Hírmorzsák 2017-06-02 (20:30)

Chris Paul komolyan gondolkodik a Spursön. Amir Johnson és a Raptors között kölcsönös az érdeklődés. A Lakers aktívan árulja Jordan Clarksont. A Warriors-Cavs trilógia első meccsei közül ez volt a legkevésbé nézett. Lehet, hogy Steve Kerr már a második meccsen visszatér a kispadra. Pippen szerint Steph Curry nem domináns játékos - nemhogy a döntőben nem ő a legjobb, de még saját csapatában sem. Derek Fisher szerint a többi csapat nem lépte át eléggé a határait, hogy megverjék a két döntőst. Draymond Green szerint LeBron lehet minden idők legjobbja, de ezt a gyűrűt nem nyerheti meg. McGee válaszolt arra, hogy egy Cavs-játékos szerint buta a fináléhoz. Enes Kanter apját letartóztatták Törökországban.

Marc Stein (ESPN) megerősítette, ami múlt héten felmerült már: Chris Paul komolyan fontolóra fogja venni a San Antonio Spursbe igazolást - Stein úgy tudja, hogy az irányító nagyon vonzónak találja, hogy Gregg Popovich irányítása alatt és Kawhi Leonard mellett játsszon. A Los Angeles Clippers már most próbálja úgy átalakítani keretét és vezetőségét, hogy maradásra bírják Pault - valószínűleg Jerry West leigazolása is ezt a célt szolgálná. Stein forrása szerint egyébként a Spurs is imádja Pault - más kérdés, hogy nekik rendesen át kell alakítani a keretet, hogy beférjen a játékmester.

Sean Deveney (Sporting News) forrásai szerint kölcsönös az érdeklődés Amir Johnson és a Toronto Raptors között - mint ismert, az erőcsatár 2009 nyarától kezdve 6 szezont húzott le a kanadaiaknál. A Raptorsnak előbb a saját szabadügynökeivel kell egyezségre jutni, de ha Serge Ibakával nem tudnak új szerződést kötni, akkor Johnson lehet B-terv.

Jordan Schultz információi szerint a Los Angeles Lakers nemcsak nyitott Jordan Clarkson elcserélésére, hanem konkrétan árulják a hátvédet.

A finálé első mérkőzése 12.3-as nézettségi mutatót ért el, ami a harmadik legmagasabb statisztika, ha az ABC-n közvetített döntők első meccsét vizsgáljuk, viszont ez egyben azt is jelenti, hogy a Warriors-Cavs trilógia első összecsapásai közül ez volt a legkevésbé nézett - tavaly 13.1-es mutató volt, két éve pedig 12.9-es. Emellett átlagosan 496.000 néző látta a meccset streamen, ez 43%-os emelkedés tavalyhoz képest.

Marc J. Spears (ESPN) értesülései szerint elképzelhető, hogy a Golden State Warriors vezetőedzője, Steve Kerr visszatérhet a kispadra a vasárnapi második találkozóra, mert jobban érzi magát. A hírek szerint már annyira jól volt Kerr a hét elején, hogy felmerült, hogy az első összecsapáson is ő vezeti már az oaklandieket, de aztán szerdán volt egy visszaesés állapotában, így úgy döntött az együttes, hogy jobb, ha Mike Brown marad az ideiglenes helyén. Kerr az első találkozót tavalyi segédedzőjével és a Los Angeles Lakers jelenlegi vezetőedzőjével, Luke Waltonnal nézte együtt. Kerr egyébként a döntő előtt azt mondta, hogy szerinte nem sokat számít, hogy ő ül-e a kispadon vagy sem, nélküle is jól teljesít a gárda.

A finálé előtt voltak érdekes nyilatkozatok. Scottie Pippen például azt mondta az ESPN The Jump című műsorában, hogy Steph Curry nagy játékos, de nem domináns - nemhogy nem a döntő legjobb játékosa, de még csak a saját csapatában sem az.

Derek Fisher Lee Jenkinsnek (Sports Illustrated) a többi csapatot osztotta ki. Fisher elmondása szerint nem sajnálja a Toronto Raptorst és a Boston Celticset sem, és nem a kollektív szerződés hibája, hogy nem tudták legyőzni például a Clevelandet. Fisher szerint az természetes, hogy jobb állománnyal könnyebb eredményeket elérni, de nem hallhatatlanok a két döntőbe jutó együttes játékosai, egyáltalán nem volt megírva minden előre - Durantről például nem lehetett tudni, mennyire roskad össze a nyomás alatt, nem vállal-e túl sokat. Fisher szerint a nagy csapatokon keresztül vezet az út a sikerig, felhozta példának Magic Johnsont és a Bostont, vagy Michael Jordant és a Detroitot. Az egykori tréner úgy érzi, hogy egész egyszerűen nem lépték át az ellenfelek eléggé a vélt határaikat, hogy legyőzzék a két döntőst - aki a legtöbbet hozza ki magából, az nyer.

A Warriors erőcsatára, Draymond Green azt mondta, hogy lehet LeBron Jamesé a "minden idők legjobbja" cím, de ezt a gyűrűt nem nyerheti meg.

Arról volt szó nemrég, hogy Dave McMenamin (ESPN) azt állította, az egyik Cavs-játékos szerint JaVale McGee nem elég okos ahhoz, hogy a döntőben szerepe legyen. McGee annyit válaszolt erre, hogy név nélkül mi értelme ennek? Hozzátette, hogy akkor kérdés ez egyáltalán, ha igaz a történet, és nemcsak az újságíró akarta kavarni azt a bizonyost. A center úgy gondolja, hogy mindenki azt mond, amit akar, Amerikában szólásszabadság van, de senki nem tudja, ki mondta ezt - lehet úgy nézni, hogy tiszteletlenség, de az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem igaz a történet.

Szintén a döntőhöz kapcsolódik, hogy a mai Playoff-percekben már olvashattatok róla, hogy a Golden State 29-ből 28 mérkőzést nyert, mióta Klay Thompson aláírta a kenyérpirítót, amit az egyik drukker adott oda neki még az alapszakaszban. Klay édesapja, Mychal Thompson szerint a Warriors összes bérletesének kellene kapnia egy ilyen kenyérpirítót, amennyiben a csapat megnyeri a bajnoki címet.

Adrian Wojnarowski (The Vertical, Yahoo Sports) információi szerint újabb jelöltek merültek fel a Milwaukee Bucksnál, mint lehetséges új GM: a Portland TrailBlazers segéd GM-je, Bill Branch mellett a San Antonio segédedzője, Becky Hammon is rajta van a wisconsiniak listáján.

A végére pedig sajnos megint Enes Kanter maradt, aki twitteren jelezte, hogy édesapját letartóztatta a török kormány. Mint ismert, az Oklahoma City Thunder erőcsatára ellen terrorizmus vádja miatt elfogatóparancsot adott ki Törökország (a háttérben minden bizonnyal az van, hogy nem a török elnököt, hanem ellenfelét támogatja nyíltan Kanter), és úgy tűnik, hogy hiába tagadta ki a szezon során őt édesapja, ez sem érdekli Erdoganékat, és a Kanter családon jön a bosszú.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus