Az MTK nem engedett a 48-ból

Megkezdődtek a küzdelmek a Nemzeti Női Amatőr Bajnokságban. Keleten az élvonalból kieső MTK kiütéses győzelemmel kezdett, a Szeged viszont alaposan megizzadt a Kiss Lenke Kosársuli csapatával szemben.

Keleti csoport

Szeged KE - Kiss Lenke KS 67-66

Az alapembereit, a külföldre távozó Martonosit, valamint az MTK-hoz igazoló Szabó Bettinát elveszítő, s jelentősen megfiatalodó - Soós, Rádócz, valamint Jáhni személyében három U16-os válogatott játékos került a felnőttek közé - Szeged alaposan megszenvedett Kiss Lenke kosársulijával. A fordulatos meccs befejező negyede előtt még 11 ponttal a fővárosiak vezettek, sőt e különbség Szabó Enikő triplájának köszönhetően tovább nőtt a záró etap elején. 64-52-es vendég vezetés után azonban egy 15-2-es rohammal fordítani tudtak a hazaiak. Az utolsó 2 perc hihetetlen izgalmakat hozott - kosarat, pontot azonban nem.

NKE KTK DSE - Szolnoki MÁV SE 49-57

Az első 3 negyedet talán "túlizgulta" az újonc, a tapasztalt szolnokiak Rátkai Kitti (15 pont, 13 lepattanó) vezérletével 30 perc után 16 ponttal vezettek. A záró szakaszban vették csak fel a játék ritmusát a hazaiak. Ennek elején úgy tűnt, a vendég együttes már lefutottnak tekintette a meccset, s a NKE lányai vérszemet kaptak, egy 13-0-s "száguldással" a negyed közepére 3 pontra feljöttek. Ekkor lépett elő a B33-as Európa-bajnok, vb-bronzérmes Kányási Veronika (12/6 pont), s dobott egy "gyilkos" triplát, amely olyan lökést adott csapatának, amellyel végül "célba ért", azaz nyert.

Kecskeméti KC - MTK Budapest 54-102

Erőt demonstrált az újonc MTK, amely ettől a titulustól szívesen eltekintene, ám az élvonalból kiesett, így az amatőr bajnokságban játszik. Érdekesség, hogy a két csapat szinte hajszálra azonos két félidőt játszott: 27-52 és 27-50. Mindenképpen ki kell emelni a hazaiaktól a csapat pontjainak felét (27/6) jegyző Gereben Líviát, aki ezt kiváló mezőnymutatóval (7/9, 78%) és büntetőzéssel (11/13, 85%) érte el. Az MTK azonban tapasztaltabb játékosai, többek között a hibátlan mezőnymutatóval 19/6 pontig jutó Baksa Bettina, valamint Szabó Bettina (15/6), Nagy-Bujdosó Nóra (14/6) és Túróczi Nikolett (14/3) vezérletével, kiválóan (7/14, 50%) triplázva, fölényesen nyert.

Aluinvent DVTK Miskolc U23 - Nyíregyházi Kosársuli 50-69

A nyíregyháziakat, mint az előző évadokban is oly sokszor, ismét a Papp Klaudia (25/12 pont, 5-5 lepattanó, szerzett és eladott labda)-Farkasinszki Orsolya (18 pont, 6 lepattanó) kettős vezette győzelemre. Hathatós segítséget kaptak a nagy mezőnymunkát végző Páll Vivientől (6 pont, 10 lepattanó). A jól küzdő miskolci fiatalok közel 20 pontos vereségében a gyenge büntetőzés (10/23, 43%) is közrejátszott. 

Vasas Akadémia - Kecskeméti Kosárlabda Club 75-60

35 percen át remekül tartották magukat a vendég kecskemétiek a jó néhány, az A-csoportos csapatban is szereplő játékossal felálló Vasas otthonában. Gereben Lívia megint kitett magáért (15/3 pont, 7 lepattanó), s felnőtt mellé Sipos Zsófia is (14/3 pont, 7 lepattanó). A hajrában 55-50-es Vasas vezetés után Szalay Viktória triplája egy döntő, 13-4-es Vasas rohamra volt jeladás.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus