Fűrész Diána edzésbe állt

A PEAC-Pécs irányítója felépült sérüléséből, de még nem tudni, játszhat-e a PINKK ellen.

Nagy érvágás volt a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata számára, hogy első számú irányítója, Fűrész Diána még februárban megsérült: fáradásos törést állapítottak meg nála a bal lábfejében. A válogatott játékos hiánya természetesen érzékenyen érintette Zseljko Djokics együttesét, amely hazai pályán rögtön kikapott a Zalaegerszegtől, és később vereséget szenvedett Győrben is.

Nem kérdés, Fűrésszel a soraiban jóval erősebb a PEAC-Pécs,  épp ezért örömteli hír, hogy az irányító felépült, s kedd óta már a csapattal készül.
– Kedden edzettem egy picit, fél órát, többet nem engedtek az orvosok – mondta Fűrész Diána. – Szerencsére jól bírta a lábam. Persze nagyon hiányzott már a mozgás, de érződik az öthetes kihagyás, most izomlázam van és mindenem fáj.

Jó kérdés, hogy ilyen állapotban játszani fog-e a pénteken Székesfehérváron kezdődő Magyar Kupa nyolcas döntőben, amelyen az első napon a négy közé jutásért pont a PINKK-Pécsi 424 ellen lép pályára a PEAC-Pécs. Nagy csata lesz, az biztos.

– Még nem tudom, játszom-e. Ráadásul ennyi kihagyás után pont a PINKK ellen, ami a legkeményebb meccsnek ígérkezik a nyolcas döntőben... Meglátjuk. A szívem szerint természetesen játszanék, de csak úgy van értelme, ha segíteni tudok a csapatomnak – fogalmazott Fűrész Diána.

A székesfehérvári Magyar Kupa nyolcas döntőn pénteken 15.30-kor kezdődik a PEAC-Pécs–PINKK-Pécsi 424 negyeddöntő.

 

Fotó: peacpecs.hu
Forrás: PEAC-PÉCS Sajtóközlemény

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus