Dombai Réka 15 pontot átlagolna a következő szezonban
A Győr játékosa szerint ő nagyon izgulós típus.
fotó: hunbasket.hu
Az új idény felemásan sikerült Győrben: a koronavírus-járvány miatt idő előtt véget ért bajnokságban a csapat a nyolcadik helyen állt a lefújás előtt, Dombai Réka pedig 21 találkozón 7,9 pontot, valamint 3,1 lepattanót átlagolt, amely − habár elmarad az előző évadbeli remeklésétől − még mindig kiemelkedő mutatónak számít a korosztályában.
„A Vasasban teljesen más volt a szerepem, jóval több időt töltöttem a pályán. Tudni kell rólam, hogy nagyon izgulós vagyok, nehezen oldódom fel az új közegben, talán ezért sem ment úgy a játék eleinte, ahogyan azt szerettem volna. Mindazonáltal nagyon jól érzem itt magam, a stáb és a csapat is szuper, rengeteg segítséget kaptam, éppen emiatt sikerült könnyebben a beilleszkedés. Nagyjából fél év alatt teljesen felszabadultam a pályán. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel. Úgy érzem, rengeteget tanultam ebben a szezonban. Szeretném, ha a következő kiírásban több lehetőséget kapnék, persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a fejlődésem ütemétől is függ. A célom az, hogy jövőre körülbelül tizenöt pontot átlagoljak, s legalább négy-öt labdaszerzést mutassak be minden mérkőzésen” − értékelt Réka az utanpotlassport.hu-nak.
A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.