Szerző: Tóth Attila
2017. Március 29. 15:20:00
A hétvégén elrajtol a felsőházi középszakasz, így végignézzük, hogyan teljesítettek eddig a csapatok, illetve mi várható az első öt együttestől, az Alba Fehérvártól, az Egis Körmendtől, a Szolnoki Olaj KK-tól, a Falco-Vulcano Energia KC Szombathelytől, illetve a Zalakerámia ZTE KK-tól.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 28. 18:15:00
A magyar férfi A-csoportban már nemcsak a középszakasz sorsolása, de a napra és órára pontos menetrendje is kialakult az egyeztetések után, illetve a TV-közvetítések időpontja is megvan.
Szerző: Botár László
2017. Március 27. 20:00:00
A múlt hét végén mind a női mind pedig a férfi élvonalban befejeződött a bajnoki alapszakasz. A záró fordulóban nem termett babér a fővárosi NBI-es együtteseknek, bár a Vasas lányai félidőben még 10 ponttal vezettek a Győr ellen.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 27. 14:15:00
A tegnap esti KTE-Duna Aszfalt - Alba Fehérvár mérkőzésen két komolyabb balhé is történt - a Tomiszlav Ivosev - Winston Shepard ütésváltás után mindkét felet kiküldték, de erre a sorsra jutott Alhaji Mohammed is Milutin Djukanovics faultját követően.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 27. 07:30:00
Tegnap lejátszották a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 26. körét - a forduló válogatottját olvashatjátok.
Szerző: Kezdő5.hu
2017. Március 26. 22:00:00
Beszámolók, statisztikák, képek és edzői nyilatkozatok az A-csoport 26. fordulójából.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 25. 15:50:00
Vasárnap lejátsszák a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 26. körét - a forduló beharangozóját olvashatjátok.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 24. 13:30:00
Az utolsó nap előtt még három csapat nem tudja, hogy a felső- vagy a középházban folytathatja - lássuk a forgatókönyveket.
Szerző: Tóth Attila
2017. Március 24. 12:05:00
Tegnap befejeződött a magyar férfi A-csoport alapszakaszának 25. köre - a forduló válogatottját olvashatjátok.
Szerző: Botár László
2017. Március 24. 07:00:00
Ha egy erőltetett szójátékkal akarnánk élni, azt is mondhatnánk: csütörtökön csütörtököt mondtak a fővárosi élvonalbeli férfi csapatok. Tény: sem a Vasas nem számított esélyesnek hazai pályán a Körmend ellen, sem pedig a MAFC Kaposváron, ám előbbi meccsen 30, utóbbin 27 pont különbséggel maradt alul a fővárosi együttes - mindkettő a vártnál lényegesen nagyobb különbség.