalúan pattogtató Valerio Vincent (10/6 pont, 6 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 eladott labda, 2 blokk) agilis játékának. Az MTK zónája ellen is meg tudta találni a réseket a házigazda, a negyedik negyed elején eldőlni látszott is a találkozó, 60-40-nél nem sok jel utalt a végjátékbeli izgalmakra. Nagy Szabolcs (19/12 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda) és Jakab Péter (21/3 pont, 4 szerzett labda, 2 eladott labda, 7 kiharcolt fault) vezetésével azonban támadásról támadásra dolgozta le hátrányát a Bódi legénység, az idő viszont vészesen fogyott, a Honvéd pedig megőrzött hat pontot tetemes előnyéből a lefújásra.

Legjobb dobók:

Honvéd: Horváth Á. 20/12, Mucza 12/3, Stefán 12, Valerio 10/6

MTK: Jakab P. 21/3, Nagy Sz. 19/12

BUDAFOK – OSE Lions 70-81 (19-22, 17-23, 21-17, 13-19)

Végig üldözte gyakorlatilag az OSE-t a Budafok gárdája, amely nagyon szívta magát papíron esélyesebb ellenfele legyőzéséhez, de a kulcspillanatokban nem tudta szorosabbá tenni a mérkőzést, így bár nem vallottak szégyent Károly Máté fiai, a bravúr elmaradt. Az elején a Horváth (15/3 pont, 7 lepattanó), Varga (16 pont, 10 lepattanó) páros palánk alatti dominanciájára, valamint Tursics (16/6 pont, 2 szerzett labda, 2 eladott labda, 6 gólpassz) kinti találataira alapozva tartották magukat, illetve zárkóztak a többször meglépő Oroszlány nyakára, de a hőn áhított fordításhoz nem jutottak el egyszer sem. Mert, hogy a hibátlanul büntetőző (17/17) vendégeknél Abell (20 pont, 6 lepattanó, 7 kiharcolt fault), Mohácsi (13/3 pont, 8 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda) és Nshimba (7 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda) is kiegyensúlyozott tudott maradni és a kellő pillanatokban mindig akadt egy-egy jó védekezés vagy támadás, amivel meglódult az OSE és behúzta a roppant értékes győzelmet.

Legjobb dobók:

Budafok: Tursics 16/6, Varga D. 16, Horváth M. 15/3, Puszta 14/9

OSE: Abell 20, Mohácsi 13/3, Illés 10

MAFC – Bonyhádi KSE 125-58 (32-8, 33-19, 26-10, 34-21)

Padlóra küldte a Bonyhádot a MAFC együttese, 17-1-el indítottak Hencsey Tamás fiai és az olló rohamos tempóban nőtt a lefújásig. Kiemelni is nehéz bárkit a győztes félnél, annyi kiemelkedő egyéni teljesítmény akadt a találkozón, nyolcan érték el a tíz dobott pontot, Csapai bevágott hat triplát, Washington kiosztott nyolc gólpasszt, Garamvölgyi leszedett ugyanennyi lepattanót, és még az is belefért, hogy az alapembernek számító Misek-Nagy duó csak 12-12 percet töltsön a parketten. A tolnaiaknál Baki 11 pont, 8 lepattanós performansza volt viszonylag stabilabb, de a 33 eladott labdával egy percnyi esélyük sem volt a MAFC otthonában.

Legjobb dobók:

MAFC: Csapai 25/18, Washington 19/9, Katona 15/9, Bordács 14, Garamvölgyi 12, Lakits 10/6, Misek 10

Bonyhád: Baki 11/3, Somogyfoki P. 10/6

Vasas Akadémia – HOYA-Pannon Egyetem Veszprém 72-84 (21-23, 14-20, 16-18, 21-23)

Nem adta olcsón magát a Vasas hazai pályán, de a Veszprém szinte végig tartani tudta a tíz pont körüli különbséget a mérkőzésen, visszaverve minden kisebb felzárkózási kísérletet. Völgyi (14 pont, 9 lepattanó, 3 eladott labda, 8 kiharcolt fault, 4 gólpassz, 3 blokk) szezonbeli egyik legjobbját hozta volt csapattársai ellen, Körtélyesi (13 pont, 6 lepattanó, 4 gólpassz) remekül szállt be a padról, míg a Madár-Szabó hátvédduó ezúttal a pontszerzésben (17 ill. 19 pont) húzta előre a csapatot. A házigazdákat Moravcsik tripla-dupla közeli produkciója (16/9 pont, 8 lepattanó, 5 eladott labda, 7 gólpassz) tartotta meccsben, de az ifjú Sólyom (14/6 pont, 3 lepattanó), valamint Andrássy (13/3 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 2 eladott labda) is fontos kosarakkal vétette magát észre, de a második félidőben nem nagyon tudta a bűvös tíz pont körüli deficitet közelebb tolni a Faragó-legénység, így a Veszprém továbbra is veretlen maradt.

Legjobb dobók:

Vasas: Moravcsik 16/9, Sólyom 14/6, Andrássy 13/3, Kovács B. 12, Boros 10

Veszprém: Madár 19/9, Szabó P. 17/3, Völgyi 14, Körtélyesi 13

BKG-Príma SE – Nagykőrösi Sólymok KE 82-69 (20-13, 27-23, 18-15, 17-18)

Diadalmenet nem lett a BKG sikere a nagyot küzdő Nagykőrössel szemben, de a légiósát bokasérülés miatt korán elveszítő házigazdák így is biztosan hozták hazai fellépésüket. A meccs elején Nagy Botond (18/3 pont, 4 lepattanó, 2 szerzett labda, 3 eladott labda, 6 gólpassz) vette kezébe a karmesteri pálcát, jól indított a szigetszentmiklósi gárda, de a Molnár (18/6 pont, 6 lepattanó, 2 blokk), Mácsai (13/3 pont, 13 lepattanó) fémjelezte vendégek a félidőig látótávolságon belül tudtak maradni. A folytatásban Tanács (20 pont, 5 lepattanó, 2 blokk) és Kovács (19 pont, 8 lepattanó, 4 szerzett labda, 3 eladott labda) is előléptek hazai oldalon, a záró etapban már 20 pontra nőtt ennek köszönhetően a BKG előnye, amivel otthon tartották a két pontot.

Legjobb dobók:

BKG: Tanács 20, Kovács S. 19, Nagy Bo. 18/3

Nagykőrös: Molnár M. 18/6, Mácsai 13/3, Viqueira 10/3

OMNIA Pub & Food Békés – PVSK-Kronosz Kiadó 76-70 (23-20, 19-17, 20-22, 14-11)

Hiányzó akadt mind a két oldalon, a házigazdáknál Boinitzer (sérülés), a pécsieknél Demeter (A-csoportos szereplés) nem állt csapata rendelkezésére, a mérkőzés kiegyenlítettségét pedig jól tükrözi, hogy hat pontnál többel egyik fél sem tudott vezetni a találkozón. Ezt kétszer érte el a Kertész extrája (13/3 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 eladott labda, 9 gólpassz) mellett Koma (17 pont, 9 lepattanó, 2 szerzett labda, 5 eladott labda, 3 blokk) és Krstic (19/9 pont, 4 lepattanó, 3 eladott labda) pontjaira építő Békés, de ennyi nem volt elég a hajrára felzárkózó, sőt a vezetést is átvevő PVSK ellen a könnyed győzelemhez, amelyhez visszatért Oroszlányból az itt korábban alapembernek számító Dragasevic. Olasz Ádám (19 pont, 10 lepattanó) dupla-duplájától vezérleve 71-70-nél reális esélyük volt a végső fordításra is a vendégeknek, de a hazaiak zónájára rosszul reagáltak a pécsi fiatalok az utolsó percekben, eladott labdák sora, plusz egy bekapott Nagy Balázs tripla a túloldalon, amivel elúszott az alsóházi rangadó megnyerése. 

Legjobb dobók:

Békés: Krstic 19/9, Koma 17, Kertész 13/3, Nagy B. 13/3

PVSK: Olasz 19, Dragasevic 12/6

Nyíregyháza Blue Sharks – MEAFC-Miskolc 75-52 (21-16, 21-13, 14-10, 19-13)

A vendégeknél Takács, Galló, Prophet és a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Tóth Viktor is a maródiak listáját erősítette, plusz a meccs második negyedében a kiállítás sorsára jutó Kopaszt is elvesztette Drahos Gábor legénysége. Ennek tükrében nem vallott szégyent a tripláival igencsak megszenvedő (6/30), előzetesen jóval esélyesebbnek tartott Nyíregyháza otthonában a MEAFC. Lippai (22 pont, 5 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 eladott labda, 4 gólpassz) villanásaival okoztak kellemetlen perceket, de a Tóth (18 pont, 9 lepattanó), Bazsó (12/6 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) duóval így is nehezen tudták tartani a lépést, a nyírségeik nyári szerzeményei abszolút nyerőemberek lettek a folytatásban és végül biztosan hozták az újabb hazai fellépésüket.

Legjobb dobók:

Nyíregyháza: Tóth G. 18, Bazsó 12/6, Czura 11/3

MEAFC: Lippai 22, Tóth B. 11/3

 

Zöld csoport

Concordia Motax KC Pápa – Újpest-MT 75-93 (13-14, 24-28, 20-30, 18-21)

Egy félidőig tudta tartani magát a Grebenár-Murai duó nélkül felálló Pápa, amelyben Sonyák (24/6 pont, 7 lepattanó, 7 kiharcolt fault) és Cook (22 pont, 8 lepattanó, 7 kiharcolt fault, 5 gólpassz) extrája kellett a meccsben maradáshoz, de a térfélcsere után nem kegyelmezett az Újpest. Durasevic (26/9 pont, 9 lepattanó) egymaga 17 pontot vállalt a harmadik negyedben, amivel magával rántotta a társakat is, 58 %-al céloztak mezőnyből, így még az is belefért, hogy mindössze hét büntetőt dobhattak a találkozón.

Legjobb dobók:

Pápa: Sonyák 24/6, Cook 22, Horváth A. 14/9

Újpest: Durasevic 26/9, Franczva 16, Vida 12/6, Széphelyi 11/3, Surmann G. 11/3

Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC – EKE Eger KOK 84-94 (21-30, 22-14, 26-19, 15-31)

Az elmondott előjelek alapján egészen váratlan eredmény született Győrben, a hazaiak ötös győzelmi szériával, magabiztosan várhatták ugyanis az összecsapást, míg az egri játékosok épp a vizsgaidőszak közepette rohangáltak edzésre, megnehezítve ezzel a felkészülésüket. Ennek ellenére a hevesiek diktálták az iramot, a kisalföldieknek kellett folyamatosan zárkózniuk, miután hárman is egészen elképesztő teljesítménnyel rukkoltak elő vendég oldalon. Varga Imre brutális dupla-duplája (23 pont, 18 lepattanó, 4 szerzett labda, 6 eladott labda) mellett Máté Balázs hét triplája (29/12 pont, 7 lepattanó, 2 szerzett labda, 4 gólpassz) és Mészáros Bence 24 pontja is nagyot dobott a 14 tripláig jutó Egernél, amely az utolsó negyedben is elő tudta húzni a távoli dobásait, végleg visszaverve a Rátvay testvérek által húzott Győr felzárkózási kísérleteit.

Legjobb dobók:

Győr: Rátvay T. 20/3, Rátvay B. 19

Eger: Máté B. 29/21, Mészáros B. 24/9, Varga I. 23

Vásárhelyi Kosársuli – DEAC U23 92-75 (29-20, 20-9, 24-21, 19-25)

Magas színvonalon kezdte a mérkőzést mind a két fél, a hazaiaknál Varga Zalán (24/9 pont, 4 lepattanó), míg a vendégeknél Omenaka (23 pont, 11 lepattanó) élt leginkább, a második negyedben azonban megtorpant a DEAC együttese, percekig nem találták a gyűrűig vezető utat, ezt kihasználva pedig szinte el is döntötte a találkozót a listavezető a félidőig. A hajdúságiak becsületére legyen mondva, fiatal csapatuk nem adta magát könnyen ezután sem, Kozák Márton (19/3 pont, 3 szerzett labda, 4 eladott labda, 6 gólpassz) és Tóth Bence (14/3 pont, 8 lepattanó, 4 eladott labda) irányításával folyamatosan mentek előre, de a Vásárhelynél is akadt, aki előlépett Varga mellé, a Molnár-Pavlovic-Béres trió egyaránt hasznos mezőnymunkával tette helyre a ”világ rendjét” és végül biztosan hozták a hazai évzárójukat.

Legjobb dobók:

Vásárhely: Varga Z. 24/9, Molnár B. 15, Béres 12, Kelemen 10/6

DEAC: Omenaka 23, Kozák M. 19/3, Tóth B. 14/3

Óbudai Kaszások – SMAFC 80-51 (29-8, 21-14, 14-15, 16-14)

Hét triplával nyitotta az első negyedet az óbudai alakulat, ami demoralizálta az egyedül Füzire (23/9 pont, 4 lepattanó) támaszkodó SMAFC gárdáját, és a mérkőzés ezután igen gyorsan formalitássá változott. A hazai győzelem egy percig sem forgott veszélyben, Takács (15/9 pont, 9 lepattanó), Meleg (12 pont, 9 lepattanó) és Farkas (14/12 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda) vitték a hátukon a vendéglátókat, akik a játék minden elemében felülmúlták a sereghajtó soproniakat.

Legjobb dobók:

Kaszások: Takács A. 15/9, Farkas 14/12, Meleg 12, Ondima 11/9, Jenei 10

SMAFC: Füzi 23/9

Bajai Bácska FKE – Salgótarjáni KSE 94-87 (24-23, 25-16, 24-23, 21-25)

Kiegyenlített első tíz perc után a palánk alatt fölényben lévő Baja tudott ellépni riválisától, főleg Jakab (30/3 pont, 5 lepattanó) és Vukicevic (18 pont, 11 lepattanó) őrzése okozott gondokat a tarjániaknál. A tíz pont körüli differencián belülre nehezen tudott bejönni a vendég gárda, hiába Herendic újabb ihletett napja (27/3 pont, 7 lepattanó, 3 eladott labda, 11 kiharcolt fault, 6 gólpassz), vagy a Hajdu-Piukovics-Joó trió ponterősebb produkciója, a bácskaiak Pongó (16/3 pont, 7 lepattanó, 4 szerzett labda, 2 eladott labda, 8 gólpassz) vezérletével jól zártak végig hátul. A záró szakaszban még sikerült egy kisebb rohammal egyszer öt pontra megközelítenie vendéglátóját a Salgótarjánnak, de tudott újítani a Baja és egy 8-0-val végleg lezárta a találkozót.

Legjobb dobók:

Baja: Jakab P. 30/3, Vukicevic 18, Pongó 16/3, Ágfalvi 12/3

Salgótarján: Herendic 27/3, Hajdu 19, Joó 17/3, Piukovics B. 16/6

Újpest-MT – Alba Fehérvár 77-64 (19-20, 16-19, 22-9, 20-16)

Remek kezdésének köszönhetően a nagyszünetig jól tartotta magát a Fehérvár együttese, elsősorban a Takács (19/9 pont), Peringer (15 pont, 8 lepattanó), Varga (11/3 pont, 4 lepattanó, 8 kiharcolt fault) trióra támaszkodva, sőt , vezetett is 20 percnyi játékot követően Durasevic (29/6 pont, 8 lepattanó, 3 szerzett labda, 2 eladott labda, 7 kiharcolt fault) azonban a héten már másodszor indult be a harmadik etapban, ezúttal 13-at szórt az újpestiek szerb légiósa, amivel elévülhetetlen érdemeket szerzett a házigazdák meglépésében. Surmann Gábor (18/6 pont, 8 lepattanó) is csatlakozott mellé, a záró felvonásban pedig már nem engedte tízen belülre a fehérváriakat a sikeres csarnokavatót tartó újonc.

Legjobb dobók:

Újpest: Durasevic 29/6, Surmann G. 18/6

Fehérvár: Takács Ma. 19/9, Peringer 15, Varga M. 11/3

 

Fotó: szon.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus