Dávid Kornél vs. CSZKA

Míg Dávid Kornél jelenleg a magyar férfi válogatott csapatvezetőjeként segít Hangáéknak kivívni az Európa-bajnoki szereplést, addig nosztalgiázásképp elevenítsük fel hazánk egyetlen, NBA-t is megjárt kosarasának egyik emlékezetes mérkőzését. A tengerentúli kaland után Spanyolországban pattogtató kiválóság a baszk sztáregyüttes, a Tau Ceramica (most Caja Laboral) színeiben ért el sikereket az öreg kontinensen, az Euroliga Final Fourjába kétszer is bejutott csapatával. 

A 2004-05-ös idényben azzal a CSZKA Moszkvával néztek farkasszemet a sorozat elődöntőjében, amelyben olyan nagy nevek pattogtattak, mint Teo Papaloukasz, J.R. Holden, Marcus Brown, David Andersen vagy Sergej Monya, és amely gárda mindössze egyetlen vereséggel jutott el a négyesdöntőig. Persze a Dusko Ivanovics vezette Tau sem szűkölködött sztárokkal, a kezdőötösben Kornél mellett Calderón, Travis Hansen, Maciajuskas és Scola kapott helyet, míg a kispadot Pablo Prigioni, Sergi Vidal, Tiago Splitter és Andy Betts koptatta. Az oroszok elleni elődöntőben honfitársunk remek napot fogott ki, dupla-duplával (11 pont, 12 lepattanó) csapata egyik legjobbja volt, a baszkok pedig nem kis meglepetést okozva legyőzték a szuperfavorit CSZKA-t. A döntőben viszont már nem jött össze az újabb bravúr, miután a Jasikevicius vezette Maccabi túl nagy falatnak bizonyult már a spanyoloknak. 

A Tau Ceramica - CSZKA Moszkva 2004-05-ös Euroliga elődöntőjének teljes mérkőzése:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus