Hontiék kiütötték Vajda Annáékat

Érezhető volt, hogy a jobb formában lévő Ros Casares még Salamancán is "megcsípheti" az Euroloiga címvédőjét, de arra, hogy 34 pontos verést mér rá, senki nem gondolt. Pedig 89-55-re nyert a Valencia.

A spanyol szövetség honlapján EL Classico-ként harangozták be a Perfumerias Avenida - Ros Casares összecsapást, azaz a női csúcsrangadót. A két hispán sztárgárda bajnoki csúcsrangadóján két magyar kosaras is pályára lépett, Vajda Anna a hazai együttesben, Honti Kata pedig a vendégcsapatban
Az első percekben még fej-fej mellett haladtak a felek, ám 7-6-os Salamanca vezetés után Wauters és Murphy eredményessége révén egy 15-2-es rohamot vezetett elő Natalia Hejková együttese. Ezt a rohamot megállítandó küldte be Vajda Nusit edzője az első szakasz hajrájában. Az első szakasz végén 21-10-re vezetett a Ros Casares.
A második negyed ugyan 5 hazai ponttal indult, ám a negyed közepén, 25-19 után ismét jött egy nagy valenciai futás, egy 9-0,  s bár tetemes előnyéből a félidő végén engedett a vendégcsapat, így is 44-34-re vezetett a félidőben, Kata ekkor nem kapott lehetőséget.
Térfélcsere után egy ideig 10 pont körüli vendégvezetés mellett zajlott a játék. A negyed közepén 7 pontra feljött a hazai csapat, de a Valencia ismét tudott újítani. Próbált tapadni az Euroloiga címvédője a trónkövetelőre, ám a harmadik negyed vége előtt 22 másodperccel Dominguez triplájával ismét 10 pontra nőtt a Valencia előnye, Ez megtörte a Salamanca ellenállását, A negyedik negyedben a teljesen széteső Euroliga-győztes ellenében kiütéses győzelmet aratott a záró 10 percet 31-7-re nyerő Ros Casares, amely végül 89-55-re győzött.
Vajda Nusi a vesztes hazai együttesben közel 11 percet töltött a pályán, volt 2-2 rossz dupla, s triplakísérlete, 2 büntetője közül az egyiket értékesítette, és leszedett 1 támadó pattanót. Honti Katát sajnos az utolsó 49 másodpercben küldte pályára Natalia Hejková.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus