Szerző: Tóth Attila
2017. Június 28. 19:20:00
Kihirdették a Bajnokok Ligája következő idényének csapatait, illetve azt is, hogy mely csapatok mely körben lépnek a sorozatba - az Alba Fehérvárnak két selejtezőkört kell túlélnie majd, mert a második selejtezőkörben kezdik meg a sorozatot.
Szerző: Tóth Attila
2017. Május 1. 20:45:00
A Final Four házigazdája, az Iberostar Tenerife nyerte a Bajnokok Ligája első kiírását - a döntőben a Banvitot múlták felül, a harmadik helyezett az olasz Venezia lett.
Szerző: Tóth Attila
2017. Április 29. 19:30:00
Tegnap este lejátszották a Bajnokok Ligája négyesdöntőjében a két elődöntőt - a Banvit 13 pontos hátrányból fordított és nyert a francia listavezető Monaco ellen, a fináléban pedig a házigazda Tenerife lesz az ellenfelük, amely az olasz Veneziát múlta felül.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 30. 12:30:00
A tegnapi negyeddöntő-visszavágók után kialakult a Bajnokok Ligája első kiírásában a Final Four mezőnye. A Ludwigsburg-Banvit párharcban egy utolsó másodperces kosár döntött, ráadásul 50 másodperccel a vége előtt még 6 pont volt a különbség a két gárda között összesítésben - a Monaco dominált a Sassari ellen, a Tenerife összesen 123 pontot dobott két meccsen, de így is továbbment, míg a Venezia 10-0-ra alakította hazai mérlegét, és a Pinar Karsiyaka ellenében jutott a négy közé.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 23. 13:00:00
Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóit - az Olaj egykori csoportellenfelei közül a Ludwigsburg idegenben is győzött, míg a Sassari látótávolságon belül maradt a Monacóhoz képest. Az ASVEL és a Tenerife egy döntetlennel kezdtek, de egyik párharc sem dőlt még el - lássuk, mi történt ezen a héten a BL-ben.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 11. 18:30:00
Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek visszavágóit, amelyben búcsúzott a végső győzelemre is esélyesnek tartott Besiktas, a Szolnok csoportjából az AEK Athén is, de a Sassari és a Ludwigsburg még mindig versenyben van. Tegnap megvolt a negyeddöntők sorsolása is - lássuk, mi történt a visszavágókon, illetve hogy milyen párharcokkal folytatódik a FIBA első számú kupasorozata.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 4. 16:45:00
Kedden és szerdán lejátszották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzéseit - két párharcban döntetlennel végződött az odavágó, további 4 párosításban 5 ponton belül végeztek a felek, és egyetlen vendég csapat sem tudott nyerni. Lássuk, mi történt a legjobb 16 között az első meccseken!
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 23. 11:30:00
Hiába tűnt úgy, hogy a Bajnokok Ligája PO-selejtezőjében több helyen is eldőltek a dolgok az első meccsek után, a Strasbourg óriási csatára késztette az Ariszt 19 pontos hátrányból is, a Nymburk pedig úgy szórakozta el a továbbjutását, hogy az első találkozót még 22 ponttal elveszítette - a Sassari a sírból hozta vissza a továbblépést. Lássuk, mi történt a legjobb 24 között a visszavágókon, illetve mik a nyolcaddöntő párosításai.
Szerző: Tóth Attila
2017. Február 9. 11:45:00
Kedden és szerdán megrendezték a Bajnokok Ligája rájátszásában a selejtezőkör első meccseit. A Sassari, a Ludwigsburg és az Arisz borzasztóan jó helyzetben várhatják a visszavágókat, a másik öt párharcban azonban nagy csatára van kilátás a második mérkőzéseken - a Szolnoki Olaj KK összes egykori csoportellenfele győzött. Lássuk, mi történt az odavágókon!