Hírmorzsák: 2021-04-17 (11:00)
Bostonban folytatja a pályafutását Jabari Parker. Combhajlító izom sérüléssel bajlódik Damian Lillard. Julius Randle káprázatos mérkőzése. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor térhet vissza James Harden. Dwyane Wade a Utah Jazz résztulajdonosa lett. A Clippers egy újabb tíznapos szerződést adott DeMarcus Cousinsnak. Eltört Marc Gasol bal kezének kisujja. Evan Mobley is bejelentkezett az idei NBA draftra.
A Boston csapatában folytatja pályafutását a 2014-es NBA draft második választottja, Jabari Parker. A még mindig csak huszonhat esztendős sportoló profi karrierje nem kezdődött túlságosan jó előjelekkel, miután rögtön az első idényében ACL-szakadást szenvedett – mindössze 57 mérkőzés jutott neki -, majd 2017 februárjában összeszedett ebből még egyet, s habár abban a szezonban a sérülését megelőzően 20,1 pontos átlagot produkált, visszatérése után már csak kereste önmagát. Az elmúlt három évben négy különböző csapat – Chicago, Washington, Atlanta és Sacramento – színeiben is megfordult, ám az előző két esztendőben mindössze 44 mérkőzésen lépett pályára. A hírek szerint Parker egy két évre szóló megállapodást írt alá a Celtics vezetőségével, amely egyúttal megköszönte Mo Wagner munkáját, akit szabadlistára tettek.
Damian Lillard kihagyta a Portland San Antonio elleni mérkőzését, miután a jobb combhajlítójával bajlódik. „Az igazat megvallva nem tudjuk, hogy mi történt, Damian már a csütörtöki edzésen mondta, hogy valami nincs rendben a lábával, és ez a probléma sajnos péntekre sem javult. Geoff Clark a csapat teljesítménydiagnosztikai szakembere is azt tanácsolta, hogy inkább pihentessük a Spurs ellenében. Egyelőre azt sem tudom biztosan, hogy a Charlotte Hornetsszel szemben bevethető lesz-e már?” - mondta az újságírók kérdéseire reagálva Terry Stotts vezetőedző.
Szombat reggelre Julius Randle káprázatos teljesítményétől volt hangos a Knicks háza tája, miután a New York-iak kiválósága 44 ponttal, 10 lepattanóval és 7 gólpasszal süllyesztette el a Dallas Mavericks csapatát. Akármennyire is hihetetlen, de ezzel a produkcióval a 2013/2014-es szezon és Carmelo Anthony óta Randle lett a klub első olyan játékosa, aki ugyanabban az idényben legalább két alkalommal eljutott negyven dobott pontig. Ezt tetőzve 1985. március 22-e után (Bernard King) az első olyan Knickerbocker, aki egy meccsen minimum 40 pontot 10 lepattanót és 5 gólpasszt tett le az asztalra.
Mint ismeretes szintén a combhajlítójával bajlódik James Harden, aki immáron tíz napja került az oldalvonal mellé. A minap Sean Marks a Brooklyn vezérigazgatója nyilatkozott a játékosa állapotáról. „Jól halad Harden gyógyulása, de egyelőre nem tudjuk még azt megmondani, hogy mikor térhet vissza. Az egyértelmű, hogy szüksége lesz egy-két öt az öt elleni edzésre ahhoz, hogy biztossá válhasson a játéka” - így Marks, hozzátéve, hogy az MVP-jelölt kosaras most sem lazsál, folyamatosan dobóedzéseken vesz részt.
Az NBA háromszoros bajnoka, Dwyane Wade részesedést vásárolt a Utah Jazz csapatában, erősítette meg Ryan Smith többségi tulajdonos, aki azt is hozzátette, hogy a Miami egykori ikonja aktívan részt is kíván venni a franchise életében. Wade 2019-ben golfozás közben ismerkedett meg Smith-el, akivel hamar megtalálták a közös hangot, így utólag visszanézve pedig talán nem is véletlen, hogy a véleményfelmérő iparágban érdekelt Smith bevonta a Jazz tulajdonosi körébe. „Ezzel egy újabb álmom vált valóra. Láttam, amikor Shaq részesedést vásárolt Sacramentóban, láttam Grant Hill befektetését Atlantában és jól ismerjük Jordan tulajdoni hányadát a Charlotte Hornets csapatában. Természetesen én örökre Heat maradok, de ez most az életem következő szakaszáról szól, Dwyane Wade-ről, mint üzletemberről, befektetőről, vállalkozóról” - nyilatkozta a tizenháromszoros All-Star a bejelentést követően. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy a részesedése mekkora, ám az NBA-szabályai szerint ennek minimum 1%-nak kell lennie.
A Clippers egy újabb tíznapos kontraktust kínált DeMarcus Cousins számára. A magasember eleddig három mérkőzésen léphetett pályára a Clippers színeiben, melyek során meccsenként 9,6 perc alatt 6 ponttal és 3 lepattanóval segítette a csapatot. Eközben a Kings is adott még egy esélyt Damion Jones számára, aki ugyancsak aláírhatta a második tíznapos kontraktusát.
Eltört Marc Gasol bal kézfejének kisujja még a Lakers Boston Celtics elleni csütörtöki mérkőzésén. Az elmozdult porcrészt az egyik segédedző tette vissza, majd a spanyol center folytatta a játékot. Később a röntgenfelvételek mutatták ki, hogy nem úszta meg ilyen egyszerűen a dolgot, úgynevezett volárlemez-törést szenvedett. „Ez a bal kezem, ezt az ujjamat pedig egyébként sem sokat használom a kosárlabdázás során, így nem hiszem, hogy túl nagy problémát jelentene ez a sérülés” - zárta rövidre a történetet Gasol.
A USC egyetem freshman sztárja Evan Mobley is bejelentkezett az idei NBA draftra. A center 16,4 pontos és 8,7 lepattanós átlaggal zárta az idényt, mellyel kiérdemelte a Pac-12 konferencia Év Játékosa díját. Az előzetes rangsorok szerint, vélhetően az első három között le is csapnak majd rá, több szakértő is egyet ért abban, hogy komoly profi pályafutás várhat rá.