Playoff-percek: elfogyott a Lakers

Aaron Gordon és Michael Porter Jr. kivégezte a Lakerst

A Los Angeles szokás szerint minden erejét a Denver sztárjaira összpontosította, és a meccs első felében ez működött is: támadták Jokics védekezését, amiből két gyors fault jött a szerb magasembernek, illetve az előző meccshez hasonlóan támadták Murray labdázását, aminek köszönhetően a hátvéd nem is tudta játszani a saját játékát – kevés helye maradt cselezni, így vagy tovább kellett tolnia a labdát, vagy nehéz, ritmustalan dobásokat vállalni.

A probléma ott kezdődött az LA számára, hogy Jokics két faulttal is a pályán maradt és végül ez nem vált faktorrá: 9/13-as mezőnymutatóval, 6/7 büntetővel szerzett 24 pontot (ráadásul a végjátékban sorra csinálta meg a játékokat), illetve Murray tripláit ugyan elvette a Lakers, de a kétpontosokat 7/15-tel hozta és csak eljutott 22 pontig. Az igazi gondot viszont az jelentette, hogy a Denver sztárjai más területeken villogtak: mindketten kiosztottak 9-9 gólpasszt, Murray nagyon komoly munkát végzett hátul, Jokics pedig 10 védőpattanó mellett 5 támadót szedett össze, ezekkel az extrákkal pedig hasonló hatást tudtak kifejteni, mintha dobtak volna 65-70 pontot.

A hiányzó pontokat ugyanis megoldotta Gordon és Porter. A Lakers sztárok felé eltolódó védekezése hatalmas területeket nyitott meg Gordon számára palánk alatt, mind a 12 mezőnykosarát a gyűrű másfél-két méteres körzetéből szerezte, több esetben támadópattanókat rakott vissza az alacsonyabb/gyengébb védők mellett. Az első félidőben dominálta a gyűrűk környékét, a harmadik negyed első kilenc, kritikus percében 10 pontot jegyzett, végül 29 pontot és 15 pattanót jegyzett, beütött fault nélkül (!) – ezek sztárkaliber számok.

Michael Porter Jr.-ról már az első meccs után is írtam, hogy egy playoff-menő születését lájuk, ezt azóta a 2. és 3. meccsen is alátámasztotta. Az első félidőben kicsit érződött rajta a fáradtság, de a második félidőben ismét zseniálisan játszott: folyamatosan szedte a védőpattanókat, amikből rendre meg is indult és jól vezette a lerohanásokat (Gordonnak adott is két remek passzt), illetve a negyedik negyedben sorra bombázta be a nehezebbnél nehezebb 6-7 méteres tempókat. Végül 20 pontot, 10 pattanót és 3 gólpasszt hozott össze, vagyis gyakorlatilag négy sztár-teljesítményt láttunk a Denvertől. MPJ az első 2 meccsen földöntúli, 73.2-es effektív, súlyozott mezőnygólmutatót hozott össze, ami most ugyan romlott, de a 8/16-os mezőnymutató a playoffban még mindig extra úgy, hogy 6 mezőnykosara is a büntetőterületen kívülről érkező, jellemzően nehéz dobás volt.

Ki kell még emelni a Denver támadópattanóit: az első meccsen 15-6-ra, a másodikon 9-4-re, most 14-8-ra nyerték ezt a mutatót. Az első két meccsen ebből kevesebbet profitáltak, most viszont a denveri támadópattanó a legtöbb esetben azonnali kosarat jelentett.

 

A Lakersnél mindenki elkezdett leépülni

A hazaiak a megszokott módon domináltak az első negyedben, rögtön 8-0-val kezdtek és 10 ponttal vezettek a negyed végén, de Russell homálya és majdnem homálya már baljós előjelnek tűnt – ha Russell bedobálja ezeket, akkor lehetett volna 15-16 pontnyi is a differencia, ehelyett a Jokicsot hosszan pihentető Denver második sora meccsben tartotta a csapatot, majd Gordon extrájával félidőre vissza is jöttek 4 egységre.

Könnyű lenne kipécézni a Lakers kiegészítőit, mint bűnbakokat, de az az igazság, hogy a problémák LeBron Jamesnél kezdődtek, aki megint remekelt a meccs elején, 14 pontot jegyzett az első félidőben, utána viszont szinte teljesen eltűnt. Remekül mutat a 26 pont 12/20-as mezőnnyel, a 6 lepattanó, 9 gólpassz, 2 szerzett labda is remek, csakhogy a második félidőben már akkor szerezte a pontjai jelentős részét, amikor oltani kellett a 10 méteres lángokkal égő házat.

Megint érezhetően lelassult a Lakers játéka a második félidőben, ebben pedig James vastagon benne volt. A felállt védelem elleni játéknál a Denver jó munkát végzett, távol tartották a gyűrűtől, nem tudott bemenni pozícióba, de időnként úgy tűnt, hogy olyan Gordonéknak nagyon nem is kell magukat megerőltetni – James sokszor tűnt passzívnak, aki csak továbbtolta a labdákat.

Ez persze semmi nem von le a kiegészítők „érdemeiből”, akik egy-két kivétellel teljesen impotensnek bizonyultak támadásban. A hátul megfelelően dolgozó D’Angelo Russellnek nem maradt ereje a támadásokra, lerakott egy tojást (0 pont, 0/7 mezőny, 0/6 tripla, nulla kiharcolt büntető), Darvin Ham kis is ültette egy hosszabb időszakra, de ettől csak még jobban kihűlt a végjátékra.

A végjátékot egyébként is érdemes alaposabban szemügyre venni, hogy lássuk a kiegészítők felelősségét. 89-99 után sorrendben ez történt a denveri térfélen: Russell kapkodós, ütem nélküli rossz triplája; Hachimura nem tud feltenni egy ziccert a faultoló Jokics mellett, majd kihagyja mindkét büntetőjét; Russell félüres helyzetből elengedett, kimaradó triplája; Taurean Prince félüres helyzetből elengedett rossz triplája; Spencer Dinwiddie rossz triplája. Ebből az 5 támadásból nulla pontot hozott úgy a Lakers, hogy James és Davis nem dobott kosárra. Egyébként a harmadik negyed elején hasonló történt: Russell, Reaves és Hachimura hármasa sem ment be, a Denver pedig ebben az időszakban kezdte el megfordítani a meccset.

Anthony Davisre nem lehetett különösebb panasz, az első három negyedben majdnem 30 pontot dobott, a negyedikben pedig ritkán került labda a kezébe – előbb a lelassuló játék miatt, később pedig azért, mert triplákra volt szükség a felzárkózáshoz.

 

Mit tehetnek a csapatok?

A Denvernél kisebb gondot okozhat, hogy Reggie Jackson előbb összeszedett egy kéz/vállsérülést, majd egy bokasérülést – a játékperceken túl leginkább azért jött rosszkor az eset, mert a veterán hátvéd ma kifejezetten jól teljesített. Jamal Murray-nek a mai 41 perc érezhetően nem esett jól, a végén sokszor már pihent támadásban, így valakinek elő kell lépnie – KCP maradhat fent kicsit többet, de a KCP-Braun páros egyik tagja sem tud labdázni (ahogyan Justin Holiday sem), míg a padon Gillespie vagy Strawther nincs játékban. Persze Michael Malone-ék valószínűleg úgy vannak vele, hogy most már megpróbálják a 4. meccsen lezárni a párharcot, játsszon bárki bármennyit, aztán lehet hosszabban pihenni, felépülni.

A Lakersnél Darvin Hamnek eléggé megvan kötve a keze. Minden rendelkezésre álló „eszközt” rádobált a Denver sztárjaira, de Gordonra és MPJ-re már nem maradt erő és energia. Jaxson Hayest eltüntette a rotációból (ugyanez történt a túloldalon DeAndre Jordannel), de a small-ballozó második sor sem volt hatékony – néha úgy tűnt, mintha ezt a lehetőséget nem is próbálgatták volna edzésen, többen keresték a helyüket, a Denvert nem zavarta meg ez a kis változtatás. Persze még így is jobban néztek ki, mint Rui Hachimurával, aki mindkét oldalon teljesen kipukkant. Ham tényleg csak abban bízhat, hogy Murray-t sikerül tovább fárasztani (ma Dinwiddie 22, Vincent 20 percet kapott, jobban forgatta rajta a hátvédeket), a Nuggetsnál a négy legjobb játékos közül valaki kifog egy Russellhez hasonló offnightot, Reggie Jackson nem jön rendbe, a Lakers oldalán pedig vagy mindenki maximum közelit nyújt, vagy esetleg visszatér Jarred Vanderbilt és felveszi a harcot Gordonékkal. Ha össze is jön a Lakers győzelme, az úriemberek söprése tűnik a maximumnak…

 

Mosley változtatása és Banchero agresszivitása is kellett a Magicnek

Jamahl Mosley két vesztes meccs után belenyúlt a Magic rotációjába, Wendell Carter Jr. visszakerült a kezdőbe, míg Jonathan Isaac újfent a kispadon találta magát, és ez a váltás annak ellenére is kifizetődött, hogy Carter egyénileg nem váltotta meg a világot, 25 perc alatt mindössze 2 pont és 5 lepattanó került a neve mellé. Cartertől annak ellenére sem kellett sok támadásban, hogy a Magic 9 rontott dobással indított, amiből Paolo Banchero egymaga ötöt hozott, viszont ennek ellenére is agresszív maradt az All-Star kosaras, sorra gyűjtötte be a támadókat, és ezt követően az első két meccsen felemás teljesítményt nyújtó Franz Wagner elkapta a fonalat. Az első negyed közepére odáig jutott a Magic, hogy a párharc során először vezetni tudtak, 18-21 után pedig egy 13-0-s futással zárták a játékrészt, majd nem is néztek többet vissza, végig lenyomva tartották a gázpedált.

Az első két meccsen nagyban hátráltatta a Magic-et az, hogy Banchero összesen 15 alkalommal adta el a labdát, erre pedig az lett a válasz, hogy csak a biztosat kezdte el megpasszolni, míg minden más esetben dobással fejezte be a támadásokat. Csak az első negyedben 13 próbálkozása volt, de annak ellenére sem vett vissza, hogy csak 4 alkalommal talált be, és ezt jól tette, mert a második negyedben 4/5, a harmadikban 5/8 kísérlete ért célba – az utolsó 12 percet már nyugodtan nézhette a kispadról a többi kezdő társaságában, miközben mind a 10 csere érdemi játéklehetőséghez jutott. Banchero végül 13/26 jó dobással 31 pontot ért el, miközben megszerzett 7-7 támadó-, illetve védőlepattanót is 29 perc alatt.

Ahogy Wagner után Banchero is elkapta a fonalat, úgy kezdett el kinyílni a pálya Jalen Suggs előtt is, a hátvéd 9/11 jó dobással eljutott 24 pontig, és így a Wagner-Banchero kettős is egyre inkább felvehette a szervező szerepét is, nem kellett már mindig a dobást keresniük, ahogy egyre több jó megoldás kezdte kínálni magát. Főleg Wagner emelkedett ki a 8 gólpasszával, de Banchero is eljutott 5 előkészítésig, ráadásul egyikük sem adta el a labdát.

A Magic játéka akkor sem esett össze, amikor jöttek a cserék, és a rájátszásban némileg szokatlan módon Mosley olyan felállásokat is bátran használt már az első félidőben is, amikben öt csere kapott szerepet. Isaac visszaléptetése azt is jelentette, hogy a Magic második sora is elkezdett sokkal jobban védekezni, így többször tudtak támadni rendezetlen védelem ellen is, és ez felszabadította Cole Anthony és Markelle Fultz kettősét. Mindkét irányító mezőnykosár nélkül hozta le a két Clevelandben lejátszott összecsapást, ezúttal viszont 8/13 dobást elsüllyesztve 21 pontig jutott a két hátvéd, és nem csupán akkor remekeltek, amikor már eldőlt a meccs, az első félidőben is nagy szerepet játszottak abban, hogy a Suggs-Wagner-Banchero trió tudjon pihenni a padon.

 

Elkezdett lepattanózni a Magic, a Cavsnél hiányoznak a triplák

Az első két meccsel ellentétben a harmadikon a Magic dominálta a lepattanózást, 51-32-re nyerték meg ezt a kategóriát, és 14-5-re hozták a támadókért folytatott csatát is. Az első meccsen még a Cavaliers nyerte 54-40-re a lepattanózást, ahogyan a másodikon is ők hozták ezt a kategóriát 48-41-re, ráadásul a támadókkal is sokkal jobban álltak hazai pályán, 10-11-et, illetve 15-11-et értek el ebben Clevelandben, most viszont szinte teljesen elvette tőlük a Magic a támadók esélyét.

Mindez azért is jelentős, mert a lepattanók nélkül már nem tudták dobásszámban sem felvenni a versenyt, noha erre nagy szükségük lett volna, mivel változatlanul téglagyárként üzemelnek a triplavonalon túlról. A párharc során 27,2 százalékkal dobnak csak a triplavonalon túlról, mindháromszor átlagon teljesítményt hoztak össze, és a specialistáik is nagyrészt csődöt mondtak eddig. Sam Merrilltől aranyos, hogy 3/6 tripláját bedobta a párharc során, de 26 perc alatt így is -14-ben vannak vele a pályán, és mindhárom sikeres kísérlete a harmadik meccs negyedik negyedében volt, amit 35 pontos hátrányból indított a Cavaliers. Talán kapaszkodhatnak abba, hogy ő itt elkapta a fonalat, és az sem véletlen, hogy Darius Garland is sokáig fent volt még a negyedik negyedben is, mert eddig csak ő szállít megfelelő hatékonysággal érdemi mennyiségű triplát, 7/17 kísérlete ért célba a párharc során. Georges Niang (1/10) eközben nem tudja azt az egy dolgot csinálni, ami miatt pályán tartják, Max Strus (2/14) is a legrosszabbkor omlik össze, Evan Mobley (3/11) kinti dobásai is elkezdtek célt téveszteni, Isaac Okoro (2/7) a tavalyi önmagát kezdi idézni, de ami igazán problémás, hogy Donovan Mitchell sem találja a kinti dobásait, 6/24 hármasnál jár. Mitchell legalább a triplavonalon belül hatékony, de a Magic egyre jobban kezdi őt kiszorítani onnan, sorrendben 13, 12 és 10 kétpontost emelt rá a párharc során.

 

Mitchellnek nem ízlenek a magas védők

Jalen Suggs vagy Gary Harris is szép munkát végez Donovan Mitchell ellen, ugyanakkor hiába tudja őket ideiglenesen lerázni magáról, abból nem tud profitálni, ha valamelyik magasabb Magic-játékos vált rá, sőt, még jobban is szenved ilyenkor. Főleg Franz Wagner végez rajta szép munkát, aki mellől 4/11 dobását süllyesztette el a párharc során, de Paolo Banchero (7/17), Jonathan Isaac (1/5) és Wendell Carter Jr. (3/7) is szépen marad előtte. Az ifjabbik Wagnert úgy általában is érdemes megdicsérni a védekezése miatt, Max Strus (5/13) és Darius Garland (0/5) életét is meg tudja nehezíteni, egyedül akkor kerül bajba, ha Jarrett Allen (5/6) kerül rá, de ezt nem tudja túl sűrűn kieszközölni a Cavs.

 

Vékony jégen táncolt Embiiddel Nick Nurse

0-2 után muszáj volt nyernie ezt a meccset a Sixersnek bármi áron, így Nick Nurse kockáztatott is Joel Embiddel: a center az első negyed közepén a második, a második negyed első felében pedig már a harmadik faultját ütötte be, de a tréner fent hagyta a parketten mindkét esetben. Embiid el is végezte a munkát, a kérdéses időszakokban nem gyűjtött be újabb személyi hibát, pedig 41 játékperce alatt összesen 14 faultot kapott a játékvezetőktől - nem lehet mondani, hogy nem volt kontakt körülötte. 

Muszáj is volt őt játszatni bármi áron, mert abban a hét percben, amíg pihent és Paul Reed volt fent helyette, a Sixers kikapott - ezúttal pedig Nurse rizikója kifizetődött. 

De volt még egy eset, ahol szerencséjük volt: Embiid elvesztette a fejét egy szerinte elmaradt fújás után, és durván földre vitte Mitchell Robinsont, aki bele is sérült az esetbe. Óriási szerencséje volt a Philly vezérének és Nurse-nek, hogy csak flagrant 1-et adtak érte a játékvezetők, mert nem nagyon kellett volna megmagyarázni azt sem, ha flagrant 2 és kiállítás az ítélet...

Ha ott kiszórják a később 50 pontig jutó centert, akkor aligha így alakul a meccs - de így alakult, úgyhogy nyert a Sixers.

 

Még mindig sokat vállal kintről Embiid

Maradjunk még a centernél: eddig mindhárom mérkőzésen több mezőnykísérlete volt a festéken kívülről, mint bentről, ami hosszabb távon azért nem tűnik jó stratégiának még akkor sem, ha kellően magabiztos ezekben a helyzetekben. Az első meccsen még csak 3/13-mal zárt a festéken túlról, legutóbb már 8/17-tel, most pedig 10/13-mal, részben ennek is köszönhető az 50 pont - az 5/7 triplája is extra, de bevert 5/6 középtávolit is, az sem kevésbé az. 

A három meccs alatt eddig 43 kísérlete volt a festéken kívülről, és csak 26 közelről, ráadásul ez utóbbiakat is 50% alatt dobja, ami nem túl biztató. Egy dolog viszont az: ma hajnalban már sorozatban, egymás után több játéknál is pozíciót fogott és onnan dolgozott, volt olyan pont, amikor zsinórban négy labdabirtoklásnál játszotta meg ezt a helyzetet a Philly, és ezekből jöttek is a kosarak - nem feltétlenül Embiidtől, hanem az általa összerántott védekezés miatt mástól. De a második félidőben már csak egyetlen ilyen játékot hívtak, abból is eladott labda lett - és bár ezúttal jól dobott kintről, illetve a betöréseiből sorra harcolta ki a büntetőket, de nem szabad, hogy kivegyék a játékából a pozíciózást, mert az a stabil pont a támadógépezetben, abból tudnak alkotni a társak is.

 

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!