Tovább menetel a Cegléd, bajnokverés Komlón

Azok után, hogy tegnap a Vasas legyőzte a ZTE-t, vasárnap mindkét női bajnokin meglepetés született.

Persze lehet, a Cegléd újabb sikere már nem is meglepetés. Cziczás László lányai folytatták remek menetelésüket, mai "áldozatuk" az egy héttel ezelőtti miskolci bravúr után ismét egy nemzetközi porondon versenyző alakulat, a PEAC volt.

A ceglédiek elsősorban remek védekezésüknek köszönhették a 71-52-es sikerüket. Senki nem jutott 10 pont fölé a pécsiektől, Alekszics például 0/8-as mezőnymutatóval "megúszta" pont nélkül, Bozókit. Parkst és Zelát 8-8, Fűrészt és Sztankovicsot 5-5 ponton tartotta az első negyed s a félidő után 5 ponttal vezető, majd előnyét fokozatosan növelő Cegléd, amelynek nyilván óriási önbizalmat adott a miskolci diadal. A CEKK csapatában 5 játékos szerzett pontot, ám közülük négyen igazán minőségi teljestményt tettek le az asztalra. Makszimovics ismét dupla-duplát hozott (15 pont, 14 lepattanó), Skorics 18 pontot, 8 pattanót és 5 labdát szerzett, Medgyessy 16/3 ponttal és 5 gólpasszal, Serbán pedig 14 ponttal zárt. A siker értékét növeli, hogy a diósgyőri meccsel ellentében ezúttal nem volt olyan extra dobóforma, mint Miskolcon Szabó Dóráé, a tripla mutató 1/10 volt ceglédi oldalon.

A PINKK roppant érdekes meccsen "csípte meg" a bajnok Sopront. Az első félidőben az Uniqa játékán érződött még a hétközi, franciaországi Euroliga-meccs fáradtsága. A soproniak nem tudták tartani Binta Drammehet, a PINKK első 8 pontját a svéd bedobó szerezte. A negyed második felében a PINKK egy 15-1-es rohammal megnyugtató előnyt szerzett. A szakasz utolsó 2 percében Weninger és Crvendakics révén egy 8-2-vel 10-en belülre került a Sopron. Lendületben maradt az Uniqa, s a második negyedet 7-2-vel kezdte, s 2 pontra feljött. Ezzel azonban a féidőre el is lőtte puskaporát. A második negyed második felében légiósai vezérletével egy 15-2-es rohammal a szünetre 15 pontos előnyt szerzett a PINKK.

A harmadik negyedben sem tudott igazán közel kerülni ellenfeléhez a bajnok, majd a záró szakasz elején már 18 pont is volt a PINKK előnye. Tudat alatt talán kicsit le is eresztett a biztos győztesnek tűnő PINKK. A negyed közepén Simon, Zsovár és Ciglar révén 3 akciót is triplával fejezett be az Uniqa, s 6 pontra zárkózott fel. Izgalmasan alakult a végjáték, a bajnok megérezte, hogy visszahozhatja a sírból a meccset, Simon újabb triplájával, majd Krnjics kosaraival az utolsó percben átvette a vezetést a bajnok. Az utolsó szó azonban a meccs hőséé, a végül 33 pontig jutó Binta Dramehé volt. 30 pontnál járt, amikor átvette a vezetést a Sopron, s a svéd bedobó egy nyerő triplával tette fel a koronát a remek teljesítményére, így 75-73-ra győzött a PINKK.

Három forduló után két csapat veretlen, s ez a kettő nem az előző kiírás most zajló bajnokságban is esélyesnek tartott döntőse, a Sopron és Diósgyőr, hanem a Cegléd és a Győr. Pedig a ceglédiek már a Diósgyőrrel és a PEAC-cal is találkoztak...

Foto, Slide - cekk.hu

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus