Vajda Anna naplója - 6. rész
Naplója hatodik részében az Euroliga címvédő, Perfumerias Avenida magyar válogatott játékosa, Vajda Anna elmondja, hogyan élte meg azt, hogy a közelmúltban csapata elég mély hullámvölgyben volt. Nusi elmesél egy vele megesett furcsa, humoros történetet, amelyről - úgy tudja - egy társa a helyi rádióban is beszámolt. A kitűnő kosaras szól arról is, hogy mit jelentetett neki hazajönni pár napra az ünnepekre.
- Magyarország megkapta a 2015-ös női Európa-bajnokság rendezési jogát. Tudjuk, ez még odébb van, mégis, mit szólsz ehhez, hogyan fogadtad a hírt?
- Nagyon örültem neki. Óriási dolog ez a magyar kosárlabdának! Sok ember nagyon keményen dolgozott azért, hogy megkaphassuk a jogot, ezúton is köszönjük nekik!
- Novemberben egy igen mély hullámvölgybe kerültetek, s többnyire úgy maradtatok alul, hogy te nem is nagyon kaptál lehetőséget, hogy segíts a csapatodon. Hogyan élted meg mindezt?
- Természetesen nehéz időszak volt. Az ember azért lép pályára, hogy nyerjen. A legrosszabb talán az volt, hogy a Valencia elleni meccset leszámítva az összes többin nyerhettünk volna. Az, hogy nem játszottam túl sokat persze nyilván zavart, de akkor sem éreztem volna jobban magam, ha kapok elég lehetőséget, és ugyanúgy kikapunk.
- Ha egy kis szakmai jellegű fejtegetést is kérhetnénk, ez a visszaesés nagyjából arra az időszakra volt tehető, amikor Kireta helyett megjött Erica. Hogy látod, valóban a horvát-brazil centercsere miatt estetek vissza, vagy egészen más lehetett az oka?
- Én egyáltalán nem így látom a dolgot. Az, hogy egy ilyen meghatározó ember érkezik, az előidézhet több-kevesebb visszaesést a csapat életeben. Megváltozott a játék, akiknek eddig több szerep jutott a támadásban, most háttérbe szorultak, úgymond "szűkebb" lett a pálya. Ezen túl kellett esnünk, de én nem ebben látom a kudarcok okát. Kicsit elkényelmesedett a csapat az edzőket, vezetőket, sőt a szurkolókat is beleértve. Hiába úgy indultunk neki a szezonnak, hogy idén nem fogunk bajnokságot, illetve Euroligát nyerni a kezdeti extra játék miatt az emberek kezdték azt hinni, hogy idén is simán fog menni minden. Sajnos be kellett látnunk, hogy ez nem így van.
- Hogyan viselte a vezetőség és a közönségetek a visszaesést, lengettek például fehér zsebkendőket?
- Azt gondolom, hogy egész jól viselte mindenki a nehézségeket. A vezetők biztosítottak bennünket arról, hogy ha egyszer kikap az ember attól meg nem lesz a világ legrosszabb csapata, ahogy ha nyer pár meccset, attól sem lesz a világ legjobbja egyből. Tehát meglepően normálisan reagált mindenki. A szurkolók is ugyanúgy jöttek a meccsre, ugyanúgy mellettünk álltak és biztattak minket, ahogy eddig.
- Melyik volt fájóbb, a Polkowice elleni hazai Euroliga-kudarc, vagy a Katáék, azaz a Valencia elleni súlyos bajnoki vereség?
- Azt hiszem az, hogy a Valencia ellen kikaptunk nem kellett, hogy meglepetést okozzon, hiszen klasszisokkal jobbak, mint mi. A vége sajnos csúnyára sikerült, és elég nagy zakó lett belőle, de hát ez van. Nem jó érzés, de nem igazán jelent semmit. Nyilván ezzel nem azt mondom, hogy nem nyerni akartunk a meccsen, de azért a realitásokkal mindenki tisztában van. A Polkowice elleni meccs inkább volt egy óriási pofon. Arra senki nem számított! Még most is nehéz elfogadni, hogy kikaptunk.
- A statisztikáidat nézve úgy tűnt, amikor nem csak tíz percet kaptál, három részletben, hanem bőven adott perceket az edződ, akkor nem is volt gond a játékoddal, mint például a Sopron ellen. Egyetértesz-e ezzel, és ha igen, ez vigasztalt-e valamelyest, vagy inkább foglalkoztatott a csapat szereplése?
- Az, hogy éppen hány percet kapok, és milyen felosztásban a pályán sokszor nem rajtam múlik. De azt is hozzá kell tenni, hogy nyilván van oka annak, ha az edző úgy gondolja, hogy ez a legjobb a csapatnak. Persze, idegesítő amikor még épp csak belemelegszik az ember, és máris visszaül a kispadra. De most ez a helyzet, ebből kell kihozni a legjobbat. Néha könnyebben fogadom a dolgokat, és ahogy mindenki másnak, néha nekem is nehezemre esik nem "puffogni" a dolog miatt.
- Volt egy - utólag - mosolyogtató történeted, egyszer egy nappal korábban, hajnalban mentél ki egy Euroliga-utazás kapcsán a reptérre, ráadásul útlevél nélkül...Amikor ez történt, bizonyára nem nevettél, de mivel feltetted a facebook-ra is a sztorit, nyilván utólag jót nevettél rajta. Hogy derült ki, hogy elsietted az utazást, s mit szólt ehhez a csapat?
- Igazság szerint amikor történt, én akkor is jót nevettem magamon. Nehéz volt elhinni, hogy hajnali 5-kor egyedül guritgatom a két táskámat az utcán, mikor mindenki otthon alszik. Mókás volt nagyon! A lányok persze legalább egy hétig ezen szórakoztak, úgy mint az edző is. Ha jól tudom Isa (Sanchez) még a rádióban is elmesélte a történetet!
- A tavalyi év vége felé úgy tűnt, már kezdtek kimászni a hullámvölgyből. Milyen most a hangulat, és módosultak-e közben valamelyest a társaság elé tűzött célok?
A hangulat szerencsére soha nem változott meg. Úgy ahogy a célok sem. Igazából az Euroligában elszenvedett vereségek csak az utat nehezítik meg a rájátszásban. Természetesen így is szeretnénk Final 8-be jutni! A spanyol bajnokságban pedig jól állunk, az elvárásoknak megfelelően. Tehát mondhatni semmi olyan nem történt, amit ne lehetne helyrehozni!
- Pár napot itthon tölthettél az ünnepek alatt-között. Mit jelentett ez neked, és mennyire volt nehéz visszamenni a csapatodhoz?
Nagyon jól jött a karácsonyi szünet. Szuper volt látni a családot, barátokat, még ha csak kis időre is. Ilyenkor rendesen feltöltődik az ember a következő pár hónapra. Visszajönni nem volt nehéz. Nyilván szívesebben maradtam volna még, de miután tudtam, hogy hány napom lesz, ezért nem jelentett különösebben nagy sokkot a visszaindulás. Lehet azért is viseltem ilyen jól, mert a család nemsokára meglátogat, így kicsit egyszerűbb volt a búcsú.