Kiegyenlített meccsen kapott ki Universiade-válogatottunk

A második portugálok elleni találkozót elvesztettük.

A magyar női Universiade-válogatott tegnap este lejátszotta második felkészülési mérkőzését is Portugáliában, a házigazda ellen - mint ismert, az első összecsapást egy nagy fordításnak köszönhetően 81-77-re nyerte nemzeti csapatunk. - olvasható a hunabsket.hu-n.
 
A mieink jobban kezdtek, mint szerda este, Varga Sára és Bernáth Réka (19 pont, 6 pattanó) kosaraival indult a találkozó. A negyed felére átvette a vezetést a házigazda, de az első 10 perc során végig kiegyenlített játék folyt, hol az egyik, hol a másik együttes vezetett (17-17). Gereben Lívia és Dúl Panka (15 pont, 4 pattanó) révén 5-0-val nyitottuk a második játékrészt, és ebben a szakaszban sokkal jobbak voltunk. Varga triplája után 7 ponttal álltunk jobban (22-29), majd egy portugál dupla után Bernáth szerzett 5 pontot két támadásból, megvolt a közte 10 a 14. perc elején (24-34). Sajnos itt megálltunk, Portugália pedig négy perc alatt egyenlített (34-34). Ekkor megint mi futottunk egy 6-0-t Angyal Barbara és Mérész Beatrix (15 pont, 11 pattanó) büntetőivel, valamint Dúl triplájával (34-40) - a félidő végén kapott dupla után 3 pont volt az előnyünk (39-42).
 
A fordulás után Mérész egymaga tartotta pontjaival a magyar előnyt, sőt, a harmadik negyed feléhez még 4 pontos előnnyel érkezett Magyar Bianka csapata (45-49). A hazaiak ezt követően átvették a vezetést, és bár Burján Laura két büntetőjével, valamint Baffy Fanni triplájával a 29. perc közepén még egál volt az állás (54-54), itt egyértelműen a luzitánok akarata érvényesült. A felvonásból hátralévő másfél percben egy triplát, két büntetőt és egy 2+1-es akciót is értékesítettek a hazaiak, így 7 ponttal megléptek (62-55).
 
Az utolsó játékrészben három és fél percig nem dobtak pontot a portugálok, de tőlünk is csak Dúl volt eredményes, összesen 3 pontért (62-58). Egy hazai kosár után nagy hajrába kezdtünk, Gereben, Bernáth és Mérész három támadásból 7 pontot szerzett, így visszavettük a vezetést a 35. perc közepén (64-65). Három percig nem sikerült a portugál gyűrűbe találnunk, de a vendéglátó sem jeleskedett ebben a periódusban, így meccsben maradtunk (68-67). A 39. percben aztán Ana Faustino negyedik hármasa és Mariana Silva két büntetője már döntőnek tűnt (73-67). Bernáth még dobott egy hármast egy perccel a vége előtt, de Marta Martins kétszer is eredményes volt a vonalról, ez pedig végleg lezárta a meccset - 75-70-re győzött Portugália.
 
Portugália - Magyarország 75-70 (17-17, 22-25, 23-13, 13-15)
 
Felkészülési mérkőzés
Pombal, Portugália

 
Portugália: Rodrigues 2, Martins 17, Silva 9, Carvalheira 8, Guerreiro. Csere: Carvalho, Faustino 12/12, Laneiro 5/3, Gonçalves 4, Lopes 5/3, Alves 13, Vargas.
 
Magyarország: Varga 7/3, Bernáth 19/9, Király, Dúl 15/3, Mérész 15. Csere: Burján 2, Baffy 3/3, Angyal 1, Gereben 8.

 

Fotó, slide: hunbasket.hu

 

A magyar kosárlabdáról szóló cikkeink elkészülését a PEAK Sport Magyarország támogatta.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus