Szerző: Adorján István
2013-02-10 15:35:00
Ma délután "duplameccset" játszott a Nyizsnyij Novgorod és a Triumph Ljuberci a VTB Liga 14. fordulójában, hiszen ez a találkozó a PBL-be is beleszámított. Miután november közepén egyszer már nyertek a vendégek Obie Trotterék ellen, most Novgorodban is sikerült diadalmaskodniuk, ezzel ők is nagy lépést tettek a VTB-ből való továbbjutás irányába - igaz, a Jenyiszej Krasznojarszk vereségével a magyar válogatott irányítójának együttese is jó pozícióba került, a vereség ellenére is.
Szerző: Adorján István
2013-02-09 18:55:33
A Cimberio Varese már túl nagy falatnak bizonyult, az erősebb és mérkőzés kulcs pillanataiban jobban összpontosító lombard listavezető megérdemelten nyerte meg a Coppa Italia első elődöntőjét,és jutott a vasárnapi fináléba. A találkozót rosszul kezdő Roma hiába jött fel és fordította meg az eredményt a maga javára a 3. negyedben, azzal el is lőtte a puskaporát, a fáradt és faultproblémákkal is küzdő fővárosai alakulat a végjátékot nem bírta erővel és fejet kellett hajtani az erősebb Varese előtt. Lóránt Péter a második és negyedik negyedben kapott összesen 8 játékpercet, ezalatt szerzett 2 pontot (1/2-es mezőny mutatóval) 3 lepattanót (1 védő, 2 támadó) kiharcolt 3 faultot, szerzett 2 labdát,míg a negatív oldalon 2 beütött személyi hiba és egyetlen eladott labda áll.
Szerző: Adorján István
2013-02-08 21:26:36
Corunában megtört a jég, a Somogyi Gergellyel felálló Leyma Natura elverte a sokkal jobb pozícióban tanyázó Clavijót és ezzel megszakította ötös kudarcsorozatát. A meghosszabbított szerződésű magyar nagyember ezúttal sem tudott statisztikailag sokat hozzátenni klubja produkciójához, de "szemre" kezdi megtalálni a helyét a parketten.
Szerző: Adorján István
2013-02-07 18:33:05
Lóránt Péter és csapata, a Virtus Roma ma este az olasz kupa nyolcasdöntőn kezdte meg a szereplését, méghozzá egy fantasztikus győzelemmel, amit az idén is az Euroligában induló Cantu ellen hozott össze a fővárosi alakulat!
Szerző: Adorján István
2013-02-03 18:57:46
Az idei szezonja legrosszabb meccsét játszva, önmagát támadásban és védekezésben is alulmúlva, kínos vereségbe futott bele Lóránt Péter és itáliai alakulata a Virtus Acea Roma. Az eddig ragyogóan szereplő rómaiak megszakítva 5 meccses veretlenségi sorozatukat, úgy kaptak ki az újonc Reggio Emilia otthonában hogy a végül szoros végeredmény, és a szokásos frenetikus római hajrá ellenére sem volt szinte egy szemernyi esélyük sem a győzelemre, végig futottak az eredmény és a nagyszerűen játszó házigazda Trenkwalder Reggio Emilia után. A magyar válogatott erőcsatára ezúttal mindössze a második negyed végén kapott 4 játékpercet, ezalatt egy beütött faultot, és egy elhibázott 3 pontost írhattunk fel a neve mellé, többet már nem foglalkoztatta őt mestere ezen a mérkőzésen. A Virtus Roma ezzel a vereséggel a Sassarit legyőző Cantuval azonos pontszámmal 5. a tabellán.
Szerző: Adorján István
2013-02-03 15:00:00
Fontos összecsapást vívott idegenben Trotter Obie és csapata, a Nizsnyij Novgorod, hiszen a közvetlen rivális Lokomotiv Kubany otthonába látogattak. Az első félidőben a krasznodariak valamivel jobban játszottak, a korábbi években a Panathinaikosszal többek között Euroligát is nyerő Nick Calathest nagyon nehezen tartotta Trotter, aki 3 személyi hibát is begyűjtött - ugyanakkor ő is kiválóan játszott támadóoldalon.
Szerző: Adorján István
2013-02-03 13:06:05
Ha nem rajtol olyan rosszul a Manresa, talán nagy bravúrt ért volna el. Hanga Ádám kiváló (17 pont), sőt szó szerint gyűrűszaggató játékával volt igen kemény falat az utolsó előtti helyezett Manresa a vendég Barca számára, ám az erősebb palánk alatti teljesítmény a címvédő javára döntött.
Szerző: Adorján István
2013-01-27 20:43:01
Lóránt Péter és csapata, a Virtus Roma az olasz bajnokság igen előkelő, negyedik helyének átvételéért szállt harcba Cantuban, az idén az Euroligában is induló rivális otthonában. Bár a csereként játszó honfitársunkat nem sokat használta támadásban a fővárosi együttes, de lényeg, ami lényeg, hatalmas sikert aratott a Virtus és előzött a táblázaton!
Szerző: Adorján István
2013-01-27 15:20:00
Ma délután Obie Trotter és csapata, a Nyizsnyij Novgorod a Jenyiszej Krasznojarszkot fogadta egy olyan meccsen, amely beszámított mind az orosz bajnokságba, mind a VTB Ligába. Előzetesen szorosnak ígérkezett az összecsapás, hiszen két közvetlen riválisról van szó mindkét sorozatban, ám ezen a délutánon Trotterék az első perctől kezdve mindenben felülmúlták ellenfelüket, és ezen a szinten ritkán láthatóan simán diadalmaskodtak. Nem a magyar válogatott irányítójáé volt a főszerep, de ezúttal is hasznosan játszott Obie.
Szerző: Adorján István
2013-01-27 13:38:40
Hanga Ádám és csapata, a Basquet Manresa óriási bravúrt bemutatva idegenben verte el az ACB Liga negyedik helyezettjét, a Gran Canariát. A magyar légiós újra kétszámjegyű dobóteljesítménnyel rukkolt ki.