Az NBA-história egyik legmegosztóbb mozzanata: 11 éves a Wheelchair Game

2008-as nagydöntő, Paul Pierce, sérülés, kerekesszék, visszatérés - kevés jelenetsor osztotta meg jobban az NBA-rajongókat, mint a ma 11 éves eset.

A Boston-Los Angeles nagydöntő (1987 óta először futott össze a két ősi rivális) első meccsét rendezték Bostonban 2008. június 5-én, és a várt szoros csatát láthattuk. A harmadik negyed közepén egy, első látásra nem veszélyes szituációban Paul Pierce, a Celtics vezére a jobb térdéhez kapott és lent maradt, láthatóan borzalmasan fájt a lába. Ölben, illetve kerekesszékben vitték el az orvosi ellenőrzésre, mindenki a legrosszabbtól tartott, hiszen ilyen kis kontakt utáni sérülések általában súlyosak. 

Pierce-é nem volt az, ugyanis másfél játékperccel később ereje teljében jött ki az öltözőfolyosóról, és hamarosan visszaállt játszani. A hatmecces nagydöntő hátralévő összecsapásán 41, 31, 42, 47:58 (nem hosszabbításos meccs) és 38 percet töltött a pályán. 

A hivatalos sztori szerint Pierce egy pattanó hangot hallott és fájdalmat érzett a térdében, de aztán az elsődleges orvosi vizsgálatok alapján kiderült, hogy nincs komoly baj - az összeesküvés-elméletek szerint egyáltalán nem is volt baja, csak szimulált.  Pár évvel később a The Ringer írt cikket az esetről.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus