Kialakult a női olimpiai torna 12 csapatos mezőnye

Három helyszínen, négy selejtező-csoportban küzdöttek meg a válogatottak a részvételért. 

Eredetileg négy helyszínen rendezték volna a selejtezőket, de a kínai tornát a koronavírus miatt áthelyezték Szerbiába, ahol így két különálló csoport játszott. Minden csoportból az első három helyezett jutott ki az olimpiára – bár eredetileg volt két kiemelés (a világbajnok Team USA és a rendező Japán akkor is kijutott volna, ha nem végeznek csoportjukban az első három helyen), de ezt végül nem kellett alkalmazni, mivel az amerikaiak természetesen mindhárom meccsüket megnyerték, és a japán válogatott is csoportja harmadik helyén végzett. 

A szerbiai A-csoportban az amerikai válogatott mögött a rendező Szerbia és Nigéria jutott ki, Mozambik már az első napon elszállt, amikor 34 pontos verésbe futott bele Nigéria ellen. A szerbiai B-csoportban kisebb meglepetésre az eredetileg rendező Kína szintén veretlenül lett első, még a magasabban jegyzett spanyolokat is legyőzték – Dél-Korea tette teljessé a továbbjutók névsorát, míg Nagy-Britannia a torna nagy vesztese, hiszen a kínaiaktól és a spanyoloktól is mindössze 10 ponttal kaptak ki, Dél-Korea ellen pedig 79-82-re maradtak alul. 

Franciaországban a rendezők csak az első meccsen izzadtak meg, Ausztrália ellen szűken nyertek, utána viszont a brazilokat és Puerto Ricót is simán verték. Ausztrália nem hibázott a másik két összecsapáson, a harmadik továbbjutó helyről pedig az első játéknapon döntött a két amerikai csapat, 91-89-re nyert Puerto Rico és kisebb meglepetésre ők lesznek ott Tokióban. 

Belgiumban volt a legizgalmasabb a csoport, mert bár Kanada két győzelemmel hamar bebiztosította helyét az olimpián, a japánok megverték Svédországot, akiknek így egyetlen esélyük maradt, az utolsó nap legyőzni a házigazda belgákat. Ez végül nem jött össze, Belgium az utolsó pillanatban csatlakozott Kanadához és Japánhoz – ki kell emelnünk, hogy a rendező jogán mindenképp résztvevő japánok a kiemelés nélkül is kijutottak volna, ráadásul az utolsó fordulóban egylabdás meccset játszottak Kanadával, vagyis várhatóan komolyan kell velük számolni. 

A résztvevő csapatok listája:

Amerika: Egyesült Államok, Kanada, Puerto Rico
Európa: Franciaország, Szerbia, Belgium, Spanyolország. 
Ázsia-Óceánia: Kína, Dél-Korea, Japán, Ausztrália.
Afrika: Nigéria.

Az olimpián három, egyenként négycsapatos csoportban zajlanak majd a küzdelmek 2020. július 27. és augusztus 9. között, innen az első két helyezett és a két legjobb harmadik helyezett jut be a legjobb nyolc közé, ahol már egyenes kieséses rendszerben folytatódik a torna. Az olimpiai csoportok sorsolását március 21-én tartják, várhatóan a FIBA svájci központjában. 

fotó: fiba.basketball

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus