Feketében a kosárelit

Ma délután Győrben tartották Tapodi Péternek,  a Hat Agro UNI Győr múlt szombaton tragikus autóbusz balesetben elhunyt klubigazgatójának  hivatalos búcsúztatóját. A kislánya holnap lesz 2 éves...

Amennyi remek szakember, kitűnő jelenlegi és korábbi kosaras részt vett a búcsúztatón, akár egy kihelyezett szakmai fórumot is tarthattak volna. E rendezvények hangulata többnyire oldott, kötetlen és vidám - amilyen ember egyébként a szertartáson részt vevők többsége.

Most azonban a hangulat érthetően gyászos, szomorú volt. Itt-ott zokogás hangja hallatszott, stramm, erős, sokat megélt férfiemberek néztek körül értetlenkedő tekintetekkel, könnybe lábadt szemekkel, amelyek szavak nélkül  kérdezték: miért??

Miért kellett életvidám, erejük teljében lévő férfiaknak ily hirtelen távozniuk?

Péter és Ákos özvegye mellett a szövetség elnöke, a női szakág szakmai igazgatója, valamint több korábbi szövetségi kapitány, volt és jelenlegi válogatott játékosok egész sora tette tiszteletét Tapodi Péter búcsúztatóján. A bajnok győri futballcsapat képviseletében is búcsúztak az edzőtől, sportvezetőtől. És persze jöttek edzők, sportvezetők, barátok Péter korábbi állomáshelyeiről is, a BEAC-tól, Szolnokról és Miskolcról. És persze barátok az élet más területeiről, mert azokból Péternek rengeteg volt. Sajnos csak volt...

Tapodi Péter kislánya holnap lesz két éves. Az idősebbek, régebbi játékosok, az edzők, sportvezetők a jó ideig zokogó özvegynek próbáltak erőt adni - vigasztalni érthetően nem tudták. 

Itt volt a délben Budapesten egymás ellen edzőmeccset játszó soproni és miskolci csapat, és persze a győri együttesből is ott voltak, akik el tudtak jönni.

A férfiakon megszokott az öltöny, de önmagában is  nehezen feldolgozható több tucatnyi csinos, általában mosolygós ifjú sportoló hölgyet talpig feketében sírni látni.

A győri csapat játékosait szinte mindenki próbálta vigasztalni. Különösen a riválisok, a sporttársnők, akik - szerencséjükre - el sem tudják képzelni, min mentek keresztül győri riválisaik és egyben barátnőik. Óriási fájdalmakat éltek át, ki fizikaiakat, ki pedig lelkieket. A kettő talán fordítottan arányos egymással. Aki súlyosabban sérült, nem láthatta, amit a könnyebben sérültek igen, amit kénytelenek voltak végignézni. Csak hallomásból tudjuk, ne is részletezzük... Gyaníthatóan a lelki sebek gyógyulnak lassabban, jóval lassabban.

A lányoknak ez a fájó délután eszükbe juttatta azt a múlt szombati, még sokkalta fájóbbat, amelyet minden bizonnyal szeretnének elfeledni, de talán sosem tudnak - és amely szinte biztos, hogy megváltoztatta az életüket.