Nem borult a papírforma a középszakasz nyitányán

A női Középszakasz nyitófordulójának mind a négy mérkőzésén az esélyesebb csapatok győztek, ám a PEAC-Pécs a vártnál jóval nehezebben, csupán 65-58-ra nyert az MTK otthonában. A PINKK 48 (Vasas), a Sopron 25 (Szekszárd), a Diósgyőr pedig 33 (ZTE) pontos győzelmet aratott idegenben.

Hétvégén kezdetét vette a női NBI A-csoportjának alapszakasza. A Közép-Európai Ligában szereplő magyar csapatok magukkal hozták az egymás elleni eredményeiket, az ott résztvevő együttesek a sorozatban az NBI-es csapatokkal mérkőznek meg.

MKB Euroleasing Vasas – PINKK-Pécsi 424 37-85 (13-19, 5-23, 7-20, 12-23)

A szombati nyitónapon a PINKK-Pécs a papírformának megfelelően simán győzött a Vasas otthonában. A pécsieknél ezen a találkozón mutatkozott be az amerikai Daphnie Kennedy, az irányító 20 perc alatt 9 pontig és 7 gólpasszig jutott. Roberto Hernandez egyébként egyetlen játékosát sem játszatta ennél a húsz percnél tovább.

A mérkőzésen kiegyenlítettebb kezdést követően fokozatosan húzott el a PINKK, a 18. percben húsz, a 22. percben harminc pont volt már a különbség. A fiatal fővárosiak igyekeztek, de kénytelenek voltak fejet hajtani a jobb erőkből álló pécsiek előtt, akik kerek 50 ponttal is vezettek. A Vasasban a 9 pontja mellett ismét kétszámjegyű lepattanót jegyző Barnai Judit volt a legjobb, míg a túloldalon Louella Tomlinson jutott dupla-dupláig (14 pont, 11 lepattanó), de kiosztott 4 blokkot is.

Vasas: Szalay 3, Süle 12/3, Bajnóczi 2, Fejes F. 5/3, Barnai 9. Csere: Szabó F. 4, Farkas F. 2, Müller, Rakolczai, Gocsmann.

PINKK: Katona Sz., Iványi 8, Sarok 4, Győri, Pascua 11. Csere: Őri 7, Tomlinson 14, Kennedy 9, Kováts N. 10/6, Erős 8/6, Adamecz 3, Ruják 11/3.

 

Atomerőmű KSC Szekszárd – Uniqa Euroleasing Sopron 68-93 (11-31, 12-16, 20-19, 25-27)

Állva hagyta a bajnoki címvédő a Szekszárdot, a 4. percben már 9-0-ra vezettek és végül a negyed végén Ciglar triplájával kerek húsz volt a különbség. A félidőig nem változott a játék képe, aztán a fordulás után alaposan csökkent a soproniak védekezésének hatékonysága. Ezt kihasználva az újra ponterős Zele Dorina vezetésével a második félidőt egyetlen ponttal, 46-45-re vesztette el a Szekszárd.

Hazai részről Zele Dorina 24 ponttal és 6 gólpasszal volt kiemelkedő, a fiatal Studer Ágnes 11 pontja mellett 5-5 lepattanóval és gólpasszal zárt, az elmúlt mérkőzéseken ponterős Maja Scsekics viszont megragadt (2/7-es mutatóval, 7 labdaeladással) 9 pontnál. A soproniaknál Kelly Faris rontott dobás nélkül jutott 14 pontig. A zöld-sárgák szerdán az Euroligában az Orenburgot fogadja a továbbjutás szempontjából rendkívül fontos összecsapáson.

Szekszárd: Studer Á. 11/6, Scsekics 9/3, Theodorán, Zele 24, Singleton 2. Csere: Kovalcsik 4, Dusanics 8/3, Studer Zs. 8/3, Tamis, Simon A. 2, Hajdú, Árvay.

Sopron: Ciglar 9/3, Fegyverneky 15/6, Zsovár 5/3, Licskai 7, Krnjics 14. Csere: Simon Zs. 3/3, Faris 14/9, Hawkins 18/9, Weninger 3/3, Tetemondova 5/3.

Kipontozódott: Studer Zs. (39. perc), ill.: Hawkins (38. perc).


ZTE NKK – Aluinvent-DVTK 48-81 (5-21, 14-23, 8-19, 21-18)

Már az első negyedben eldőlt minden a DVTK zalaegerszegi vendégjátékán. A miskolciak 16 ponttal nyerték a nyitó szakaszt, jó védekezésüknek köszönhetően mindössze 5 pontot engedtek Gáll Tamás csapatának. Az ezúttal sem teljes kerettel kiálló zalaiak a harmadik negyedig csupán 27 pontig jutottak. A záró szakaszt aztán Mányoki Judit pontjaival végül megnyerte a ZTE.

A hazaiaknál Czukor és Mányoky jutott csupán tíz pont fölé, a visszatérő Darida ezúttal nem tudott extra teljesítményt nyújtani. A túloldalon a légiósok 55 pontot szorgoskodtak össze, Rebecca Tobin kihasználva fizikai fölényét 20 pontig jutott.

Zalaegerszeg: Török 2, Fuisz 3, Varga Zs. 2, Czukor 18/6, Horváth Zs. 4. Csere: Darida 2, Vágvölgyi 2, Mányoki 10/6, Fritz 5.

Diósgyőr: Bukovszki, Dubei 2, Raven 11/3, Jansone 14, Tobin 20. Csere: Sverrisdóttir 10/3, Horváth B. 6, Czank 2, Szabó P. 2, Bálint 4, Szabó B. 4, Vincze 6.


MTK-Budapest – PEAC-Pécs 58-65 (16-14, 13-19, 19-13, 10-19)

Bombameglepetés volt születőben az MTK-PEAC mérkőzésen. A felújítást követően a Városmajorba „visszatérő” fővárosiak egészen a harmadik negyedig tapadtak a jóval esélyesebb pécsiekre. Sőt, szinte folyamatosan váltott vezetést lehetett feljegyezni, a PEAC legnagyobb előnye 4, míg a hazaiaké 3 pont volt a 30. percig.

A záró negyed előtt még 48-46-ra vezetett az MTK, ám ekkor hat perc alatt Maurita Reid vezetésével 7-0-ás rohamot produkált a PEAC, amely végül elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

Az MTK-ban ezúttal is Dragana Szvitlica vitte a prímet 16 ponttal (8 kiharcolt faulttal), míg Reiner Dóra 12 egységig jutott. A mérkőzés kiegyenlítettségét jól jelzi, hogy a túloldalon Fűrész, Nagy-Bujdosó és Jovanovics is legalább 34 percet töltött a pályán. A PEAC rengeteg, 27 eladott labdával zárta a mérkőzést.

MTK: Medgyessy 9, Orsó 8, Vukov 6, Szvitlica 16/3, Bagi 2. Csere: Reiner 12, Baksa 5/3, Miháczi.

PEAC: Reid 15, Fűrész 7/3, Jovanovics 18/6, Nagy-Bujdosó 9, Pap 3. Csere: Kaposi 3, Raksányi 6, Szűcs, Horváth L. 2, Nagy D., Kiss V. 2, Raus.

Kipontozódott: Orsó (40. perc), Baksa (40. perc), ill.: Reid (36. perc).

Fotó (slide): Tóth Zsombor

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus