Playoff-percek: Spoelstra és a Heat-játékosok sem hibáztak

 

A Valanciunas-probléma

Csak az általános statisztikai mutatókat nézve még amellett is lehetne érvelni, hogy a Pelicans legjobbja Jonas Valanciunas volt mindkét meccsükön: az első találkozón 29 perc alatt 13 pontot és 20 lepattanót ért el, a másodikon 23 perc alatt 19 pontot és 7 lepattanót, és a párharc során 13/23 dobása célba is ért a Thunder ellen. A gondok ott kezdődnek, hogy ezzel a produkcióval nem tudja felvenni a versenyt Chet Holmgrennel, aki a második meccsen is elég hamar elérte azt, hogy le kelljen mennie a pályáról, hiába szerezte csapata első 11 pontját Valanciunas.

Holmgren dobáskészsége miatt csapdahelyzetet teremt Valanciunas, mert ha nem lép ki rá, akkor azt kegyetlenül képes kihasználni a Thunder tehetsége, míg ha követi őt a triplavonalra is, akkor lábon tudja megkontrázni őt Holmgren, de ha nem is ő vállal, akkor is kinyitja az utat a gyűrű felé. Kicsit hasonló ez a helyzet, mint amiben a Bucks van Brook Lopezzel, csak az a nagy különbség, hogy ő legalább támadásban szét tudja húzni a pályát, míg Valanciunas csak a gyűrű közelében képes huzamosabb ideig veszélyt jelenteni, de ott is csak akkor, ha keresik a labdával, vagy ha kiürítik számára a pálya megfelelő részét.

Valanciunasra szüksége van a Pelicansnak amiatt, hogy Zion Williamson hiányában csak ő tud komoly károkat okozni a gyűrű közelében (ez is látványos párhuzam a Bucks helyzetével, akiknél Giannis Antetokounmpo hiányzik), emellett a lepattanózása is értékes, viszont sokkal jobban működik olyankor a játékuk, amikor Larry Nance Jr. van a pályán, akivel viszont elveszik a magassági fölényük, még annak ellenére is, hogy a Thunder nem használ klasszikus értelemben vett cserecentert.

Azzal próbálkozhatna esetleg Willie Green, hogy nem Holmgren, hanem inkább Josh Giddey kinti dobásait adják fel, kicsit érthetetlen is, hogy miért nem ezt a vonalat erőltetik jobban, mert abban lenne fantázia, ha őt késztetnék arra, hogy vállaljon el meccsenként 15-20 dobást, és arra fogadnak, hogy majd azok kimaradnak. Az első meccsen el is tudták érni, hogy csak 20 percet legyen a pályán Giddey, a másodikon viszont úgy nőtt a játékideje 26 percre, hogy abból a Thundernek semmiféle kára nem született.

Valamit ki kell találnia Greennek, mert Holmgren ebben a felállásban fickándozik, a második meccsen 13 dobásból szerzett 26 pontot, de az sem jó megoldás, ha Herb Jones vagy Trey Murphy III veszi át az őrzését, mert ők kellenek Shai Gilgeous-Alexander és Jalen Williams lassításához. A Jones-Murphy kettős nem is végez rossz munkát a Thunder két fő pontfelelőse ellen, a bajok viszont ott kezdődnek, hogy nem mindig tudják megőrizni ezeket a párharcokat sem, függetlenül Holmgrentől.

 

Dort nagyot melózik, McCollum kevésbé

Luguentz Dort az alapszakasz után a rájátszásban is a Thunder csendes hőse, két meccs alatt elsüllyesztett 6/10 triplát, de ennél is jelentősebb, hogy milyen munkát végez Brandon Ingramen. A Pelicans fő pontfelelőse 12, illetve 18 pontot dobott eddig, miközben ennek nagyjából a kétszeresére lenne szükségük Williamson hiányában, illetve annak fényében, hogy CJ McCollum 3/14 triplánál jár a párharc során. Ingram lassításában hatalmas szerepe van Dortnak, mert amikor ő fogja, mindössze 5/14-es mezőnymutatója van a Pelicans játékosának, a második meccsen sokszor már az is nehézséget okozott neki, hogy egyáltalán eljusson dobóhelyzetekig, így mindössze 10 kísérlete volt.

Noha nem is ezt várják tőle, de rendkívül éles a kontraszt abban, hogy McCollum mit művel, vagy inkább mit nem művel olyankor, amikor védekeznie kellene. A Thunder nagyban köszönheti neki a 2-0-s előnyét, mert amikor köze van egy dobás levédéséhez McCollumnak, akkor 26/36-tal céloznak mezőnyből. SGA nagyon él ellene, 9/11 dobását elsüllyesztette olyankor, amikor legalább részben McCollum fogta, de J-Dub (5/6), Holmgren (3/4) és Giddey (3/4) sem ütközik sok nehézségbe, amikor ő van vele szemben. Az egyedüli kivétel Dort, ő csak 1/4-et hajít mellőle, viszont a Pelicans bajait jól összefoglalja, hogy két olyan játékosuk is van, akit rejtegetniük kellene védekezésben, miközben Ingram mellett ugyanezektől a játékosoktól remélnék  azt, hogy majd előrébb lépnek támadásban.

 

Szép a 23 tripla, de a védekezés is kellett a Heat sikeréhez

Nyilvánvalóan az extra dobóforma és a 23 elsüllyesztett hármas hozta meg a Miami váratlan bravúrgyőzelmét Bostonban, az, hogy Jimmy Butler és Terry Rozier nélkül képesek voltak 111 pontot szerezni idegenben - de ez ne homályosítsa el azt sem, hogy milyen munkát tett bele a védekezésbe Erik Spoelstra csapata.

Joe Mazzulla, a Celtics vezetőedzője nem titkolta: egyszerűen fizikálisan nőtt föléjük a vendégcsapat. A kissé kényelmesebb első mérkőzés után ezúttal megduplázta a keménységet a floridai alakulat: az összes zárásnál, az összes pozíciófogásnál megvolt az ütközés, egyszerűen kitolták az elképzelt helyekről a Boston támadóit. Mazzulla szerint nem jöttek ki a figuráik, nem tudták megoldani a kettő-kettőiket, nem tudták kosárra váltani a létszámfölényes szituációikat, mert minden alkalommal lepattantak a Heat játékosairól, a védők méterekkel feljebb ütköztek, vagy tették arrébb a labdát váró támadót, máshol kellett megfogni a játékszert, máshonnan indultak a játékok, ez pedig egyszerűen megfogta őket.

A második félidőben összesen dobott 40 pont nagyrészt ennek köszönhető, fizikálisan nem voltak elég kemények, és leginkább Kristaps Porzingisen lehetett érezni mindezt, akinek annyira nem voltak meg a pozíciói, hogy 1/9-es mezőnymutatóval, -32-es +/- mérleggel szállt ki a meccsből.

Az első félidőben egyébként így is volt 17 kísérletük a gyűrű körül, nagyjából megoldották, amit meg kellett, de a fordulás után egyre távolabb szorultak ettől a területtől - előbb floaterek, majd inkább távoli tempók lettek a gyűrű közeli dobásokból, és fokozatosan elfogyott az erejük. Ehhez hozzájött az, hogy mivel az első passzok, a figurák eleje rendre lassan alakult, és rossz pozíciókat fogtak a keménység miatt, így sokszor kellett rövid támadóidővel támadniuk a végén, amikből szintén elég sok volt a kapkodás és a rossz vállalás.

Ez nyilvánvalóan az a faktor, amit ki lehet javítani a harmadik mérkőzésre, de az világossá vált, hogy a Heat még ebben a félsérült, szinte esélytelen verziójában sem adja magát olcsón, és még ebben a formában sem lehet túlnőni keménységben, fizikalitásban, akaratban - ez az a lecke, amit éppen a Boston tudhat mindenkinél jobban a ligában...

 

Nem volt más út Spoelstra előtt

Butler és Rozier nélkül igazából nem nagyon tehetett mást Erik Spoelstra, mint amit tett: odaadta a labdát Tyler Herro kezébe azzal, hogy márpedig neked kell megoldani, illetve minden kiegészítőnek mélyen bevéste a fejébe, hogy az összes kínálkozó triplát el kell dobni, mert úgyse lesz annál jobb opció.

Így is lett, már az első negyedben bedobtak nyolc hármast, a nagyszünetben pedig úgy tartottak tizenháromnál, hogy az első mérkőzésen összesen zártak tizenkettővel. A 23-mal végül megdöntötték a maguk PO-rekordját, és a pontjaik 62,2%-a érkezett távolról, ami abszolút NBA-rekord - legutóbb 38,3%-ot produkáltak, az kevésnek bizonyult. Martin, Jovics, Herro, mindenki kérdés nélkül beleállt a dobható triplákba, és az önbizalom most azt hozta, amit láttunk, bejött a(z egyetlen választható) terv. 

Tegyük hozzá, hogy Herro is kiemelkedően játszott, ugyanúgy 13 dobást vállalt csak, mint legutóbb, de jóval hatékonyabban, ő is a triplákat erőltette inkább, illetve 14 gólpasszt osztott ki, ami a Miami PO-történelmének második legjobb adata - ő is tökéletesen teljesítette a feladatát.

Ehhez jött a fent taglalt fizikális védekezés, ami szintén egy olyan változtatás volt Spoelstrától, amit meg kellett húzni, és némileg váratlanul úgy összeért ez a leves, hogy bravúrgyőzelmet ért. Azt mondjuk tegyük hozzá, hogy Spoelstra 10-3-ra áll karrierje során az olyan mérkőzéseken, amelyeknek 1-0-s hátrányból vágott neki - mondhatjuk, hogy az azonnali és tűpontos módosítások nagymestere...

 

Mit tehet a Celtics?

Joe Mazzulla úgy fogalmazott, hogy a természetes reakciójuk az lesz a harmadik mérkőzésre, hogy sokkal nagyobb nyomást helyzenek a Heat tripladobóira, de hozzátette, hogy nem csinálhatják ezt ész nélkül - ugyanis ezek a dobók kifejezetten jól oldják meg az ilyen helyzeteket, és egy leütéssel megverik a védőt, majd feltalálják magukat a betörés végén. Caleb Martin, Tyler Herro, Jaime Jaquez Jr., vagy akár Duncan Robinson is megmutatta már ezt, a dolgukat nem akarják megkönnyíteni...

Emellett azt is ki kell emelnünk, hogy egyrészt üresen hagyták a gyengébbnek ítélt láncszemeket, másrészt továbbra is ott hagyták akárkivel egy-egyben Bam Adebayót, aki a negyedik negyedik négy kosarat süllyesztett el a védője felett fontos szituációban - ez is ismerős lehet tavalyról.

Ettől függetlenül most elég sok volt az olyan kapott tripla, amire nem értek oda, ez részben Porzingis sara, aki nagyon lassan reagált sok helyzetben - ettől függetlenül túlgondolni sem kell egyelőre semmit, nem tartunk ott, hogy a lett magasember játékpercei megkérdőjeleződjenek, addig semmiképp, amíg nem fordul elő mindez sorozatosan és egyértelműen. Túl sok helyre nem is tud nyúlni Mazzulla egyébként, 2-3 cserejátékost tud forgatni, így volt ez most is, úgyhogy a kezdőkből kell kihozni azt, ami bennük van.

A védekezés pedig csak az egyik rész, a másik a támadás, a fentebb taglalt fizikalitás kérdése - illetve a tudatosság kérdése is, hogy ha nem ül a könnyű a figura, akkor ne az legyen az első reakció, hogy akkor Jayson Tatum és Jaylen Brown erőlködjön el valami rossz helyzetet. 

Nagy csodákra viszont egyelőre tényleg nincs szükség: pánikreakció nem kell, az esélyes továbbra is toronymagassan a Boston, a papírforma innentől már nem a 4-0, hanem a 4-1, annyi történt, hogy a Miami jelezte: a házi feladatot el kell végezni, nem teríti le a vörös szőnyeget.

Kérjük, hogy látogass el a Kezdő5 támogatói felületére, ahol plusz tartalmak várnak! Részletek ide kattintva!