A Szekszárd Sopronban lett Magyar Kupa-győztes!
Nem kis meglepetésre az Atomerőmű KSC Szekszárd meg tudta verni a házigazda Sopront a női Magyar Kupa döntőjében, Gereben Lívia az MVP
A döntőben a meccset jobbára kontrollálni tudó Atomerőmű KSC Szekszárd nyerte 66-64-re a rendező Sopron Basket ellen.
A mérkőzés teljes statisztikáját ITT nézhetitek meg!
A találkozó összefoglalóját a wbasket.hu jóvoltából ITT olvashatjátok!
Edzői nyilatkozatok:
Djokics Zseljko: – Történelmi, de egyben csodával határos a győzelmünk, mert csapatom sok tagja tapasztalatlan, és nem tudta, milyen egy kupadöntőben játszani. Taktikusan játszottunk, védekezésünkkel megleptük a Sopront. Az utolsó két perc olyan lassan telt el, azt hittem, sosem ér véget a meccs. Ebben a boldog pillanatban sem feledkezem meg az elhunyt Fűzy Ákos és Tapodi Péter barátomról, akiknek ajánlom a győzelmünket, és akik biztosan nagyon büszkék lennének most rám.
Roberto Íniguez: – A Szekszárd a legfontosabb pillanatokban betalált, ellentétben velünk. Önbizalomhiánnyal játszottunk, főként a mérkőzés elején, nem tudom, miért. Szombaton a győzelmünk ellenére a játékvezetésről beszéltem, most újra ezt kell tennem, hihetetlenül jó munkát végeztek a bírók. Szóval nem a győzelemről vagy a vereségről szól az, hogy panaszkodom. A vereségből lehet a legtöbbet tanulni, nem győzhetünk mindig.
A bronzmeccsen a CMB Cargo UNI Győr simán verte (58-73) az Aluinvent DVTK Miskolcot.
A mérkőzés teljes statisztikáját ITT nézhetitek meg!
A találkozó összefoglalóját a wbasket.hu jóvoltából ITT olvashatjátok!
Fotó - kscszekszard.hu