NBA Playoff 2024: az első kör előzetese (4/8)

Denver Nuggets (2.) – Los Angeles Lakers (7.)
Első mérkőzés: 2024. április 21. vasárnap 02:30

Mi történt eddig?

A Denver Nuggets a 2023-as nyugati konferencia-döntőben kisöpörte a Lakerst, majd a franchise első NBA-fináléjában 4-1-re legyűrte a Miami Heatet és felült az NBA trónjára. A gárdánál a „győztes csapaton ne változtass” elvnek megfelelően igazán mélyreható váltás nem történt, egyedül a kispad alakult át, de ez ilyenkor törvényszerű: Bruce Brown zsíros Pacerses szerződés-ajánlatával nem akartak versenyezni, ahogy Jeff Green játékosbarát houstoni kontraktusát sem kívánták megadni. A lejáró szerződésűek közül két veteránt, Reggie Jacksont és DeAndre Jordant viszont megtartottak (Jackson kapta meg Brown perceinek/dobásainak jelentős részét), érkezett melléjük a szintén rutinos Justin Holiday, illetve az újonc hátvéd-kiscsatár Julian Strawther és Jalen Pickett. Ezt követően az egész 2023-24-es alapszakaszban egyetlen cserét vagy igazolást sem ejtettek meg, egyedül Zeke Nnaji kapott idő előtti hosszabbítást. 

A szezon előtt egy komolyabb veszteség érte őket: a Jeff Green perceit és némileg a szerepkörét átvenni hivatott szlovén csatár, Vlatko Cancar augusztusban egy válogatott meccsen elszakította a bal keresztszalagját, ami miatt a teljes évadot ki kellett hagynia. Emellett Nnaji bokasérüléssel, illetve távolító-izom sérüléssel bajlódott, így a vártnál nagyobb szerepet kapott Peyton Watson és az újonc Strawther is, de inkább az okozott problémát, hogy Jamal Murray novemberben 11, az alapszakasz hajrájában 7 meccset hagyott ki combhajlító, illetve térdsérüléssel, utóbbin valószínűleg elment a gárda nyugati első kiemelése. 

Nikola Jokicsról sok újat nem lehet elmondani (majd lentebb), meglepetés lenne, ha nem gyűjtené be harmadik alapszakasz MVP-címét, mellette a fontos spílerek közül Aaron Gordon, Michael Porter Jr. és Kentavious Caldwell-Pope is alapvetően egészséges maradt. Összességében a bajnoki címvédő megbízhatóan hozta a tőle elvárt teljesítményt, talán Aaron Gordon haloványabb dobásai, MPJ jobb pattanózása, Peyton Watson és Christian Braun feljebb lépése, illetve Reggie Jackson egész jó játéka érdemel kiemelést. 

A Los Angeles Lakers a tavalyi, rengeteg cserével tarkított szezon végén a söprés ellenére alapvetően jó szájízzel mehetett nyári pihenőre, hiszen LeBron James és Anthony Davis körül összeállt egy ütőképesnek tűnő kisegítő személyzet, amelynek a váza meg is maradt: Austin Reaves, D’Angelo Russell és Rui Hachimura is hosszabbított. Melléjük érkezett a Miamival kiváló playoffot teljesítő Gabe Vincent, továbbá Jaxson Hayes, Taurean Prince, Cam Reddish, Christian Wood és az újonc Jalen Hood-Schifino is. Idő előtt hosszabbítottak Anthony Davisszel és Jarred Vanderbilttel is, így mély és sokoldalú kerettel, nagy reményekkel vágtak neki az alapszakasznak - ám csőstül jöttek a problémák. 

A fontos láncszemnek szánt Gabe Vincent folyamatosan lábsérüléssel bajlódott, amit aztán meg is kellett műteni, így csak az alapszakasz végén térhetett vissza. A kezdőbe szánt Jarred Vanderbilt az első 20 meccset kihagyta, majd februártól egy makacs lábsérülés miatt további 32 meccsről hiányzott és jelenleg is rehabilitációját tölti. A Russell-Reaves kezdő hátvédpáros hamar látványosan becsődölt, így Reaves helyén át kellett alakítani a kezdőötöst. Később Taurean Prince is kikerült a kezdőből, így aztán inkább az számított csodának, hogy a Lakers valahogy behúzta az első In-Season Tournamentet. Ez leginkább LeBron Jamesnek és Anthony Davisnek volt köszönhető, akik egyrészt alig hagytak ki meccset (James 71, Davis 76 összecsapáson lépett pályára), másrészt a többiek gyengélkedése miatt nagyon megnyomták az alapszakasz első harmadát. 

Az IST-győzelem után viszont gyorsan leeresztett a lufi, 14-9-es mérlegükből csináltak egy 17-19-es mutatót, és a januárjuk leginkább arról szólt, hogy kit mikor hová és kiért cserélhetnek el. A nagy tervekből végül az lett, hogy mindenki maradt és a buyout piacról fillérekért megszerezték Spencer Dinwiddie-t. A cserehatáridőt követően februárban csináltak egy 6-2-es futást, márciusban akadt egy 10 meccs/9 győzelem szériájuk, ám a riválisok is jól teljesítettek, így csak az utolsó pillanatban tudtak feljebb lépni a nyugati 8. helyre – az All-Star szünet utáni feljavulásukban D’Angelo Russell játszotta a főszerepet, a veterán hátvéd extra teljesítménnyel rukkolt ki. Az alapszakasz utolsó meccsén New Orleansban elvették a Pelicanstől a biztos rájátszást jelentő 6. helyet, majd pár nappal később ugyanott a playin első körében ki is harcolták a 7. kiemelést. 

Egymás ellen háromszor találkoztak és a mérleg ugyanolyan egyhangú, mint a tavalyi konferencia-döntő: 3-0-ra tarolt a Nuggets. Rögtön az alapszakasz nyitányán a felspannolt címvédő 119-107-re verte James-éket – ezen a meccsen még Vincent is játszott, Vanderbilt kivételével minden fontos spíler pályán volt a vendégeknél, de a tripla-duplázó Jokics, illetve a parádézó denveri kezdőötös nem ismert kegyelmet. Legközelebb február 9-én futottak össze LA-ben, éppen a cserehatáridőt követően, ahol a Denver KCP nélkül is 106 ponton tartotta ellenfelét. Jokics mellett MPJ és Murray is nagyszerűen dobott, míg a Russellt nélkülöző Lakersben hiába termelt 57 pontot a James-Davis duó, 114 egységet kaptak és csúnyán leolvadtak a végjátékban. Utoljára március 3-án játszottak Los Angelesben, a Denver ekkor 124-114-re diadalmaskodott, újfent KCP nélkül. Ez a mérkőzés MPJ 10/10-es mezőnymutatójáról és 5/5 hármasáról marad emlékezetes, de Jokicsra, Murray-re és Gordonra sem nagyon talált ellenszert a Lakers – a hazaiak kispadján ment el a győzelem, mert a kezdők egyébként szenzációs dobóformát fogtak ki (102 pont, 30 gólpassz, 10/22 tripla, 42/73 mezőnyből). 

Az esélylatolgatást ott érdemes kezdenünk, hogy a 2023-as playoff-párharc és az azóta lejátszott három alapszakasz-meccs alapján a Lakers indul hátrányosabb helyzetből: a védekezésük egyszerűen képtelen limitálni a denveri kezdőötös, pontosabban Nikola Jokics és Jamal Murray játékát, ami korábban és most is behatárolja a lehetőségeiket. A tavalyi szériában a Denver legnagyobb arányú győzelme nyolc pont volt, vagyis a Lakers mindig közel járt, de a Jokics-Murray kettős (illetve kettő-kettő) működött a kiélezett helyzetekben, így továbbra is az a kérdés, hogy mi Jamesék terve a liga talán legjobb alapjátéka ellen. 

Nikola Jokicsra papíron hiába jó opció a védőoldalon parádés, DPOY-szintű játékot mutató Anthony Davis, azonban a szerb center skill-setjével ő sem nagyon tud mit kezdeni: pozícióban túl erős neki, a tripláira nem ér ki, a labdavezetését és az abból indított akcióit sem igazán tudja elvenni (Jokics a tavalyi párharcban 27.8 pontos, 14.5 lepattanós és 11.8 gólpasszos tripla-dupla átlagot rakott össze ellene). Ami ennél nagyobb gondnak tűnik, hogy Davis a kettő-kettők ellen sem igazán hatékony, a kiválóan cselező és középtávolról is életveszélyes Murray simán meg tudja verni lábon. Emiatt olyan játékosnak kellene fognia Murray-t, aki előtte tud maradni, vagy elváltás esetén van némi esélye Jokics ellen. Érdemes feljegyezni, hogy Murray a tavalyi párharcban 32.5 pontot átlagolt 50-40-90 feletti dobásmutatókkal, de már a 2020-as konferencia-döntőben is 25 pontot átlagolt közel 52%-os mezőnymutatóval, finoman fogalmazva is fekszik neki a Lakers védekezése. 

Murray lassítására D’Angelo Russell és Austin Reaves kevésbé tűnik alkalmasnak, márpedig jelenleg ők alkotják a kezdőötöst – Davis mellett James és Hachimura kezd, akiket erre nem lehet használni. Megpróbálhatják túldobni a Nuggetsot ezzel az ötössel, amivel az a probléma, hogy Russell az előző playoffban irtózatosan rosszul játszott a Denver ellen, és az idei alapszakasz-meccseken sem igazán villogott. Russell hiába fogadkozott, hogy idén minden más lesz, ha megint beakad a Lakers támadójátékának fontos fogaskereke, akkor előbb-utóbb meg kell bontani a kezdőötöst. 

A hátvédsort végig nézve két olyan új játékossal próbálkozhat a Lakers, akit a Denver még nem nagyon tudott felmérni. A nagyobb és erősebb hátvédnek számító Spencer Dinwiddie képes áttörni az elzárásokat, illetve Jokics ellen egy-egyben sem teljesen esélytelen, míg a picit alacsonyabb, de masszív és gyors Gabe Vincent rá tud tapadni Murray-re. Mindez egyelőre elmélet, plusz amikor Dinwiddie és Vincent idén 1-1 meccsen játszott a Denver ellen, finoman szólva sem váltották meg a világot – bár hozzá kell tenni, hogy a padról szálltak be, nem kezdtek. 

Vincent tavaly a nagydöntőben játszott a Denver ellen, nem túl jól: átlag 28 perc alatt 11.4 pontot és 2.4 gólpasszt jegyzett, 38%-os mezőnymutatóval és 33%-os triplázással (96-os OffRating). Ettől persze a védekezése lehetett volna jó is, de nem volt (119-es DefRating). Murray ellenben 21.4 pontot, 6.2 lepattanót és 10.0 gólpasszt hozott, 45%-os mezőnnyel és 39%-os triplázással. Az ESPN elemzésében kiemelték, hogy Murray a nagydöntőben Vincentről „csak” 30.9 pontot dobott 100 támadásonként, a Lakers ellen Dennis Schröderről 36.9 pontot. Ez jól hangzik, de ha kontextusba helyezzük, akkor Murray egy történelmi szériát rakott le a Lakers ellen (mindössze a 11. játékosként az egész liga történetében), szóval brutálisan magas bázisról „romlott le”21-6-10-re és 39%-os triplázásra, ami természetesen még mindig extra egy kvázi második opciótól. Arról nem is beszélve, hogy merész dolog a Lakers jelenlegi, középszerű csapatvédekezését a tavalyi playoff-Miamihoz hasonlítani…

Áttérve a Denverre, náluk sokkal jobban néznek ki a védekezési matchupok: ha Davis továbbra sem triplázik, akkor Jokics annyira meg tudja állítani, amennyire szükséges, Aaron Gordon pedig emberi számokon tudja tartani Jamest – ezt el tudják végezni, és ha el is végzik, több nem is kell. A pattanózásban és védekezésben javuló MPJ kihozhatja egálra a Hachimura elleni különcsatát, KCP kivonhatja a forgalomból Russellt vagy Reavest, Murray pedig mindkettejük ellen átlagos védő. Fontos kiemelni, hogy Jokics és a Nuggets védekezése számára ideálisnak tűnik a Lakers alapjátéka: Jamesék retró módban támadják a gyűrűt, ellenben a harmadik legrosszabb hatékonysággal dobják a hármasokat. Itt az lehet a probléma, ha a nagy izmozásban elkezdenek faultgondokba kerülni a denveriek, bár elnézve az alapszakasz végének játékvezetői felfogását és úgy általában az alapszakasz és playoff fújások közti különbséget, ez nem tűnik tartós faktornak. Ide illik az ESPN által előásott statisztika: a Denver frontcourtja (Jokics, Gordon, MPJ) 737 fontot nyom, ami a ligában nagynak számít. A Lakers gyűrűtámadása a kicsik ellen hatékony (670 font alatti kezdő frontcourtok ellen 16-6-ra végeztek), ellenben idén 7-10-re állnak a legalább 730 font súlyú kezdő frontcourtokkal szemben. 

Támadásban a Jokics-Murray kettő-kettők atombiztosnak tűnnek, azokból KCP és MPJ dobálhatja a hármasokat, Gordon pedig ideális alley-oop célpont amellett, hogy kontrákból is alkothat. A Denvernél is érdemes kiemelni, hogy bár a kezdőötösben papíron mindenki veszélyes távolról, a liga legrosszabb százalékkal triplázó csapatáról beszélünk. A Lakers a szezon második felében alaposan feljavult, majdnem 40%-kal céloztak távolról, így itt fogást találhatnak ellenfelükön. Az érem másik oldala, hogy a Denver a tavalyi párharcban 122-es, az idei három alapszakasz-meccsükön 125-ös OffRatinget rakott össze, illetve tavaly 40, idén 42%-kal triplázott ellenük, azaz pont a Lakers védekezése volt hatástalan ellenük…

A kispadokat vizsgálva a Lakers előnyei is szembe tűnnek. Spencer Dinwiddie és Gabe Vincent is feltehető a kezdőötösbe, nem fognak zavarba jönni, ha pedig ez megtörténik, akkor Russell vagy Reaves is kiválóan el tudja gardírozni a cseresorok támadójátékát. A túloldalon Reggie Jackson és Christian Braun olyan szintű támadójátékra nem képes, mint a Lakers hátvédnégyese közül bárki, más kreáló pedig nem nagyon van – igazából már Braun sem az. A csatárposztokon már inkább egál a két kispad: Strawther, Holiday, Nnaji és Watson tud annyit hozzátenni, mint Prince és Reddish – ha valami csoda folytán Jarred Vanderbilt felépülne a párharc 2-3. meccsére, az sok variációs lehetőséget adna Darvin Ham kezébe. A centereknél ismét kis Lakers-előny érződik, mert DeAndre Jordan az alapszakaszban még szódával elment, de itt egyértelműen lassabbnak tűnik Jaxson Hayes-nél - ha Jokics faultgondokba kerül, akkor hamar borítékolható egy alacsonyabb szerkezet a Denvernél. 

Ha viszont nincsenek faultgondok, akkor Jokics 40+ percezni fog, a Nuggets 7-8 fős rotációval fog darálni, és a Lakers cseresora azért annyira nem mély, hogy a jól működő denveri rendszert esetleg mennyiséggel, 9-10 játékos forgatásával és frissen tartásával a párharc második felére felőrölje. Jamesnek és Davisnek is 40 perceket kell játszania, mivel James nélkül a Lakers támadójátéka, Davis nélkül a Jokics elleni védekezés tűnik reménytelennek. Ebben az „anyagcsatában” elsősorban Davis kerülhet veszélybe, akinek ismerjük a kórlapját, és ha Davis teste nem bírja, akkor idejekorán véget is érhet a párharc. 

Végezetül emeljük ki a végjátékok fontosságát, ami a playoffban kulcskérdés és LeBron James korábban beszélt is róla, hogy a Nuggets mennyire extra a lezárásokban. A Denver általában a kezdőötösével fejezi be a mérkőzéseket, amely az egész ligát tekintve a legtöbb időt tölti a pályán a negyedik negyedekben, és 100 támadásra vetítve 6.1 ponttal veri ellenfeleit. Ugyanakkor a Lakers záróötöse is a kezdőötös, amely clutch helyzetekben idén 24-9-cel végzett, és a negyedik negyedekben 100 támadásonként 14.8 ponttal többet dob, mint riválisai – bár hozzá kell tenni, hogy a minta sokkal kisebb, mint a Denveré. Szó esett a Jokics-Murray kettő-kettőkről, nos a Lakers fix játéka is működik a végjátékokban, amikor Davis pickje után James egy neki megfelelő védővel marad és megoldja egy-egyben. A múlt alapján Malone lehet nyugodtabb, mert fiai a Lakers ellen is meg szokták oldani a nehéz helyzeteket.

Az edzőkre rátérve esett szó taktikai variációkról, a Lakers kezdőötösének megbontásáról, csak itt az a kérdés, hogy Darvin Ham hajlandó-e ezeket a változtatásokat meghúzni, vagy játszani akarja a tutit és a végén túl későn reagál. A másik oldalon Michael Malone már bizonyította, hogy a szűk rotációból is képes kihozni a maximumot, a fiatalokat kifejezetten jó érzékkel tudja bedobni a mélyvízbe. Összerakott egy bajnoki címet fialó rendszert, amiben a finomhangolásokat elvégzi, és ha egy fontos láncszem (Jokics, Murray) kidőlne, azzal úgysem tud mit kezdeni. 

Összefoglalva két bajnoki rendszer csap össze, csak amíg az egyik négy éve nyert gyűrűt, a másik 10 hónappal ezelőtt. A James-Davis és Jokics-Murray duó már két konferencia-döntőben találkozott, így sok újdonságot nem tudnak nyújtani egymásnak. A Lakers keretét elnézve Jokicsot kis túlzással fel is adhatják, viszont több új opciójuk akad Jamal Murray lelassítására, ám ehhez meg kell(ene) bontaniuk az utóbbi időben jól működő kezdőötösüket. A Lakers triplázása okozhat kellemetlen perceket a Denvernek, akiknek a cserepadja kicsit vékonyabbnak (és rutintalanabbnak) tűnik (különösen Bruce Brown hajtós játékát kellene pótolnia Braunéknak), viszont a playoffban Jokics és Murray képes 40+ percet a pályán tölteni és az ő alapjátékukat tavaly sem tudta megbontani a Ham-brigád. 

Tipp: A tavalyi playoff-sorozathoz képest a Lakers két új hátvéddel próbálhatja meg lelassítani Murray-t, ráadásul ezúttal nem a harmadik körben, hanem az elsőben találkoznak és a Lakers húzóemberei nincsenek úgy leharcolva (bár Davis eleve kisebb sérüléssel kezdi a szériát…). Emiatt nem valószínű, hogy söprés lesz a dologból, véleményem szerint a párharc elmehet akár hat-hét meccsig is. Lakers-szimpatizánsként reménykedem benne, hogy Jamesék rám cáfolnak, de összességében úgy érzem, ezt a párharcot a Nuggets nyeri (maximum) 4-2-re. 

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!