Csaknem teljesen együtt a kupagyőztes

E héttől már csaknem teljes létszámmal készül együtt az Uniqa Euroleasing Sopron kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes női kosárlabdacsapata, Székely Norbert vezetőedző a jövő héttől két kosaras hölgyet leszámítva már a teljes keretnek tarthatja edzéseit

Zavecz Hanna a múlt héten kapcsolódott be a felkészülésbe, ettől a héttől pedig már a két, az U20-as B-divíziós Európa-bajnokságon az A-divízióba való feljutásból részét kivevő játékos, Licskai Zsófia és Vágvölgyi Petra - az Eb után a héten pihenőt kaptak - is edzésbe áll.. Az amerikai Shenisde Johnson az olimpiai miatt elhúzódó tengerentúli profi bajnokság, a WNBA után, várhatóan októberben csatlakozik a csapathoz, Szabó Fanni pedig bokaoperációja után lábadozik és a rehabilitációs foglalkozásokat végzi.


Új rendszerű női bajnokság

Több szempontból is új rendszerű lesz a 2012-2013-as női kosárlabda bajnokság. Az eddigi 12 helyett csak 10 csapat szerepel, és a rájátszás is eltérő lesz az eddigitől, ráadásul élcsapatainknak egy magyar-szlovák közös bajnokság is színesíti a programjukat

Török Zoltán a soproni klub ügyvezető igazgatója elmondta: a magyar alapszakasz után az első négy helyezett - az egymás elleni eredményeket magukkal viszik - a szlovák élvonal alapszakaszának első négy helyezettjével játszik oda-visszavágós alapon összesen 8 meccset, s az így kialakuló sorrend alapján az első 4 csapat játszik egy Final Four jellegű négyes döntőt. Utána a csapatok persze "visszatérnek" a magyar bajnokság rájátszásába. Amíg a magyar-szlovák bajnokság zajlik, addig a tervek szerint a magyar bajnokság 5-10. helyezettjei is játszanak még egy kört. Ezt követően a magyar-szlovák bajnokság 3. és 4. magyar csapata az elődöntőbe jutásért játszik az 5-10. együttesek "ráadás köre" után az ott 1. és a 2. csapattal, s e párharcok győztese jut az elődöntőbe. Ott a szlovák-magyar bajnokságot a két jobb helyen záró hazai együttesével találkozik. E párharcok majd 2-2, a döntő pedig 3 győzelemig megy.

Emellett természetesen a szokásos módon zajlanak a Magyar Kupa küzdelmei és a két döntős számára az Euroliga csoportmeccsek. Török Zoltán szerint ez a magyar-szlovák közös bajnokság egy nagy lépés a női szakágnak, a szurkolóknak is jobb lehet, élvezetes, izgalmas mérkőzéseket láthatnak.
A nemzetközi sorozat majd az első évad tapasztalatai alapján akár további országokra is kiterjeszthető lehet...

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus