Interjú: Székely Norbert szerint az EB-kijutás a cél a női válogatottnak
A női válogatott szövetségi kapitánya, Székely Norbert a molcsapat.hu-nak adott interjút, melyben az Európa-bajnoki selejtező sorsolásáról és a hazai rendezésű olimpiai selejtezősorozatról is beszélt.
Ahogyan arról már korábban írtunk, a magyar női válogatott Szlovéniával, Bulgáriával és Finnországgal került egy csoportba az Eb-selejtezők küzdelmei során. Miután a legutóbbi kontinenstornán csodaszámba ment a csapat menetelése és egészen a 4. helyig jutottak a lányok, így nem ördögtől való gondolat, hogy elvárás lehet a következő tornára való kijutás. A szövetségi kapitány szerint egyértelműek a céljaik, az olimpia azonban keményebb dió lesz.
“Már amikor a kalapokat kihirdették, tudtuk, hogy nem kaphatunk olyan fizikálisan igen erős válogatottakat, mint például Lettország vagy Ukrajna, ezért bizakodva vártuk a sorsolást. Végül némileg felemás lett a kép, de egyet leszögezhetünk: ki kell jutnunk az Eb-re” - nyilatkozta a MOL Csapatnak Székely Norbert, de azt is hozzátette, hogy bár az utóbbi időben gyorsan léptek szintet, de ennek megtartása ennél jóval nehezebb feladat lesz.
A teljes interjú itt elérhető.