Diósgyőr: újabb fontos láncszem

Újabb játékossal bővült a DKSK-Miskolc női kosárlabdacsapatának kerete a következő szezonra - tudtuk meg Szabó Tamástól, a klub ügyvezetőjétől. Bukovszki Mónika (172 cm, sz: 1979.01.11) a DKSK saját nevelésű játékosa visszatér Miskolcra Zalaegerszegről, hogy a komoly terveket szövögető piros-fehér csapat irányítójaként, a vezetőedző meghosszabbított kezeként járuljon hozzá a kitűzött célok eléréséhez.
 
"Egy olyan ízig-vérig diósgyőri játékost sikerült hazacsábítanunk, aki minden mérkőzésen a maximális teljesítményre törekszik, és nem mellesleg az elmúlt néhány szezonban a magyar bajnokság legjobb irányítói közé tartozott. Az hogy diósgyőri színekben léphet pályára további motivációt jelent számára, és biztos vagyok benne, hogy rutinjával és lelkesedésével igazi vezére lesz a csapatnak. Ez a lépés is része annak a stratégiánknak amelyet a város vezetésével együtt tűztünk ki: a jövőben egyre inkább szeretnénk a miskolci kötődésű játékosokra építeni." - tájékoztatott Szabó Tamás, a DKSK-Miskolc ügyvezetője.

A "Kicsi" becenévre hallgató irányító nyolc év után tér vissza Miskolcra.
 
"Rendkívül boldog vagyok, hogy újra diósgyőri színekben szerepelhetek. Fantasztikus, hogy a tavalyi újrakezdés eredményeként ismét van első osztályú csapat Miskolcon, mert a szurkolók és az egész város megérdemli az élvonalat. Remélem minél többen kijönnek és szurkolnak az új csapatnak, amely egészen biztosan sok örömet fog okozni mindenkinek" - jelentette ki Bukovszki Mónika.
 
Peresztegi Nagy Ákos, a csapat új vezetőedzője szerint is fontos volt "Kicsi" leigazolása:
 
"Hatalmas erősítést jelent a csapat számára, aki nem csak a tudásával, de rutinjával és higgadtságával is sokat fog tenni a közös célok eléréséért. Irányítóként egyértelműen a csapat egyik vezéregyénisége lesz."
 
A DKSK a következő néhány napban még egy külföldi center és egy hazai játékos leigazolását tervezi.
 
Jelen pillanatban Brankica Hadzovic, Maja Skoric, Ocsenás Barbara, Fürtös Kata, Bozóki Bettina, Szabó Petra és Bukovszki Mónika rendelkezik a csapatnál élő szerződéssel a 2012/13-as szezonra.


Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus